Don't let me go - 7. rész

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt. Akik megkedvelték Russelt, azoknak nem fog annyira tetszeni a rész, de sajnos nem tudok mindenkinek a kedvére tenni. Ígérem, még láthatjuk viszont -valamikor!

Szeretném megköszönni a 2600+ oldalmegjelenítést, és a 16 rendszeres olvasót! Ha tudnátok milyen sokat jelent ez nekem! A helyesírási hibákért nem vállalok felelősséget, -átnéztem, nem is egyszer- de biztos maradt benne! Jó olvasást kívánok mindenkinek, aki idetéved és ne felejtsetek el nyomot hagyni magatok után komment, és pipa formájában!

Love you all, Lily

Ajánlott zene!

Reggel nagy csörömpölésre kelek, és ugyanarra a röhögésre, amit tegnap hallottam az utcáról. Kibújok Rush karjai közül és lesietek a konyhába, mert onnan jönnek a hangok. A két idióta együtt süt palacsintát reggelire. Muszáj elmosolyodnom Louison, aki ügyetlenkedve teszi le Josh tányérjára az első megégett palacsintát. Mindeközben Russel is csatlakozik hozzám. Együtt figyeljük az ügyetlenkedő Lout mindaddig, amíg észre nem vesz minket. Leteszi a serpenyőt és felénk fordulva a derekára teszi a kezét. Most rajtam áll a sor, hogy megtörjem a kínosnak ígérkező csendet.

-Semmi köszönjük, hogy összekapartál minket tegnap este, és hogy nálad alhattunk?- nézek a két fiú felé.

Kösz.- mondják egyszerre lehajtott fejjel.

Russel odalép Louis mellé, és elveszi a serpenyőt. Egyből nekiáll a sütésnek, amíg mi hárman leülünk a bárpulthoz. Nézzük, ahogyan Rush hozzáértően kiméri a tésztát és nemsokára meg is kapjuk a tökéletes palacsintákat.

-Jól érzitek magatokat?- fordulok a fiúk felé, akik teli szájjal bólogatva válaszolnak a feltett kérdésre.- Csak mert tegnap nem úgy néztetek ki, főleg te, Louis.- nézek a kék szeműre, akinek a torkán egyből megakad a nutellás palacsinta.

-Jól.. vagyok.- mondja két köhögés között. Megvonom a vállamat és egy újabbat harapok az előttem már kihűlő félben lévő ételből.

-Kicsit se érzitek magatokat kényelmetlenül itt?- néz Louisra félszemmel Rush, mire Lou lehajtja a fejét és csak az üres tányért nézi.- Hagytál itt neki egy levelet, -bök felém a lapátjával- ami miatt szinte egy napig vigasztaltam. Én a helyedben vagy bocsánatot kérnék, vagy elmennék.

Csodálkozva nézek Russelra, aki csak megvonja a vállát és tovább sütöget. Nem értem. Most tényleg elzavarta Louist és Josht?

-Mielőtt bárki félre értené, én nem haragszom senkire, csak Louisra!- emeltem fel a kezeimet.- De neki tegnap segítségre volt szüksége, amit én adtam meg.- mondom visszagondolva a tegnap éjszakára. És egyből az elmémbe hasít az a pillanat, amikor az ajkait az enyémeknek nyomta. Hirtelen melegem lesz, és nem tudok mit kezdeni magammal.

-Ha annyira nem akartok itt látni, akkor elmegyek.- mondja halkan Louis, és feláll az asztaltól. Már csak az ajtócsapódást hallom, és az ablakból figyelem távolodó alakját.

-Még ő sértődik meg!- horkanok fel, miközben legbelül tudom, hogy nem volt szép dolog csak úgy kitenni őt a házamból, akármennyire rosszban is vagyunk. Három év nem felejtődhet csak így el. Gondolkodtam azon, hogy utána megyek, de inkább elvetettem az ötletet.

A rossz érzés Louis miatt egész nap a testemben maradt, és egyszerűen nem bírtam tovább a fenekem ülni, muszáj volt elmennem hozzá. Rush elvállalta a sofőr szerepét, és néhány perccel később leparkolt Louis háza előtt. Russel azt mondta, ez csak kettőnkre tartozik, úgyhogy megvár a kocsiban. Felsétáltam az ajtóhoz és miután megnyomtam a csengőt hosszú várakozás után végre kinyílt az ajtó. Eleanor mosolygós arca fogadott, amire én egy savanyú képpel válaszoltam. Csak egy köntös volt rajta. Úgy látom nem unatkoztak délután. Csak lemondóan megrázom a fejemet és egy gúnyos mosoly kíséretében süketet tettetve visszasétálok barátomhoz, és beszállok az Audiba. Russel hallgat, amit most köszönök neki. Csak egyenesen vezet, de nem hazafelé indul. Több, mint fél órát kocsikázunk, mire elérünk a város másik végére, arra a helyre, ahol először csókoltam meg. Kézen fogva sétálunk fel a dombra és most kivételesen nem fáradok el annyira, amikor leülünk a fűbe. A levegőt kicsit gyorsabban veszem a kelleténél, de ez nem jelent mást, csak mindössze annyit, hogy egyáltalán nem vagyok már edzésben. Lassan ideje lenne ellátogatnom egy edzőterembe és tovább fejleszteni a kockás hasamat. Ha jobban lesz a vállam megkérem Rusht, hogy kísérjen el. Ha velem van, minden sokkal jobban alakul. Szerintem az edzés is sokkal jobban menne a társaságában.

Biztosan sokáig ülünk egymást ölelve, mert közben elkezd besötétedni, és megjelennek az első csillagok is. Elnyílt ajkakkal ámulok az égre, és próbálok minél többet megszámolni. Tudom, hogy gyerekes dolog, de anyukámmal mindig ezt csináltuk még akkor is, amikor már érett "nagyfiú" voltam. Szerintem még most sem vagyok elég érett semmihez. Anyukámat meg kellene már látogatnom, mivel az előző hónapokban alig láttam. A nővérem is hiányzik, pedig "utáljuk" egymást. Amikor legközelebb hazamegyek magammal fogom rángatni Russelt is, mert szeretném, ha tisztában lennének azzal, hogy meleg vagyok, és hogy van egy fiú, akit szeretek. Szinte semmi kétségem afelől, hogy anyukám meg fogja érteni, ő sosem ítélt el senkit. Inkább a nővérem miatt aggódom, szinte minden alkalmat megragad, hogy cikizni tudjon és ez most elég érdekes szituáció lesz, az biztos.

-Haragszol Louisra?- néz le rám Russel.

-Haragszom. Lehet, hogy kicsit durvák voltunk vele, de akkor sem kellett volna egyből az excsaja karjaiba omlania. Azt hittem egy gonddal kevesebb lesz, mert kidobta azt a kis ringyót, erre ma összefekszik vele.- mondom, miközben tekintetemet én is az arcára szegezem.

-Biztos, hogy lefeküdtek?- néz rám kételkedő tekintettel, mire én kifújom a tüdőmben tartott levegőt.

-Szerintem a köntös, és a most szexeltem haj elég árulkodó volt.- mondom, mire Russel lehetetlenül röfögve felnevet. Én is nevetek vele, de nem a kijelentésemen, hanem az ő nevetésén.

-Hülye vagy, de emiatt is szeretlek ennyire.- mondja, miközben hátratűri a szemembe lógó tincseket.

-Én is szeretlek.- mondom lágyan és számat az övére tapasztom. Épp kezemet a hajába vezetem, és szépen összeturkálom a felzselézett tincseket. Mosolyogva hajol el tőlem és a kék Nike cipőjét kezdi el vizsgálni.

-El kell mondanom valamit.- a hangjából ítélve hirtelen ideges lett.

-Ha már itt tartunk nekem is lenne egy kis mondanivalóm.- gondolok vissza a tegnap esti csókra, talán nem jelentett semmit, de joga van tudni.

-Mondd előbb te!- beleegyezően bólintok.

-Tegnap Louis megcsókolt.- nem fűzök hozzá semmit. Nincs kedvem a csendet sokáig zargatni a hülye magyarázataimmal. Megtörtént és kész.

-Éreztem, hogy az enyém súlyosabb lesz. Igazándiból nem haragszom, mert az lehet, hogy valaminek a kezdete lesz. Egy olyan dolognak, amiért rengeteget kellesz harcolnotok mindkettőtöknek.- hirtelen nem tudom követni. Mi van? Értetlen arckifejezésemet látva folytatja.- Egy hét múlva Amerikába utazom. Színész leszek!- mondja mosolyogva. A szám hirtelen tátva marad. Sosem mondta nekem, hogy színész szeretne lenni. Mindig olyan félénken viselkedik, amikor ő kerül szóba.

-Ez...ez nagyszerű!- mondom, de közben érzem, hogy a szememet már mardossák a könnyeim, jöhet a rossz rész.- Mennyi időre mész? Ugye nem sokra?- nézek rá mosolyt erőltetve az arcomra. Nem hiszem, hogy csak egy hétre megy, és aztán visszajön. Aki karriert akar építeni annak sokkal több időre van szüksége.

-Kemény három évre. Annyira sajnálom, de egyszerűen ez az álmom. És most talán beteljesülni látszik. Eddig nem volt lehetőségem színészkedni, de most itt a vissza nem térő alakalom, hogy megmutathassam, mit is tudok.- muszáj támogatnom, hiszen most mondta, ez az álma. Ha színész szeretne lenni, én mindenben segíteni fogok neki.

-Én..annyira örülök neked!- mondom, miközben a könnyeim patakként folynak le az arcomon, és a fűbe csöppennek. Russel magához húz, és megpróbál csitítgatni. Annyira örülök, hogy ezt teszi. Egy hét múlva már senki sem fog megvigasztalni, amikor sírógörcsöt kapok a párnáim között.

-Sajnálom.- ismétli meg magát, mire én letörlöm a könnyeimet és felnézek a szemeibe, amik szintén a visszatartott könnyektől csillognak.

-Sose mondd nekem ezt többet!- jelentem ki halkan. És ekkor lépi át a határt, az ő könnyei is megállíthatatlanul ömleni kezdenek. Már csak egy hetünk van, amit együtt tölthetünk, ki kell használnunk, és nem a sírással eltölteni minden hátralévő percet. Annyira fog hiányozni! Hihetetlen, hogy egy hét alatt a mindenemmé vált!

Még mindig pityeregve indulunk haza. Egyszerűen nem tudom abbahagyni, pedig most tényleg erősnek kellene lennem. Szinte repülünk hazáig, és mire észre veszem már Rush le is parkol a járda mellett. Nem akarom, hogy elmenjen, de egyszerűen nem vagyok képes megszólalni. Azt akarom, hogy maradjon velem, és öleljen égész éjszaka. Ne hagyjon a darabjaimra hullani a sötétségben, mert egyszerűen érzem, hogy bármikor és bárhol széteshetek.

***

Életem legrövidebb egy hetét hagytam a hátam mögött. Mindig fojtogat az érzés, miszerint ha nem akarod, hogy múljon az idő, akkor csak hamarabb lepereg előtted minden, de ha azt akarod minden villámsebességgel repüljön el melletted, a világ szinte megállni látszik. Ez a legnagyobb igazság.

Csak a bőröndöt markolászom és nem akarom odaadni Russelnek, aki már egy fél órája nyújtja felém a jobb kezét. Az ajkaimat harapdálom és lehajtott fejjel felé nyújtom a legkisebb táskát is. Csak ezt engedte nekem hozni a karom miatt -ami szinte már teljesen meggyógyult. Néha még fáj, de elviselhető. A szívem sokkal jobban hasogat. Könnyes szemeimmel felnézek rá, és várom, hogy megszólaljon, de nem teszi. Ledobja a kezében tartott cuccait s körém fonja karjait. Nem érdekel hány fotós, újságíró vagy rajongó van a közelben, éhesen kapok ajkai után, amelyek fájdalmasan tapadnak az enyémekre. Már jó néhány újság megírta, hogy összejöttem egy fiúval. Nem érdekel, ha menedzsment újabb büntetéseket szab ki..Ha lehetne most megállítanám az időt. Tökéletes pillanat egy tökéletes fiúval. Elhajolok tőle, és remegő hangon megszólalok.

-Szeretlek.- de olyan, mintha szavaimat elnyelné a körülöttünk elhaladó emberek tömege. Szinte eltűnik a nagy zajban, de tudom, hogy Rush meghallja.

-Én is szeretlek.- mondja lágyan és egy újabb csókot ad nekem, de ez már nem tart olyan soká', mint az előző, hamar elszakad tőlem, és csomagjait a kezébe véve elindul a Los Angelesbe tartó járathoz, már csak a folyosó küszöbéről néz vissza rám, és int egy utolsót.

Nyelek egyet és lassú, hosszúra nyújtott léptekkel elindulok a kint várakozó Audim felé. Russel ragaszkodott hozzá, hogy ezzel hozzam ki, mivel ez a kocsi az ő szavaival élve "nagyon menő". És feltűnő is. Beszállok a járműbe és lassan -a nagy forgalom miatt- elindulok haza. Útközben beugrom egy kisboltba és veszek magamnak két csomag gumimacit. Úgy érzem, most csak ezek a kis "állatok" tudnak belém lehelni egy kis életet. Nagyon nehéz felfognom, hogy elment. Elment és itt hagyott engem, egyedül.

Nem akarok ezzel foglalkozni, ezért megrázom a fejem és gyorsan bepattanok a kocsiba, ami egyből hazarepít engem -százötvennel. Amint belépek a házba, megtalál az üresség érzése. Leülök hőn szeretett kanapémra, ami most túl nagynak tűnik így egyedül, hogy nincs kihez hozzábújni. Felbontom az első zacskót, ami a kezem ügyébe kerül és beledobok néhány gumicukrot a számba. Lassan rágni kezdem, és egy fancsali képpel nyugtázom, hogy keserű. Talán nem is az édességgel van a gond, hanem az én torkomban egyre nővő gombóc tehet a kellemetlen szájízről. Kelletlenül dobom el magamtól a tasakot, ami a szőnyegen landol. A színes gumimacik egymás hegyén-hátán fekszenek, ami láttán gyerekes módon kitör belőlem a régen bennem lappangó sírás. Hüppögve vetem le magam közéjük, és lapátolok be a számba minél többet, amíg le nem jár a három másodperc.

Fájdalmas képpel battyogok fel a szobámba és ringatom magam álomban a hatalmas ágyban, ami még a kanapénál is nagyobbnak tűnik. A párnára csordogáló könnyeim őrzik a titkomat az éjszakáról, ami talán a legfájóbb emlékeim egyike marad. Csak a szívem szakadt meg, nem történt semmi más.

***

Az O2-ben megy a sürgés-forgás, miközben végighaladok a folyosón. Olyan, mintha egy lassított felvétel lennék, és körülöttem minden gyorsítva lenne. A kellemetlen érzés -miszerint a színpadra kell állnom - égető nyílként hasít a szívembe. Nem akarom, hogy a rajongóink így lássanak. Lou -a stylist felöltöztet, majd helyrerakja szétsírt arcomat, de a kipirosodott szemeimmel nem tud mit kezdeni.  Gyönyörű teljesítmény, hogy az első Take me home tour-os fellépésen így fogok kinézni. Az önkritikámnak az sem tesz jót, hogy Niall megkérdezi miért nézek ki úgy, mintha másnapos lennék. Egy percig némán meredek a szemeibe, aztán sírva borulok a vállára, és Rush nevét kezdem motyogni. Talán mindenki hülyének néz, de ebben a percben semmi sem számít, csak az, hogy végre valaki viszonozza az ölelésem. Niall gyengéden fonja körém a karjait, és nyugtatni próbál, de ebben a percben csak a szőke srác tudna megvigasztalni, aki jelenleg a világ másik végén van és az álmait hajkurássza. Én pedig itt vagyok London szívében és magamat sajnáltatom. Gratulálok Harold, gyönyörű vagy! -suttogja belső, mire én egy csúnya pillantással illetem. Itt vannak a jelei annak, hogy kezdek megőrülni.

Mosolyt erőltetve az arcomra Liam után felsétálok a színpadra és integetek az első sorban állóknak. Elindul az első dal, amitől egy kicsit összefacsaródik a szívem, de fülig érő állmosolyra húzom a számat. A rajongók miatt azért is tökéletes leszek ma este!

Fáradtan húzom fel melegítőfelsőmet és farmeromat, majd a hátsó kijáraton át távozom az arénából. A kisbuszban már csak rám várnak. Együtt kell hazautaznom Liammel és Louis-val, mivel mindhárman egyfelé lakunk. Lehuppanok leghátra, és kihalászom a zsebemben rezgő mobilomat. Amint megpillantom a képernyőt egyből mosoly kúszik az arcomra, ami attól tér el a többitől, hogy ez most nem mű. A fülemhez emelem a készüléket, miután megnyomtam a zöld ikont.

-Szia!- mondom lelkesen.

-Helló!- köszön vissza az ismerős hang, amitől a hasamban lévő pillangók mocorogni kezdenek.

-Hogy vagy?- teszem fel a szokásos sablonkérdést, amivel megpróbálom leplezni a zavaromat.

-Hiányzol.- mondja suttogva, egy kicsit rekedtesebben.

-Te is. Nem is tudod, mennyire.- mondom egy sóhajtás közepette.

A további beszélgetésünk témája az alakuló karrierje felé sodródik. Kíváncsian kérdezgetem őt az elmúlt három napról, ő pedig lelkesen válaszol mindenre. Legalább tíz percet beszélünk, aztán neki mennie kell. Még utoljára sok szerencsét kíván a turnéhoz, amit én megköszönök, majd megszakítjuk a vonalat. Amint felpillantok két kérdő tekintettel találom szembe magam.

-Harry, elmondhatnád végre, hogy mi van Russelal!- mondja Liam hangosabban a kelleténél. Én csak megvonom a vállam. Nem mondtam -még- el nekik, hogy mi van velem és Rushal. Nem tudnám még könnyek nélkül kibeszélni azt, hogy az első fiú, akit szerettem itt hagyott.

-Majd elmondom.- legyintek hanyagul, és beletemetkezem a twitter világába.

Kipattanok a kisbuszból és a bejárati ajtó felé veszem a járást. Mielőtt még lenyomnám a kilincset megszólal egy hang a hátam mögött, egész közel hozzám. Annyira, hogy érzem az illető lélegzetét a nyakamon.

-Azt akarom, hogy engem szeress, ne Őt!

Don't let me go - 6. rész

A kórházban töltött időről nem szívesen beszélek senkinek. Utáltam azt a két hetet, amit ott kellett töltenem. A fiúk sokat voltak bent nálam, de így is nagyon sokszor unatkoztam. Minden napom ugyan úgy telt. Reggel felkeltem, megvizsgáltak, reggeli, bejöttek a fiúk, ebéd, vizsgálatok, elmentek a fiúk, vacsora. Miután Louis a kijelentette, hogy szeret, teljesen bepipultam, és összevesztem vele. Többet nem jött be hozzám, de hogy őszinte legyek nem is hiányzott, mivel Rush minden nap bent volt velem, és megpróbálta elterelni a figyelmemet a szörnyű környezetről. Most is itt van velem és nézi, ahogyan a ruháimat pakolom a sporttáskámba. Halvány mosoly játszim az arcán és miután végzek megfogja a kezem és kivezet az épületből. Rengeteg fotós van mindenütt és kapva az alkalmon arról kérdezgetnek, hogy mióta vagyok meleg, és hogy mióta van barátom. Nem válaszolok semmit, csak megszorítom a mellettem haladó Russel kezét. A parkoló közepén áll Russel Ford-ja és miután kinyitja mindketten bepattanunk. Fáradtan dőlök neki a háttámlának és hunyom be a szemem. Rush beindítja a kocsit és egyből ki is kanyarodunk a főútra. Egy húsz perces kocsikázás után leparkolunk a házam előtt, és mindketten a bejárati ajtó felé vesszük az irányt. Rush hozza a táskámat, -ragaszkodott hozzá- hiszen én vagyok a beteg.

Ami az egészségi állapotomat illeti, sokkal jobban vagyok. A vállam se fáj már annyira és a fejem is csak néha sajog, de arra kaptam gyógyszert. Megkaptam a kiszedett golyót, ami egész kicsi ahhoz képest, hogy mekkora fájdalmat okozott nekem. Állítólag a pici hegem örökre meg fog maradni. Amikor az orvos ezt bejelentette én letudtam volna egy vállrántással, -de sajnos nem lehetséges félvállal- ettől lehetne sokkal rosszabb is.

Amint belépek a házba egyből a kanapéhoz sietek és elhasalok rajta. Annyira hiányzott már! Felemelem a fejem és felpillantok a mellettem álló Rushra, aki vigyorogva néz e rám. Szerinte vicces? Feltápászkodom félkézzel és a felkötött kezemmel felé bökök.

-Teee!- egyből hátat fordít nekem és beszalad a konyhába. Utána indulok és meg is találom az asztal alá bújva. Egy pillanatra megtorpanok. Hoppá! A nadrágomnak és a pólómnak még mindig itt kellene lennie! Jobban körbenézek és meglátom a bárpulton. Odasétálok és felveszem a levelet, ami a kimosott ruhák tetején hever. Lassan felszakítom, teljesen megfeledkezve Russelról, aki már mellettem áll, és nézi, ahogy szerencsétlenkedem a felbontással. Csak egy rövid cetlit találok benne, amin Louis szálkás kézírásával ennyi van:

"Ennyivel azért még tartoztam neked. Kösz ezt a három évet. -Louis"

Szomorúan elmosolyodom és lenyelem a torkomban keletkező gumót. Nem csinálhatja ezt velem, ez szinte már érzelmi zsarolás! A kis levelet leteszem a fehér póló és a sötétkék nadrág tetejére. Megtörlöm az arcomat, mivel észrevétlenül könnyek kezdtek csorogni a szememből. Russel felé fordulok és az ölelésébe menekülök a gondok elől. Erős karja körém fonódnak és biztonságban tartanak. Fejemet a nyakába temetem és engedem, hogy a könnyek utat törjenek maguknak. Rush lassan ringatni kezd és a hajamet simogatva próbál elcsitítani, de ebben a pillanatban szinte senkinek sem sikerülne, csak egy embernek. De őt magamra haragítottam. Három évet nem tudok olyan könnyen elfelejteni, akármennyire is próbálkozom. Több időre van szükségem. Azt sem fog jót tenni, hogy minden nap látni fogom a próbán, vagy egészen három hónapig leszek összezárva vele egy buszban. Most legszívesebben elásnám magam mélyen a föld alá, amíg el nem felejtem. Kibontakozok az ölelésből, és a hideg fal mentén lecsúszok a szintén hideg csempére. Annyira ismerős nekem ez. Mindig én vagyok az, akinek összetörik a szíve és aki egyedül marad, de most végre nem maradtam teljesen egyedül. Itt van mellettem egy srác, aki bármit megtenne értem. Mosolygásra késztette a gondolat. Ez vagyok én egy kisírt szemű, mosolygó, meleg énekes, aki elvesztette a legjobb barátját és a szerelmét.

***

A nap ma nem dugja ki a fejét, hanem a felhők mögött marad, amik az eget borítják. Az eső halkan kopog a párkányon. A mellettem fekvő fiú felé fordulok és végignézek arcán. Elmosolyodom, amikor halkan horkolni kezd. Benne még ez is tökéletes. Paul nagyon rendes volt és megengedte, hogy ma még itthon maradjak pihenni. Muszáj megforgatnom a szemet, ha arra gondolok, amikor bejött hozzám a kórházba. Jól lecseszte a fejemet és nem értette, hogy miért játszom mindig a nagyfiút. Vihettem volna magammal testőröket, de minek? Úgysem tudtak volna semmit sem tenni.

A horkolás halk szuszogássá formálódik és lassan megpillantom a sötétkék szemeket, amik a tengerre emlékeztetnek. Beletúrok a kócos tincsekbe és közelebb húzom magamhoz. Lágy csókot hintek ajkaira, majd az ölelésébe burkolózom. Ma tényleg semmi kedvem kimenni a sáros időbe. Ha lehetne egész nap összebújva nézném a tv-t a barátommal. De hiszen ma meg is tehetem! Végre hosszú idő után egy igazán jó nap!

-Ugye ma nem dolgozol?- néztek fel rá. Remélem, hogy együtt töltjük az egész napot.

-Csak miattad szabadnapot vettem ki.- simítja meg az arcomat.

A mutatóujja végigsiklik az alsó ajkamon, mire én egy puszit nyomok rá. Annyira szeretem, amikor ilyen gyengéd és figyelmes velem. Beletúrok göndör tincseimbe és megpróbálom úgy elrendezni őket, hogy ne gátoljanak meg Russel végigmérésében. A fiú feláll és mielőtt belép a fürdőbe visszatekint rám és mosolyogva nyugtázza, hogy tényleg a fenekét nézem. Vörösödve bújok vissza a takaró alá, és abban reménykedem, hogy talán így eltűnik a kínos érzésem a lebukás miatt. Néhány perc múlva hallom, hogy nyílik az ajtó és egy meleg áramlat kíséretében kilép Rush. Megborzongok, amikor leemeli a fejemről a takarót és belecsókol a nyakamba. Nyögdécselve ülök fel és tolom el magamtól. Kipattanok a meleg takaró alól és a konyha felé veszem az irányt. Kiveszek egy kis kaját a hűtőből és leülök az egyik bárszékre. Fél kézzel valahogy nem akar sikerülni, de ekkor megérzem egy kezet a térdem és a derekam körül, majd már fent is vagyok. Mosolyogva fordulok Russel felé, aki már a hűtőben kotorászik és valami ehetőt keres. Ezer éve nem voltam már bevásárolni, ezért az elmémbe hasít a gondolat, miszerint ideje lenne már meglátogatni az egyik közelben lévő áruházat.

-Eljössz velem bevásásrolni?- pillantok a már mellettem ülő fiú felé, aki mosolyogva bólint.

Nem is nagyon menne egyedül. Fél kézzel sajnos nem sokra megy az ember. Elkezdem kanalazni a gabonapelyhet, de egyből ki is köpöm. A tej már rég megromlott. Russel kérdő tekintettel néz rám, mire én az orra alá nyomom a kis tálkámat. Amint beleszagol elfintorodik. A kukához lépek és kiöntöm a romlott kajámat. Egészen tele lettem a reggelivel. Russel szerencsés, mivel az ő joghurtja még nem romlott meg. Mellé lépek és kiskutyaszemekkel nézek rá. Egyből leesik neki, hogy mit szeretnék.

-Neeem, itt én vagyok a vendég, nem kapsz belőle!- meg mindig őt vizslatom, mire rám sem nézve felém nyújt egy kanállal a barackos finomságból. Mosolyogva veszem a számba a kanalat. Végre felém néz, és látom, hogy ő is jó kedvében van. Visszaereszti  kezét, és most a saját szájához emel egy falatot, aztán pedig megint elém tolja a kanalat. Így folytatjuk, amíg ki nem fogy a kis műanyag doboz.

Miután végzünk a "laktató" reggelivel mindketten felöltözünk és a garázs felé vesszük az irányt. Amikor kinyitom az ajtót Rush szája tátva marad és kitágult szemekkel mutogat az Audi R8-am felé. Felnevetek és felé dobom a slusszkulcsot. Még mindig nem tud megszólalni. Felváltva mutogat a kocsira és magára, mire én még mindig vigyorogva bólintok. Megnyomom a garázsnyitót és a műanyag ajtó elkezd felfelé gördülni. Beülök az anyósülésre és várom, hogy ő is beszálljon. Amikor behuppan mellém felsóhajtok. Kezével végigsimít a kormányon, aztán beindítja a kocsit, és máris száguldozunk a közeli Tesco felé. A parkolóban -és az utcán is- mindenki felénk, vagyis a kocsi felé kapja a fejét. Kicsit feltűnő látvány vagyunk, de nekem csak ez a kocsi kellett, amikor megszereztem a jogsit. Russel leparkol a bejárattal szembeni sorba, és máris a nagy üvegajtók felé tartunk. Útközben szerzünk egy kosarat és belépünk a vásárlótérre. Veszünk egy kis piát, vizet sok-sok kaját, és nekem gumicukrot (cicákat nem lehet kapni). Egy fél óra múlva teli kosárral megyünk a kassza felé. Miután fizettünk és bepakoltunk az Audi nem túl nagy csomagtartójába, Russel visszasietett a kosárral és nemsokára már megint úton vagyunk, vissza, a házam felé. Miután Rush beállt a garázsba behordunk mindent.

Rush segítségével felülök a pultra és előkapom a telefonomat. Fellépek az internetre és keresek valami ehető kaja receptet. Találok egy egyszerű paradicsomos tésztát, amire Russel is rábólint.

-Na, tehát vágd fel a fokhagymát, meg a rendes hagymát, de csak a sima hagymát rakd bele a serpenyőbe.- a sötétszőke srác egyből el is kezdi és nemsokára megérzem a piruló hagyma illatát.- Mehet rá a fokhagyma is.- lejjebb tekerem a lapot és olvasom tovább.- Oregánó, bazsalikom, só.- Minden belekerül a kezdetleges szószba.- És most jöhet a paradicsomszósz.- Rush kibontja a tubusos paradicsomot és ráönti a hagymákra és a fűszerekre. Elővessz egy nagy edényt, amibe vizet tölt és elkezdi felmelegíteni, amikor már forr beleönti a tésztát és nyolc perc alatt olaszosra főzi. Lereszel némi sajtot és mindent az asztalra helyez.

Felém fordul és fülig érő mosollyal meghajol. Lassan leugrok az asztalról és helyet foglalok vele szemben az asztalnál. Szedek tésztát, szószt és egy kis sajtot dobok a tetejére.

-Isteni lett! Kár, hogy én nem tudok főzni. Bármikor felgyújtom a konyhát.- mondom kicsit szomorúan. Engem anyukám sosem tanított meg főzni, de annyira nem is vágytam rá, amíg vele laktam.

-Köszönöm, majd megtanítalak!- felhorkanok, de aztán bólintok.

-Sok szerencsét hozzá!

***

A fejemet a vállára a hajtom, miközben a tv-ben a gonosz vámpír még mindig üldözi a platinaszőke csajt, aztán elkapja. A fejemet belefúrom Russel nyakába. Egyszerűen nem bírom a vért, ha én vérzek azt meg pláne nem. A vérről egyből a balesetem jut eszembe, és hirtelen sajogni kezd a vállam. Kicsit elszomorodom, ahogy arra a pillanatra gondolok, amikor megéreztem a lövedéket a vállamban. Talán még sokáig fog kísérteni az emlék, talán még sokáig fog bennem élni. Rush a hajamat kezdi el simogatni, mire felemelem a fejemet. Csillogó kék szemeibe nézek, és egyből elfelejtek mindent. Belül teljesen elolvadok. Közeledni kezd felém, amit én viszonozok és ajakival máris az enyémeket simogatja. Hirtelen már nem érzem magam szomorúnak, csak arra gondolok, hogy itt van ez a fiú, aki először végre igazán boldoggá tett.

***

A zuhany most is jól esik. Óvatosan mosom meg a sérült vállamat. Megpillantom a helyet, ahol a golyó fúródott belém. Kicsit megrándul az arcom, de folytatom a tevékenységet. Egy törülközővel a kezében Russel vár és muitán szárazra töröl mindenütt felsegíti a vállamra a kötést, ami igazából csak egy tépőzáras tartó szerkezet. Felveszek egy boxert és befekszem a puha ágyikómba. Egy rövid zuhanyzás után Russel is csatlakozik hozzám, majd a karjaiba zárva álomra hajtom a fejemet.

Az éjszaka közepén hangos röhögésre leszek figyelmes, ami az utca felől jön. Kíváncsian szállok ki az ágyból és sétálok el az ablakig. Elhúzom a függönyt és egyből meglátom a részeg Louist és Jost, a dobosunkat. Nagy nehezen felérnek az ajtómig, és ráülnek a csengőre. Russel szemei kipattannak és velem együtt siet a földszintre, hogy kinyissuk az ajtót. Nagy nehezen megtalálom a kulcsot, és nemsokára ki is nyitom az ajtót. Louis bágyadtan elmosolyodik és belép a házba.

-Szia Harry!- jön oda hozzám és egy puszit nyom a szám sarkába. Bűzlik az alkoholtól és a cigaretta füsttől. Elfintorodom és leveszem a nyakam köré fonódó karjait.

-Szia Harry!- mondja Josh valamivel józanabbul, mire gyből jobb kedvem lesz.

-Szia, te nem ittál?- fordulok felé.

-Én nem ittam, annyit. Lou viszont nagyon kiütötte magát. Tudod, szakítani nem könnyű dolog.- szakítani?! Hirtelen fel sem fogom, hogy mit mondott Josh.

-Louis szakított Eleanorral?- biztos csak félreértettem.

-De még hogy! Ha láttad volna! Nagyon durva volt! A csaj egyből ordítani kezdett, hogy neki szüksége van rá.- mondja Josh teljesen beleélve magát.

-Annyira nem vagyok rá kíváncsi! Gondolom itt szeretnétek aludni..- néztem az ittas páros tagjaira felváltva.

-Igeeen, de én veled a-akarok aludniii!- mondja Louis.

-Persze! Majd pont te fogsz velem aludni! Gyertek, megkapjátok a vendégszobát, ha úgy megfelel.- nézek vissza a lépcsőről.

-Ha nem gond, én nem aludnék Louis-val, nekem tökéletes lesz a kanapé.- mutogat kedvenc ülőgarnitúrám felé Josh.

-Oké, a szekrényben találsz még párnát, meg egy kötött plédet.- mondom a kis szekrényre mutatva, ami a szoba másik végében áll.- Gyertek fiúk!- mondom Lounak és Russelnak. Rush segít Louisnak feltántorogni a lépcsőn. Bevezetem őt a vendégszobába és ledobjuk az ágyra.

-Velem alszol?- Josh felé nézek, aki csak megrándítja a vállát.

-Nem, inkább nem, jó éjt!- mondom, majd Rush-al kilépnénk a szobából, de az utolsó utáni pillanatban Louis odaszól nekem.

-Kaphatok egy jó éjt puszit?- megforgatom a szememet és visszacammogok hozzá. Felül és a kezemnél fogva lehúz magához. Ajkait az enyémekre tapasztja, de egyből el is húzódik visszadől az ágyra és máris alszik, mintha lelőtték volna.

Visszamegyek a szobámba és befekszem Russel mellé, aki átkarolja a derekamat és közelebb húz magához. Mellkasába fúrom a fejem és megpróbálok elaludni, de valahogy nem akar sikerülni. Csak Louis ajkaira tudok gondolni az enyémeken. És a szomorú tényre, hogy ehhez is részegnek kellett lennie.

Don't let me go - 5. rész

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt! Mint azt olvashatjátok jobb oldalon: egy hétig nem lesz rész. Találkozunk egy hét múlva! Ne felejtsetek el komizni és pipálni! Jó olvasást!

Lily, xoxo

-Csak annyit akarok mondani, hogy sajnálom.- néz rám kiskutyaszemekkel.

-Ezért jöttél ide? Teljesen felforgattad az életemet, és most csak ennyire telik tőled? Rush is itt hagyott.- kezdek ideges lenni.

-Russel elment?- néz rám kikerekedett szemekkel.

-Hát képzeld, nem bújt el a kanapé mögé.- mondom, miközben a kezeimmel hadonászok.

Összehúzza a szemét és mint valami sértődött kisgyerek hátat fordít nekem és kiviharzik az ajtón. Hagyjon itt nyugodtan ő is, már nem számít. Nagy nehezen felállok és én is elindulok a színpad felé. Csak Liam és Louis ücsörög a nagy L alakú kanapén. Nagyban társalognak, de amikor észrevesznek engem egyből befogják a szájukat. Ó, nem átlátszó, dehogy! Megforgatom a szememet, s felsétálok a színpadra, leülök a legszélére és lábamat lógatva az óriási teret bámulom. Sokkal jobb itt lenni, amikor tele van sikítozó rajongókkal. Ők legalább elvonják a figyelmemet. Egy percig még elmerengve bámulom a leghátsó sort, majd összerezzenve figyelek fel Zoe-ra aki kettőt tapsolva igyekszik felém. Ismételten felnézek a plafonra, amit Zo egyből észrevesz és játékosan felemeli a mutatóujját. Végigsimít göndör tincseimen és leguggol mellém.

-Mi a baj Harold?- a hangjában mélyről jövő kedvességet vélek felfedezni. Felkapom a fejem és elmosolyodom. Régen fordultak felém ilyen kedvességgel. Nincs kedvem válaszolni, ezért csak megrázom a fejemet és megölelem.Azonnal visszaölel és megveregeti a hátamat.- Gyere nagyfiú! Próbálnunk kell!

Túl szép volt, hogy igaz legyen! Az embernek nem lehet öt percnél több nyugalma. Nyögve felállok és miután leporolom a gatyámat elindulok a mikrofonom felé. Beállunk a megszokott helyünkre mind az öten, majd folytatódik az unalmas próba. Este hétre érek haza, és hullafáradtan rogyok le az imádott kanapémra. A fejem alá teszem a kezemet és már majdnem elszundítok, amikor megrezzen a zsebemben lévő telefonom. Sóhajtva ülök fel és próbálom meg kioperálni az extra szűk nadrágomból a még mindig rezgő készüléket. Nagy nehezen sikerül komplikáció nélkül kiszednem. Megdöbbenek, amikor meglátom a képernyőn szereplő nevet. Rákoppintok a zöld ikonra és a fülemhez teszem az iPhone-t.

-Harry, segítened kell, nagy bajban vagyok!- a kétségbeesett hang miatt gumó keletkezik a torkomban, amit megpróbálok lenyelni, de csak egyre nagyobb lesz. Mekkora baj lehet, ha pont engem hív?

-M-mi történt?- alig tudok kinyögni két szót. A fejemben elkezdem gyártani a legrosszabb forgatókönyveket. Összeszorítom a szememet és megrázom a fejemet. Nem szabad most másra gondolnom, csak Rushra kell figyelnem.

-Tartozom egy kis pénzzel az egyik régi barátomnak, akinek fegyvere is van.- a szemeim kikerekednek. Furcsán mondja ki a barát szót, ami miatt nekem egyből feltűnik, hogy nem egy kellemes ismerősről van szó.

-H-hol vagy? Mennyi pénz kell?- megdörzsölöm az arcomat és próbálom felfogni ezt a lehetetlen helyzetet.

-A Kings Land-ben vagyok. És 700 font kéne nagyon gyorsan.- a hangja megremeg a nagyon szónál, mire én leemelem az alig használt Audi R8-am kulcsát. Inkább taxizni szoktam, mert féltem a gyönyörűségemet.

-10 perc, és ott vagyok! Kitartás!- Rush nyel egyet és bontja a vonalat.

Megnyomom a garázs távirányítóján a fel gombot és az elektromos garázskapu recsegve ropogva megindul. Bepattanok a kocsiba, és egyből beindítom.. Kitolatok, és elindulok a főút felé. Az első bankba rontotok be, ami a lakásom közelében van. Alá kel írnom egy papírt, hogy kiadják a pénzt, de miután meggyőződtek arról, hogy Harry Styles vagyok a kezembe nyomják az összeget. Belerakom egy kisebb táskába, amit a kocsim hátuljában találok, és százötvennel száguldozok a Kings Land felé. A forgalom és a közlekedési lámpák is nekem kedveznek. Most valahogy minden lámpa zöldre vált és parkolóhelyet is egyből találok. Viszonylag hamar odaérek, de a tízperces határt így is jóval átlépem. Berontok a dupla ajtón és szétnézek. A hely teljesen üres. Minden tiszta por és kosz. A bárpult felé veszem az irányt, ahol megpillantom Russelt. Be van kötözve a szája, és csak mutogatni tud. Kézmozdulatai az ajtó felé vezetnek, de nem tudok elég gyorsan kapcsolni. Csak egy kis idő elteltével veszem ki a kézmozdulataiból, hogy a hátam mögé mutogat. Talán ez a végzetem. Egy lövés dördül el, majd a fájó pont felé kapom a kezem. Megérzem az undorító fémes szagot és elfintorodom. A vállamból ömleni kezd a vér. Az utolsó emlékem az ájulás előttről az, amikor kiszakítják a kezemben szorongatott táskát, majd már csak a fejem koppanására leszek figyelmes a kemény fapadlón.

***

-Harry! Oh, Istenem! Az az idióta Russel tehet mindenről!- hallom meg Louis halk, mérges hangját. Megmozdítom a kezemet és megpróbálom felemelni, de olyan mintha téglából lenne. Megérzem, hogy több helyen idegen anyag van a testemen. A fejem és a vállam van bekötve.

-Ne mondj ilyeneket Lou!- mondja határozottan Liam, mire Louis sóhajt egyet. Megpróbálok megszólalni, de csak halk nyöszörgésre telik tőlem.

-Felébredt?- hallom meg Niall hangját egy kicsit messzebbről. Aranyos ír akcentusa mosolygásra késztet, de nem tudom megmozdítani arcizmaimat. Megpróbálom felnyitni a szemeimet, de olyan, mintha legalább tíz kilónyi súly húzná lefelé. Valaki megfogja a kezemet. Egyből megismerem az apró mancsokat, csak egy emberé lehetnek. Louis. El akarom rántani a sajátjaimat, de nem tudok mozdulni, ezért csak tűröm gyengéd érintését.

Még egyszer meg kell próbálnom felnyitni a szememet. Na, háromra. Egy... kettő... három. A szemem káprázik a fehér orvosi szobától. Először homályosan látok, de aztán kitisztul minden s megjelennek előttem a srácok alakjai. Zayn megkerüli az ágyat és a nyakamba veti magát. Felszisszenek, amikor hozzáér a vállamon lévő kötéshez.

-Aggódtunk érted!- suttogja  fülembe. Válaszul csak hümmögök egyet. El bírom képzelni.

Liam kirohan a tágas szobából és néhány perc múlva visszatér egy fehér köpenyes orvossal. Irtózom tőlük. Az orvos bemutatkozik, és megvizsgál. Szerinte minden rendben van velem. Amikor megkérdezem mikor mehetek haza, csak annyit válaszol, hogy még néhány napot benn kell maradnom, hiába jól vagyok. Amint kimegy a szobából felsóhajtok és hátradűlök a párnámra. Az otthoni ettől sokkal puhább.

Niall lép mellém és egy Nando's-os zacskót tart a kezében. Felém nyújtja, mire felcsillannak a szemeim. Nagyon éhes vagyok. Amikor át akarná nyújtani nem tétovázok a kezénél fogva megpróbálom lehúzni magamhoz és jól megszorongatni fél kézzel. Ez az ötlet kicsit balul sül el, mivel inkább ő szorongat meg engem, mint én őt. Leteszi a takarómra a kaját, amit én egyből elkezdek enni. Nem szeretem annyira a Nando's-t de ebben a pillanatban nagyon jól esik  friss csirkehús.

-Köszönöm Niall. Ma te vagy a megmentőm.- mondom mosolyogva. Niall csak megvonja a vállát és szégyenlősen visszaül a helyére.

A szalvétával megtörlöm a szám szélét és körbenézek a társaságon, akik mindvégig engem figyeltek amíg ettem. Louis a homlokát dörzsölgeti és és felpillant a szemembe, és ekkor a kedvenc részem következik. Eleanor vágja ki az ajtót és tipeg be tűsarkúban. Odasétál hozzám és megsimogatja a fejemet.

-Remélem jobban vagy Hazza!- ne érj hozzám, és ne szólj hozzám!

-Persze, minden tök jó.- mondom, miközben gúnyosan elmosolyodom és visszavezetem tekintetemet a barátjára. Tátott szájjal néz felváltva rám és Eleanorra. A lány többet nem foglakozik velem, hanem inkább barátjára szenteli az időt. Befurakszik ölébe és onnan nézi a műsort.

-Hagyd már abba Louis!- mondja Liam, amikor Lou meg akarja csókolni El-t. Kérdő tekintettel néz fel barátunk csokoládé szemeibe és várja a magyarázatot.- Ha nem tudod, akkor inkább csináld, csak ne itt, ne előtte.- hát persze hogy rám céloz. Nem vagyok én olyan puhány, simán végignézem a smárt.

Liam mellém lépked és leül az ágyam szélére, megfogja egészséges kezemet és megszorítja.

-Ha rajtam múlna, már rég nem lennének itt.- nem hagyhatom, hogy erről kezdjünk el társalogni.

-Mióta vagyok benn?- Li úgy tesz, mintha észre se venné a hirtelen jött témaváltozást.

-Két napja. Nagyon mély altatásban voltál, ezért nem emlékszel mindenre.- bólintok és máris felteszem a következő kérdést.

-Hol van Russel.- félve nézek fel a csillogó barna szemekbe és epekedve várom a választ.

-Az ajtó előtt áll.- mutat a fehér faajtóra.- Arra vár, hogy behívjam, mert fél attól, hogy teljesen megutáltad.

-Ó, Istenem, dehogy utáltam meg! Ugye neki semmi baja sincs?

-Semmi.- kifújom a benntartott levegőt, amiről nem is tudtam. Legalább ő megúszta szárazon.- Behívjam?

-Kérlek.- nézek fel rá félmosollyal.

Az ajtó felé sétál és nagyra kitárja azt. Rush lép be rajta, fekete pólót, szürke farmert és Ray Ban napszemüveget visel. Sötétszőke haja tökéletesen áll. Elkezd az ágyam felé lépkedni és leveszi magáról a szemüveget. A fényben megcsillannak kék szemei. A szívem kihagy egy ütemet, a szám szétnyílik. Mellém lép, és leül az ágyamra. Megfogja a kezem és puha csókot lehel rá. Megmosolyogtat ez a gyengéd gesztus.

-Sajnálom.- néz rám bocsánatkérően.

-Nem kell.- mondom kapásból.

-De igen, nem kellett volna odarángatnom téged.- néz fel szomorúan a plafonra.

-Nem szeretnék erről beszélni.- mondom komolyan.- Még mindig haragszol?- nézek rá kérdőn, miközben megnyalom alsó ajkam.

-Hülye vagy? Ezek után, amit értem tettél? Bebizonyítottad nekem, hogy tényleg akarsz engem. Az ismerőseim közül senki sem ugrott volna, amikor felhívom.- mondja egy szomorkás mosoly kíséretében.

Megszorítom a kezét és annál fogva közelebb húzom magamhoz. Ajkaimat az övéire tapasztom és most végre nem azért csinálom, hogy Louis lássa, hanem azért mert tényleg meg akarom csókolni, és vágyom rám, és talán szeretem. Nagy kezeivel beletúr a hajamba ügyelve a fejemen végigfutó kötésre. A szájába nyögök, de most ez sem számít, csak ő meg én vagyunk. Lassan elhúzódik tőlem és a sérült vállamra teszi gyengéden a kezét. Arcom megrándul, de próbálok nem foglalkozni vele. Még mindig nagyon fáj, már csak az emlék is. A jobbommal felnyúlok az övéért és összekulcsolom kezeinket. Ebben a pillanatban egy nővér ront be a szobába és késői óra lévén mindenkit kitessékel és hazaküld. Rush szájáról még le tudom olvasni, hogy holnap bejön hozzám. Mosolyogva bólogatok és engedem a nővérnek, hogy megmérje a vérnyomásomat. Miután a fiatalnak nem mondható nő elhagyja a szobát álomba merülök, ahol fegyvert szegeznek a fejemhez.

***

Másnap reggel kényelmetlen fejfájásra ébredek ezért megnyomom a nővérhívót. Egy szőke 40-es nő lép be és megkérdi mi a gond. Elpanaszolom neki a gondomat, mire ő két perc múlva a kezembe nyom egy gyógyszert, és egy pohár vizet. Lenyelem a vízzel együtt a kesernyés ízű kapszulát ránézek a nővérre, aki már kifelé tart az üres poharammal. Ránézek az éjjeliszekrényre és megpillantom a telefonomat. Gyorsan feloldom a zárat és megnézem a nem fogadott hívások számát, és a beérkezett sms-eket. Olvasatlanul törlöm ki a Louistól kapottakat és újra elolvasom Rush üzeneteit. Halk kopogást hallok az ajtó felől, aztán Louis dugja be bozontos fejét. Megforgatom a szememet, amikor belép a szobába. Megkerüli az ágyat és leül a székre, amin általában mindig Liam foglal helyet.

-Miért csak te jöttél?- nézek rá "undorodva".

-Mert a többiek még alszanak. És mert én törődöm veled a legtöbbet.- az utolsó mondat hallatán felhorkanok és olyan "komolyan?" fejjel nézek rá.

-Te törődsz velem a legtöbbet.- ízlelgetem a mondatot.. Nekem marhára nem úgy tűnsz, mint aki törődik velem. Félsz, hogy elveszítesz, és nem lesz kinél aludnod?- nézek rá gúnyosan.

-Nem, attól félek, hogy elveszítem a legjobb barátom, akit szeretek.- mondja lehajtott fejjel.

Don't let me go - 4. rész

Sziasztok olvasók!

Ebben a kis bevezetésben, csak egy dolgok kérek mindenkitől, az pedig nem más, mint hogy hagyjatok egy komit! Lehet, hogy nem úgy tűnik, de nagyon sok munkám van a blogban, és örülnék, ha írnátok néhány megjegyzést, vagy legalább pipálnátok! Igazán örülnék néhány pozitív vagy negatív visszajelzésnek is.. Ha így  fog folytatódni, lehet, hogy hagyom a fenébe ezt a blogot, mert van ettől sokkal jobb ötletem is. Imádom írni, de úgy érzem, talán fölösleges. Kérlek, biztosítsatok arról, hogy ez nem így van!

Hoztam nektek valamit! :3 Kitaláljátok melyik dalból van?

"Tudod, hogy lennék akár az életed, a hangod, az indokod, hogy miért legyél a szerelmem. A szívem ezekért a pillanatokért lélegzik."

Jó olvasást!

Lily, xoxo

-Sziasztok!- int lazán egyet Rush.

Mindenki furán néz, aztán a társaság fele kapcsol és visszaintegetnek neki. Megfogom a kezét és elhúzom az egyik félreeső fotelhez és miután leül elhelyezkedem az ölében, vele szembe fordulok, miközben ő átöleli a derekamat. A hátamat égetik a furcsáló tekintetek, de megpróbálom kiüríteni az elmémet, és beletemetkezni Russelba. Valamelyest sikerül is. Belecsókolok a nyakába, mire jólesően felnyög.

-Ne csináld ezt, mert elhurcollak valamilyen félreeső helyre és neked esek!- suttogja a fülembe, mire én nyelek egyet.

-Csak rajta!- morgom izgatottan.

Elhúzóok tőle és az arcát kezdem bámulni. Megnyalja az ajkait és közelebb hajol hozzám, én is ugyan így teszek, majd édes csókban forrunk össze. Az ajkaink mozgását az állítja le, hogy valaki megköszörüli a torkát mögöttünk. Egyből elszakadok Russeltól és hátranézek az ismeretlenre. Annyira nem is ismeretlen az ismeretlen. Louis áll mögöttünk szégyenlősen, és a lábait nézi.

-Mi van Louis? Nem látod, hogy nem érek rá?- mondom neki durván, mert még mindig szarul érzem magam a tegnap reggel történtek miatt.

-É-...én csak úgy gondolom, hogy beszélnünk kellene.- továbbra sem néz a szemembe, de nagyon nem is érdekel. Miért nem tegnap beszélt velem? Miért pont most?

-Szerintem nincs mit megbeszélnünk..- mondom miközben Rushnak döntöm a hátamat. A hajamba fúrja az orrát, mire felkuncogok. Nem tagadom; olyan vagyok, mint egy szerelmes tinilány. Louis lazán megrántja a vállát és odasétál Liamhez. Na, ezért akart velem beszélgetni!

Jack betoppanása mindenkit arra késztet, hogy felálljon. Adok egy utolsó csókot a fotelomnak és kikászálódok én is az öleléséből. Mind az öten közelebb lépkedünk az énektanárhoz, aki egyből elkezd minket beénekelni. A próba ezután nagyon unalmasan telik, csak az dobja fel a kedvemet, hogy amikor oldalra nézek egyből megpillantom Russelt, aki vagy elkezd integetni, mint egy félőrült, vagy kacsint, esetleg dob felém egy puszit. Általában visszavigyorgok rá, és viszonozom a gesztusait. Délután négy óra felé járhat az idő, amikor Jack és Zoe elenged minket. Nagy sóhajtás kíséretében fogom meg Rush kezét és elindulunk a ránk váró taxi felé. Már majdnem bepattanunk mindketten, amikor meghallom a nevemet a hátam mögül. Louis fut oda hozzánk kéz a kézben Eleanorral. Megáll tőle egy méterre és felnéz rám óriási kék szemeivel.

-Beszéljünk már!- Eleanorra téved a tekintetem és megrázom a fejem. Akárhányszor fog próbálkozni, én el fogom utasítani, mert már nagyon elegem van belőle. Szomorúan lehajtja a fejét és elindul vissza, a csarnokba. Lebiggyesztem a szám szélét és mielőtt beszállok az autóba visszanézek rá egy pillanatra. Fáj, hogy így elküldtem, de ő nagyobb fájdalmat okozott nekem.

Otthon fáradtan dobom le magam a kanapéra, és mire kapcsolnék Russel már rajtam fekszik és vigyorogva néz rám. Nem tudom elfojtani mosolyomat, ami csaknem a fülemig ér. Imádom, hogy öt perc sem kell és ez a fiú fel tud vidítani. A számat a szájára tapasztom, de még mindig érzem ragadós vigyorát. Hevesen kezd el csókolni, fogaink összekoccannak. A nyakamba temeti arcát és apró csókokkal halad le, egészem a torkomig. Jólesően felsóhajtok, és felemelem a fejét. Hozzádörgölöm az orromat az övéhez, mire ő felkuncog. Napokig tudnám hallgatni ezt a csodálatos hangot. Felszalad a szemöldököm, amikor megnyalja alsó ajkamat, de aztán elmosolyodom és fogaimmal megtalálom az övét. Lazán ráharapok, mire ő felnyög. Hm. Lassan leszáll rólam, a kezét nyújtja és elindul velem az emeleti szobám felé. Amikor beérünk becsukja az ajtót és a falnak présel. Hirtelen levegőt is elfelejtek venni. Ajkai egyből az enyémeken landolnak és kényeztetik azokat. Elszakadok tőle, de csak annyi időre, amíg áthúzom a fejemen a pólómat, és Russelről is lerángatom a felsőtestét elfedő anyagot. Éhes tekintettel simítok végig kidolgozott kockáin. Nem várja meg, amíg elérek az övéhez, hanem ő maga kapcsolja ki az enyémmel együtt. A nadrágjaink egyszerre csúsznak lefelé, és landolnak a padlón. Kapkodva kilépünk belőlük és az ágy felé vesszük az irányt. Ledőlök és magammal rántom Rusht is. Zihálva szakad el az ajkaimtól és mélyen a szemembe néz.

-Biztosan akarod?- féltést vélek felfedezni a hagjában, amire muszály elmosolyodnom, megint.

-Igen.- mondom ki a varázsszót, mire ő megint nekem esik.

***

A mellkasán fekszem és lassú, határozatlan köröket rajzolok ujjaimmal. Még soha nem volt részem ilyenben. Egy fiúval. De azt kell mondanom, hogy nagyon is tetszett. Az ő ujjai a göndör tincseimmel játszanak. Ez a pillanat elképesztően megnyugtató. Egy kis időre mindent, de tényleg mindent elfelejtettem. Csak Russel volt és én. Felé fordítom a fejemet és az arcát kezdem nézni. Vékony ajkak, kék szemek és szőkés barna haj, amitől kihagy egy ütemet a szívem. Lágyan megfogja a fejemet és maga felé húzza. Szűzies csókot ad, majd a nyakamhoz hajtja a fejét.

-Szeretnék örökre így maradni..-mondja egy sóhajtás után.

-Én is.- értek vele egyet azonnal. Ez nem is olyan rossz ötlet.

Megint lehunyom a szemem, mire megszólal a csengő. Esküszöm, egyszer ki fogom hajítani az ablakon! Unom már, hogy minden jó pillanatomat az szakítja félbe! Kikászálódom a meleg takaró alól és felkapom a boxeremet, ami útba esik. Lehet, hogy ez Russelen volt.. Hm. Levánszorgok a lépcsőn és a zár kattanása után kitárom az ajtót a nagyon türelmes Liam előtt. Bevonul a nappaliba és leül az egyik fotelba. Üdvözöllek, foglalj helyet.

-Miért vagy vele ilyen elutasító? Rosszul cselekedett, és bocsánatot akar kérni, de te meg sem adod neki a lehetőséget arra, hogy kijavítsa a hibáit.- most van elegem ebből az egészből.

-Liam, nehogy már én legyek a rossz, mikor az a hülye seggfej elhanyagol, amióta megvan a barátnője! Nagyban leszar, és csak akkor vesz elő, amikor az asszony kirakja otthonról. Hát bekaphatja a...

-Harry, én ezt megértem, de attól még meghallgathatnád!- mélyeszti barna szemeit az enyémekbe, amitől én majdnem felszisszenek.

-Miért nem tegnap beszélt velem? Talán azért, mert találtam valaki mást a be nem töltött helyére? Kurvára nem érdekel, hogy mit akar mondani, mert tudom, hogy sose leszünk megint barátok. Ha más miatt nem, akkor miattam. Nem vagyok képes elviselni. Csak a banda miatt teszem. Lehet, hogy szeretem, de most elég nagy utálatot érzek ahhoz, hogy végignézzem, ahogyan szenved miattam, mert ő ugyan ezt tette velem.- mondom már lassan üvöltve.- Ő nagyban tett az érzéseimre, akkor én minek foglalkozzak az övéivel? Sírja el másnak a bajait! Úgy látom, már rád is rád szállt. Én csak annyit mondok, hogy vigyázz vele, mert lehet, hogy nem ugat, de harap.

Liam csak lemondóan megrázza a fejét és egy lesajnáló tekintettel néz fel rám. Összeráncolt szemöldökömet lassan kiengedem.

-Harry, nagyon hülye vagy!- mondja szinte suttogva.

-Miért?- nézek rá értetlen tekintettel, mire ő még jobban a szemeimbe mélyed.

-Annyira vak vagy, hogy nem látod, hogy ugyan úgy érez irántad, ahogyan te iránta!- a szám felölt egy O formát és a tekintetemet a meztelen lábfejemre vezetem. Ezt soha nem gondoltam volna!

-Akkor miért van Eleanorral?- teszem fel a legjobb kérdésemet.

-Szerintem ezt majd kérdezd meg tőle.- mondja és köszönés nélkül kisétál az ajtón. Most ő is haragszik rám? Remek!

Megpróbálok nem foglalkozni a fejemben összeálló kérdésekkel, és visszamegyek az emeletre, ahhoz a sráchoz, aki tényleg foglalkozik velem. Visszafekszem mellé, és miután egy gyors csókot lehelek ajkaira megnyugtatom, hogy nincs semmi gáz, csak Liammel ordibáltam egy kicsit. Ez nagy hazugság volt, mivel megtudtam, hogy a legjobb barátom viszonozza az elég érdekes érzéseimet, de nem mondhatom el a srácnak, akivel egy fél órája lefeküdtem.

Az éjszaka nem aludtam sokat, mivel mindvégig azon kattogott az agyam, amit Liam mondott. Egyszerűen nem kell vele foglalkoznom, ő is a legtöbbször magasról tesz rám.

Másnap reggel arra ébredek, hogy üres mellettem az ágy, csak egy cetli vár a már kihűlt párnán.

"Köszönöm a tegnapot! Sajnos korán el kellett mennem dolgozni, és nem akartalak felébreszteni, mert olyan aranyos voltál! Szép napot!

Rush, xoxo

Ui.: Lehet benézek a próbára később!"

Elmosolyodom kusza betűin és az összehajtott lapot beteszem az éjjeliszekrénybe. Plusz egy emlék.

Felülök és elindulok a fürdőszobám felé. Kicsit rendbe szedem magam, majd miután felöltöztem hívok egy taxit, ami hamarosan meg is érkezik. Kimegyek, beszállok, és már süvítünk is az O2 felé. Nemsokára megérkezem és miután kifizettem a sofőrt becammogok az épületbe. Megint én érkezem utolsóként, de amikor Zoe leszid miatta csak megrántom a vállamat. A tekintetem egyszer Louisra téved. Ő is rám néz, de gyorsan elfordítja a fejét. Biztosan tudja, hogy tegnap Liam elmondta, hogy mit érez.

Dél felé járhat az idő, amikor megjelenik Russel. Egyből jobb kedvre derülök és egy öleléssel egybekötött rövid csókkal fogadom, amit mindenki tátott szájjal néz. Oké, akkor játszunk mocskosan. Kíváncsi vagyok Louis reakciójára. Amikor Rush el akar hajolni csak közelebb húzom magamhoz és beletúrok a hajába, nyelvemet átdugom a szájába, mire ő felnyög. Zayn élvezve a műsort mögöttünk füttyent egyet, mire elszakadunk egymástól. Kipirulva meredek a közönségünkre, és csak megvonom a vállamat. Russel kezére kulcsolom az enyémet és bemegyünk az öltözőmbe.

-Áháá, tudom mire megy ki ez a játék!- emeli fel a mutatóujját előttem. Hülye képet vágva mered rá, mire felemeli a szemöldökét.- Hallottam a tegnapi beszélgetést, mivel üvöltöztetek, és azt is hallottam, amikor Liam barátod azt mondta, hogy Louis is szerelmes beléd. Velem ne akard féltékennyé tenni..

-Csak kíváncsi voltam a reakciójára.- mondom bűnbánó képpel, ami miatt kiderül, Russel szíve sincs kőből.

-Tudom, hogy őt szereted, és nem engem, de nem kéne ennyire nyilvánosan kimutatnod.

-Én nagyon bírlak.- mondom komoly tekintettel. Ez így is van. Rush egy tökéletes fiú, aki nekem nagyon bejön.

-De akkor sem engem szeretsz..- szomorúan meredek kék szemeibe.

-Veled akarok lenni, és nem azzal az idegesítő Louis-val, aki összetörte a szívemet szemrebbenés nélkül.

-Ezt akkor mond majd nekem, amikor így is gondolod.- elhúzza a szája szélét, és kilép a kicsinyke öltözőmből.

Nem elég, hogy Louis felforgatta az életemet, most miatta hagyott itt Russel is, akivel régóta először végre boldognak éreztem magam. Egyszerűen mindent tönkretesz körülöttem. Liamet is a maga oldalára fordította. Lassan teljesen egyedül maradok. Ha így folytatja teljesen meg fogja utáltatni magát velem. Halk kopogásra leszek figyelmes, ami teljesen kizökkent mély gondolataimból. Az ajtóhoz lépek és kinyitom. Louis áll előttem. Legszívesebben rácsapnám az előbb említett tárgyat, de nem tehetem meg, mert Paul mérges lesz, ha neki kellesz kifizetni. Tudom, hogy már régen beszélnem kellene Louis-val, de hogy őszinte legyek semmi kedvem azt hallgatni, hogy mennyire sajnálja. Hátat fordítok neki és levágódok a mini kanapéra úgy, hogy ő lehetőleg ne tudjon leülni mellém. Veszi a célzást és a velem szemben lévő fotelban foglal helyet. Felsóhajtok és várakozó tekintettel nézek rá, mire ő vesz egy nagy levegőt és belekezd mondandójába.

Don't let me go - 3. rész

Zene

A hajnal égboltot nézem, és arra gondolok, hogy jó lenne megosztani valakivel ezt a látványt. Kortyolok egyet a teámból, és folytatom a nézelődést. Már fenn vagyok egy órája, és mivel nem tudtam visszaaludni egy forró ital kíséretében kiültem a teraszra. Nagyon korán van és ilyenkor még hideg az idő. A nap első sugarai lassan vörösre festik az ég alját. Néhány percig még gyönyörködöm, majd elindulok be a szobába. A bögrémet leteszem az éjjeliszekrényre, én pedig eltűnök a fürdőszobában. Fél óra múlva teljesen felöltözve lépek ki. Mielőtt zsebre tenném a telefonomat megnézem, hogy mennyi az idő. Pontosan fél hetet mutat az iPhone képernyője.

A kisboltban megvettem a reggelihez szükséges dolgokat és most hazafelé sétálok. Összehúzom magamon a kabátot, mert kiráz a hideg. Kinyitom az ajtót és egyből a konyhába sietek ahova lerakom a szatyraimat. Az asztalra teszem azokat a dolgokat, amiket meg akarok enni, a hűtőbe pedig azokat, amelyeket későbbre vettem.

A finom reggeli után már itt van értem a kocsi, ami elvisz az O2-höz. Az út unalmas, nincs kivel társalognom, ezért beteszem a fülhallgatómat és zenét hallgatok. Amikor megérkezem Liam egy öleléssel fogad odahívja Niallt is, aki jól megszorongat. A reggelimet majdnem otthagyom a parkolóban, de nem számít. Az óriási üvegajtón keresztül megyünk be és egyből a színpad felé vesszük az irányt. Liam valamit a tegnapi meccsről magyaráz, de nem nagyon figyelek oda. Csak Louist látom, aki a színpadon bohóckodik az első sorban ülő barátnőjének. Idegesen szívom be a levegőt, de megpróbálok nem foglalkozni a szívembe nyilalló fájdalommal. Engem sose fog úgy szeretni mint őt. Megkocogtatom az előttem haladó Niall vállát, aki egyből hátrafordul és kíváncsi tekintetét rám szegezi. Nem szólok semmit, csak odabújok hozzá. Ő egy kis késéssel, de viszonozza az ölelésemet és elkezdi simogatni a hátamat.

-Harry, mi a baj?

-Louis.- mondom halkan. Felsóhajt és még erősebben szorít magához.

Az egészen délután négyig tartó próba teljesen kifárasztott, de Liam meggyőzött arról, hogy ma este el kell mennem vele és Niallel bulizni. Azt mondta, hogy este kilencre legyek kész, akkora lesznek nálam. Csak bólintok és beszállok a rám váró taxiba. A sofőr már kezd ideges lenni, de egyből eltűnik sötét arckifejezése, amikor kifizetem a fuvart a házam előtt egy jó adag borravaló kíséretében.

Bemegyek a házba és ledőlök a kanapéra. Fárasztó volt ez a nap. Pontosítok. Fárasztó volt Louist és Eleanort nézni . Már nem sokáig fogom bírni ha így folytatják. Ezekkel a gondolatokkal az elmémben álomba szenderedek, ahol nincs Eleanor. Csak én és Louis. Fél kilenckor kelek a rezgésre a zsebemben. Feloldom a zárat és megnézem mi történet. Egy új üzenetem van, aminek a feladója Liam Payne. Megnyitom.

"Szia! Ne haragudj egy kicsit késni fogunk, mert Niallt meg kell etetnem. Li"

Hirtelen tör rám a felismerés, miszerint nekem már régen készülődnöm kellene. Versenyautókat megszégyenítő gyorsasággal száguldok fel az emeletre és állok be a jéghideg zuhany alá, ami felfrissít.

Már a szekrény előtt állok és azon gondolkozom, hogy mit vegyek fel. A választásom végül egy fekete szűk szárú farmerre, egy fehér V kivágású felsőre és egy fehér Converse-re esik. Egyszerű, de nagyszerű. Miután a telefonomat a zsebembe süllyesztettem lerobogok a lépcsőn és kimegyek a taxihoz, ami rám vár. Liam és Niall jókedvűen köszönnek és elmondják, hogy valami Sunshine nevű bárba megyünk, ami nagyon ismert. Én még nem hallottam róla, de remélem jól le tudom majd inni magamat. Ez minden vágyam.

Nemsokára leparkolunk egy kivilágított épület előtt, amin nagy betűkkel fel van tüntetve, hogy Sunshine bar. Kipattanunk mindhárman a kocsiból és a bejárat felé vesszük az irányt, ahonnan már hallani lehet a nagyon hangos zenét. Liam beszél két szót a biztonsági emberrel, aki egyből odébb áll és utat enged nekünk. A sor, ami az utca végéig áll felmordul, de mi nem törődünk senkivel. Odabenn a dübörgő zene miatt majdnem megsüketülök, de próbálom kivenni, hogy Liam vajon mit mondhat. Niallel elindul a a táncparkett felé, mire én egy fancsali kép kíséretében leülök a bárpulthoz és rendelek valami erőset. A harmadik pohár után már nem érzem a narancsos ízt, csak az alkohol égeti a torkomat. Még nem vagyok nagyon részeg, ezért kikérem a negyedik italt is. Hátrafordulok és a a tömegben a fiúkat kezdem el keresni. Csak Niallt látom meg, aki egy szőke lánnyal táncol, aki már a nyakát csókolgatja. Hát, szerintem nem velem fog ma hazajönni. Liamet nem találom meg, ezért lemondóan visszafordulok az italom felé. A számhoz emelem, mire megszólal egy mély hang mellettem.

-Nem lesz az túl sok, Mr. Styles?- felvont szemöldökkel fordulok a barna hajú kifejezetten helyes srác felé, mire ő elmosolyodik és a kezét nyújtja felém.- Russel Davis vagyok.

-Mondd, kedves Russel, elég idős vagy te, hogy az apám legyél?- nézek rá félmosollyal, mire felnevetett.

-Nem, csak 23 vagyok. Nem akarok parancsolgatni, de nem kéne leinnod magad a sárgaföldig. És ha kérhetem akkor csak Rush.- mondja mosolyogva.

-Rendben, Rush. És lehet, hogy nem hiszed el, de nagyon szarul vagyok, és ezért megiszom ezt is.- felemelem a poharat és már majdnem a számhoz ér, amikor kikapja a kezemből és mielőtt reagálhatnék lehajtja a narancssárga italt.

-Miért vagy rosszul? Volt egy lány, aki az utcán nem borult a lábad elé?- felhorkanok, mire ő kérdőn néz rám.

-Szerelmes vagyok a legjobb barátomba, aki fiú.- mondom afféle, ehhez mit szólsz? nézéssel. Elkerekednek a szemei és közelebb hajol hozzám.

-Te meleg vagy?- fura, hogy ő a meleg szót nem undorodva ejtette ki. Ez most megdöbbentett. Végre egy fiú, aki megérthet.

-Úgy látszik. Mehetsz, kürtöld világgá.- mondom, megfogom a kabátomat és elindulok a kijárta felé.

Az arcomat megcsapja a hideg levegő, amint kilépek. Egy idegen srácnak elmondtam, hogy meleg vagyok. Ez van. Ilyen idióta vagyok.

Hirtelen egy kéz fonódik a csuklómra. Ijedten nézek hátra és megpillantom Rusht. Mosolyogva néz rám és mellém lép. A vállamra teszi a kezét és közelebb hajol hozzám.

-Én is meleg vagyok.- kitágult szemekkel nézek rá, mire ő felnevet arcom láttán. Megvonja a vállát és tovább sétál velem- Sajnos nem mi döntjük el, hogy melyik nemhez vonzódunk.- egyetértően bólogatok. - Elmondtad már a barátodnak, hogy bele vagy esve?

-Még nem, de szerintem nem is fogom. Félek, hogy teljesen megutál emiatt. Nem akarom, hogy a banda miattam menjen tönkre. Louis-val legjobb barátok vagyunk már majdnem három éve, de most teljesen eltávolodtunk egymástól. Mindig csak a barátnőjével foglalkozik.

-És te féltékeny vagy a barátnőjére.- fejezi be helyettem a mondatot, mire felkapom a fejemet.- Velem is ugyanez volt. A legjobb barátommal eltávolodtunk a barátnője miatt. Én voltam, aki harcolt a barátságunkért. Az egyik délután megcsókoltam, mire ő ellökött magától és otthagyott. Soha többé nem szólt hozzám. Összetörtem, de aztán megint lábra álltam. Az élet megy tovább, nem nyalogathatom végig a sebeimet.- szomorúan nézek rá, mire ő elmosolyodik.- Nem kell, hogy sajnálj!

-De ez tök szomorú! Pont emiatt félek elmondani Lounak.- a födet bámulom, és Louis képét próbálom kitörölni az elmémből.

Lassan egy parkba érünk, ahol leülünk egy padra. Csak a járda van kivilágítva. A fák mind sötétbe rejtőznek. Rush elmondja, hogy azóta volt egy hosszú kapcsolata egy nagyon kedves fiúval, akit szeretett, de annak is vége lett, mert a srác nagyon féltékeny típus volt.

-Los Angeles-ben születtem, de elköltöztem ide, mert a szüleim szinte kitagadtak, amikor megtudták, hogy meleg vagyok. Nagyon rosszul esett, hogy ők is elítélnek emiatt, de otthagytam őket, és elfelejtettem a fájó emlékeket, és teremtettem helyettük kevésbé fájókat, mint például a James-el való kapcsolatom.- mosolyogva néz rám, mire én megrázom a fejem.

-Nem tudom elhinni, hogy ennyien megutáltak, és te még most is tudsz mosolyogni! Számomra ez elképesztő. Szeretnék olyan lenni, mint te.- felhorkan, mire én felé kapom a fejemet.

-Ne hidd azt, hogy mindig teljes szívből mosolygok!- mondja.

Ránézek, mire ő megvonja a vállát, feláll és felém nyújtja a kezét.

-Gyere, mutatok egy helyet, ahonnan nagyon szép a napfelkelte.- megragadom a kinyújtott mancsot és kézen fogva elindulunk London külvárosa felé.

Két órát gyalogoltunk és már majdnem a város szélén vagyunk. Olyan négy óra felé járhat az idő. Kiveszem a telefonomat és mosolyogva nyugtázom, hogy majdnem eltaláltam. Már négy óra tizenegy van.

Russel

Rush egy kisebb domb felé mutat, mire én felnyögök. A legtetején megállunk, és lerogyunk a fűbe. Fáradtan nézünk a város felé, ahol lassan kialszanak az utcákon a lámpák és az ég alját megvilágítja a nap. Mosolyogva fordulok Rush felé, mire ő énmegmondtamhogytökéleteshely fejjel néz vissza rám. Közelebb kucorodok hozzá, mire ő a derekamra teszi a kezét. Felé fordulok és rávigyorgok. Hosszú idő óta nem volt ilyen szép éjszakám és reggelem.

Felemeli a szemöldökét, mire én egészen közel hajolok hozzá, mielőtt lehunyom a szememet látom értetlen arckifejezését, de nem foglalkozom vele, csak az ajkaira tapasztom az enyémeket és viszonzásra várva megcsókolom. Hamar kapcsol és viszonozza a csókot. A nyaka köré fonom a karomat, mire ő megfogja a derekamat és az ölébe húz. A csókja édes, mint a méz, és izgalmas, mert tudom, hogy nem szabadna ezt tennem. Lassan elszakadok tőle, mire ő a vállamra hajtja a fejét, és megcsókolja a nyakamat. Kiráz a hideg, de nem foglalkozom vele, csak közelebb bújok Rush-hoz.

A nap már az égen van, és mi kézen fogva sétálunk vissza, a házam felé. Néha megállok és visszahúzom Rusht egy-egy csók elejéig, amit ő mindig mosolyogva viszonoz. Annyira jó érzés, hogy végre valaki foglalkozik velem és viszonozza az érzéseimet.

Egy óra gyaloglás után megérkezünk a házhoz és miután kinyitottam az ajtót mindketten beesünk rajta, és egymás karjaiban ledőlünk a kanapéra. Nyomok egy puszit Rush szájának a sarkára és a mellére hajtva a fejem édes álomba merülök.

Kilenckor a telefonom csörgésére ébredek, és Russel is mocorogni kezd mellettem. Kikapom a zsebemből a készüléket és nem figyelve a névre, lenyomom a zöld ikont.

-Hol a francban vagy, Harry? Már fél órája itt kellene lenned!- atya ég! Nekem ma próbám van! Gyorsan felpattanok és felrohanok az emeletre Rusht magammal húzva. A vendégszoba fürdője felé intek, mire ő veszi az adást és bezárkózik oda. Én beslisszolok a sajátomba, miközben hallgatom Paul gyönyörűen összeválogatott káromkodását.

-Egy óra múlva ott vagyok.- mondom idegesen és leteszem a telefont, mielőtt megszólalna megint. Gyorsan hívok egy taxit, miközben megszabadulok a ruháimtól. Beállok a zuhany alá és lemosom magamról a cigifüst és az alkohol szagát. Felkapok magamra néhány tiszta ruhát és kiveszek Russelnek is néhány dolgot a szekrényemből. Bekopogtat a szobámba egy törölközővel a dereka körül. Nem tudom megállni, és végignézek kidolgozott, kockás hasán. Elmosolyodik és elkezdi felvenni a ruhákat, amit a kezébe nyomok.

-Tetszik a látvány?- felkuncogok, mire felém kapja a fejét, de már a pólót veszi fel.

-Eljössz velem a próbára?- nézek rá kiskutyaszemekkel. Mosolyogva bólint.

-Ma nem kell dolgoznom.- odamegyek hozzá és megölelem, mire ő lágyan megcsókol. Ebből sose elég. Kevesebb, mint huszonnégy órája ismerem, de már most minden percben kívánom.

A taxi néhány perc múlva megérkezik és mi gyorsan bepattanunk. Az O2 mögött húsz perc múlva kitesz minket. Rush csodálkozva néz fel az épületre, mire én a szememet forgatva elkezdem húzni a bejárat felé. Az öltözőmben ledobom a kabátomat és ő is ugyanígy tesz. A kezére kulcsolom az enyémet és elindulunk a többiek felé. Mindenki ott ül a nagy L alakú fotelban a színpad mögött. Csodálkozva néznek rám, Russelra és az összekulcsolt kezünkre, de én csak megvonom a vállam.

-Ő itt Russel, a barátom.