Don't let me go - 13. rész

Sziasztok!

Nem számolom, hány évezrede nem írtam, de az a lényeg, hogy most itt vagyok! Egész listát írhatnék arról, mit is kellene nektek megköszönnöm, de azzal nem szeretném húzni az időtöket! Remélem mindenki örül, hogy itt a 13. rész! Én ezzel szeretném megköszönni a rengeteg oldalmegjelenítést, a 35 (!!!!!!) rendszeres olvasót, és a rengeteg támogatást! Megújult a kinézet, és kikerült egy szavazódoboz is. Remélem mindenki meg van elégedve vele!

I still love you, Lily

U.i.: Nézzétek az X-faktort, és szurkoljatok a ByTheWay-nek! ;)

-Na, ide figyelj Louis William Tomlinson, bizonyítanom kell.. Bizonyítanom kell neked, de.. De már nehezen megy, minden dolgot megmutattam már neked amit megmutathattam. Szeretlek. Lehet mondtam már, viszont ezt nem lehet elégszer elmondani. Egy valamit mondani szeretnék még: Az x-faktor óta vonzol engem. Testileg, lelkileg. Ha a közeledben voltam egyszerűen leírhatatlan érzés fogott el.. Aztán a vonzalom erősebb lett, és.. És te még mindig nem engem szerettél. Eleanort szeretted, én pedig olyat tettem, amire nem vagyok büszke. Azt hiszem ennél jobban már nem tudom kifejezni mit érzek. Csak.. Csak nézd! –lehajolok, és megszabadítom magam a zoknimtól. Egyből előtűnik a jól látható, már-már teljesen fehér heg. Nem nézem önpusztításom nyomait, inkább a velem szemben állóra vezetem a tekintetemet. Louis arcán mérhetetlen megdöbbenést vélek felfedezni, ami némiképp jól esik. Tudom, hogy soha nem gondolta volna rólam, hogy idáig folyamodok.

Néma csendben állunk nagyon sokáig. Csak a lélegzésünk hangja tölti be a teret, semmi mást nem hallok. Nem néz a szemembe, csak a lábamat, és a csempét bámulja, de nem tudott megszólalni. Talán egy fél óra is eltelik, mire rám emeli kék szemeit, amikben könnyek csillognak. Lassan folynak le az arcán, majd az álláról lepottyanva földet érnek a hideg kövön. Nagyot nyelek, hogy én visszafogjam magam, de nekem is kicsordul egy könnycsepp a szemem sarkából, és megállíthatatlanul végigfolyik az egész arcomon. A mellkasom összeszorul, és bágydtan meredek előre. Alsó ajkamat beszívva nyúlok érte, és a pólójánál fogva húzom magamhoz. Fejét a mellkasomnak dűti, és így szipog tovább.

-Én csak...sajnálom ezt az egészet.- mondja halk, rekedt hangon, ami miatt összefacsarodik a szívem. Kezemet hajába vezetem, és játszadozni kezdek barna tincseivel. Ha tudná, hogy én is mennyire! Sokkal egyszerűbb lenne csak egyszerű barátként tekinteni rá, de sajnos nekem ez már réges-régen nem megy.

-Louis, egy dolgot szeretnék kérdezni tőled.- tolom el magamtól és tekintetébe fúrom sajátomat.- Akarsz te engem igazán, vagy csak játszadozol?- meghökken kérdésemet hallva, és elereszti a kezemet, amit eddig szorongatott. Összeráncolt szemöldökkel néz rám, majd megszólal. Talán megszakadt a varázslatos pillanat, ami életem legjobbja lehetett volna.

-Szerinted lefeküdtem volna veled, ha nem akarnálak? -hangomban ott rejlik a szomorú mosoly, ami lágyan fut körbe könny áztatta arcomon.

-Azt hittem, azért bújtál velem ágyba, mert le akarsz rázni.- Hiszen ő mondta miután lefeküdtünk, hogy nem kell eljátszanom, hogy szerelmes vagyok, mert már megkaptam amit akartam.

-Te nem érzed? Nem érzed, hogy én is bolondulok érted?- néz mélyen a szemeimbe. Sóhajtok egyet, és leülök a kanapéra, de őt is húzom magammal.

-Már nem tudom, mit érzek. Csak egy biztos, hogy szeretlek.- mondom, miközben átkarolom a derekát, és közelebb húzom magamhoz abban reménykedve, hogy jobban érezhetem tipikus Louis illatát. 

-Én...én is szeretlek.- suttogja olyan halkan, hogyha nem mellette ülnék, talán meg sem hallanám.

-Akkor, most rendben vagyunk? Legalább egy órát kibírunk veszekedés nélkül?- nézek rá vigyorogva, mire ő csak szégyenlősen elmosolyodik, és játékosan eltol magától.- Naaaa, és puszit nem kapok?- hajolok hozzá közelebb, de ő csak hátrál, egészen a kanapé végéig, ahonnan, már nincs tovább.

Érte nyúlok, aztán visszahúzom magamhoz. Kuncogva bújik az ingem legmélyére, de karjaimmal tartom, így biztosítom neki, és magamnak is a támaszt. Sokáig maradunk még így, aztán már csak az egyenletes szuszogását hallgatom. Milyen megnyugtató is vele aludni! Nyomok egy utolsó puszit a homlokára, aztán lágyan fogva testét elviszem a szobámig, leteszem az ágyamra, aztán mellé fekszem. Beszívom a kellemes Louis illatot, amit a párnám pár perc múlva teljesen fel is vesz. Mosollyal az arcomon hajtom álomra a fejem, és egy olyan fiúval magam mellett, akit nagyon szeretek, az életemnél is jobban.

Reggel Louis káromkodására kelek. Nehezen, de összeszedem magam, felveszek valami laza göncöt, aztán nekiindulok a konyhának, ahonnan a hangokat hallom. Mosolygásra késztet a látvány, ami fogad. Lou pattog a konyhában, és próbál valami ehető kaját készíteni, ami nem mindig sikerül, az igazat megvallva; soha. Megállok a bárpult előtt, és azt várom, hogy megforduljon, és megijedjen, de olyannyira bele van merülve a munkába, hogy tudomást sem vesz rólam. Így hát lassan megkerülöm a pultot, és mögé lépek, kezeimet derekára csúsztatom. Érzem, ahogy ugrik egy picit, és gyorsabban veszi a levegőt, de aztán valamennyire csillapul, amikor a fülébe suttogva megkérdezem, hogy mit csinál. Felém fordul és mosolyogva az ölelésembe temetkezik.

-Neked akartam reggelit csinálni, de...- hiába nem mondja, mindketten tudjuk, hogy nem tud főzni, és kettőnk közül inkább nekem kellett volna ilyesmi kedvességgel próbálkoznom.

-Bőven elég lett volna az is, ha rendelsz reggelit.- nézek vigyorogva rá, mire ő csak a vállamba fúrja a fejét.

-Olyan szemét vagy..- folytatná, de félbeszakítom.

-De te így imádsz, igaz?- kérdem kuncogva, mire csak megrázza a fejét, és ellépve tőlem megpróbálja a lehetetlent; reménnyel telve reggelit akar készíteni.

Néhány percig vigyorogva nézem, hogyan ügyetlenkedik, aztán megfogom a karját, és magamhoz húzom. Nem ellenkezik, szerintem már ő is régen feladta. Átmegyünk a nappaliba, és leülünk a kanapéra. A hajammal játszik, amíg rendelek magunknak valami ehető kaját, aztán rövid időn belül már meg is tömjük a hasunkat. Mosolyogva, és jóllakottan fordulok felé.

-Ez azért meg sem közelíti az égett rántottádat..- komoly akarok maradni, de sértődött arcától egyből jobb kedvem lesz, és vigyorogva nyomok egy bocsánat-puszit az arcára. Ölbe tett kézzel nézi végig, ahogy szerencsétlenkedek egy sort a koszos edényekkel, majd vigyorogva feláll, és segít nekem. Én csak játékosan megrázom a fejem, majd követem a konyhába, ahol mindent betesz a mosogatóba. Miután mindent elpakolunk hozzám bújik, és már majdnem megcsókolna, amikor megcsörren a telefonom. Szitkozódva nyúlok be zsebembe, és veszem elő a rezgő, telefonomat, amiből egy Taylor Swift dal üvölt. Ha ha ha. Nagyon vicces. Imádom, ha a fiúk elveszik a telefonomat, és egy csomó hülyeséget töltenek le, vagy épp átállítgatnak mindent. A név ellenőrzése, és a zöld ikon lenyomása után a fülemhez emelem a készüléket.

-Igeeeeeeen, Paul?- Louis csak hümmög egyet, aztán besétál a szobájába. Tudja, ha Paul hív, akkor általában menni kell. Én is elindulok a saját szobámba, és megkeresem az órámat, amit reggel elfelejtettem felvenni.

-Láttad már a mai újságot? Nem szeretem, ha nyilvánosan szerelmeskedtek!- felkacagok, mert Paul szájából nagyon fura hallani a szerelmes szót.- Ez nem vicces!- korhol, de érezni a hangjában, hogy nem gondolja komolyan.

-Oké, oké! Na, de miért hívtál? Mi lesz ma a programunk?- érdeklődöm, miközben megpróbálom a vállammal tartani a telefonomat, hogy fel tudjam tenni az órámat.

-Ma csak egy kisebb, zárt körű koncertetek lesz, és most fogunk elmenni a helyszínre, mindjárt ott vagyok, úgyhogy legyetek készen!- mondja, aztán köszönés nélkül megszakítja a hívást.

Kisétálok a szobámból, és bekopogok Louishoz, aki egyből meg is jelenik, és saját telefonját a zsebébe csúsztatva elindul az ajtó felé. Vele tartok, és miközben átsétálunk a fiúkhoz megfogom a kezét, mire ő csak elpirul. Mosolyogva kopogunk a szomszédokhoz, ahonnan csak a nagy nevetés hangját hallani ki. Zayn nyit ajtót.

-Was happenin'?- vigyorog, de aztán meglátja a kezünket, és füttyent egyet, amire természetesen Niall és Liam is ugrik. Mindhárman tátott szájjal merednek ránk, de én csak mosolyogva Louisra nézek, aki megint fülig pirul. Nehezen felocsúdik mindenki a nagy csodálkozásból, és beengednek minket. Kínos csendben, a kanapén ülve várjuk Pault, aki nemsokára meg is érkezik.

-Fiúk- néz rám és Louisra- nem foghatjátok egymás kezét, amíg bemegyünk az épületbe, mert rengeteg rajongó van ott. Nem szeretnénk botrányt, remélem megértitek!- mindketten bólintunk, aztán egy lelkesítő taps után felállunk és lesétálunk a kisbuszhoz, ami minket vár.

Fél óra autóút után megérkezünk az óriási épület elé, ahol körülbelül ezer rajongó sorakozik. Meghökkenve szállunk ki a kocsiból, és bármennyire is igyekszünk befelé, még így is megpillantok legalább 30 (!!!) Larry Stylinson feliratú táblát, és legalább húszan szegezik nekem a kérdést, miszerint én és Louis tényleg randiztunk-e.

Egy pillanatra szinte minden elcsendesedik, és én mélyen a gondolataimba merülök. A sajtó csak egy képet közölt, amin együtt sétálunk, és máris rengeteg lány sír, vagy éppen meg van őrülve, mert mi melegek vagyunk. Talán tényleg nem gondoltam bele abba, hogy mekkora őrület lesz körülöttünk. Nem gondoltam bele, hogy át akarom-e ezt élni, vagy hogy akarom-e, hogy Louis ennyi mindenen átmenjen, és ennyi mindent kiálljon értem. A szerelmünkért.

Következő rész, avagy megszegem saját ígéretemet és kiteszek egy "nemrész" bejegyzést

Sziasztok!

Remélem, még vagytok néhányan, akik olvasnak! Ahogy láttam, mindenkinek beindult a "sulibuli".. Őszintén mondom, hogy engem, még sosem hátráltatott a tanulás az írásban. Nagyon nehéz volt belátni, hogy nekem is sokkal többet kell tanulnom, mint tavaly, vagy azelőtt, hiszen a nyolcadik osztály számomra is kemény diónak bizonyul. Ha még csak tanulnom kéne kapnátok minden héten két részt is akár, de ettől sokkal nehezebb dolgom van: nyelvvizsgázni fogok, központit kell írnom, felvételire kell készülnöm, diákönkormányzati elnök vagyok, Sulirádiót viszek heti kétszer, sulidiszkót szervezek, én leszek a "Dj" a diszkóban, október 23.-i műsort adok, minden nap járok futni, és ezek mellett még elvárás, hogy ötös tanuló legyek. A szabadidős tevékenységeim mind háttérbe szorulnak, mert hiába van, 4, 5, vagy 6 órám egy nap, rengeteget kell tanulnom, és este már nincs erőm bekapcsolni a gépet, és leülni blogot írni.

Ha minden igaz, akkor jövőhét szombat-vasárnap befejezem a 13. részt, és elkezdem írni a 14.-et. Pénteken lesz a diszkónk (okt. 18.), addig viszont nem tudok mással foglalkozni, csak letöltés, letöltés, letöltés. A megértéseteket köszönöm! Nagyon örülnék, ha jönne egy-két komment attól, aki még velem van!

I still love you, Lily

Don't let me go - 12. rész

Szép napot, kedves olvasók!

Meghoztam a legújabb részt! (El sem hiszem, hogy már 12-nél járunk...) Köszönöm a kitartást, és hogy ilyen türelmesek voltatok! Remélem mindenkinek tetszeni fog ez a rész -is! Nem is húzom tovább az időt; jó olvasást! És ne felejtsetek el feliratkozni, kommentelni, meg pipálni!!!

Lily, xx

Zene

Álmos vagyok, és nem akarok Louis-val az érzéseimről veszekedni, ezért csak egy vállrántás kíséretében legyintek egyet, és otthagyom. Nagyon rosszul esik, hogy nem hisz nekem, de már van egy ötletem, hogy miképpen bizonyíthatom be; vannak valós érzéseim, és nekem nem csak a teste kell. Gondoltaim közben magamra húzok egy fekete pólót, no meg a legszűkebb fekete farmeremet, amit úgy imádok. A kávé miatt átsétálok a fürdőbe, és megmosom a fogamat. Szomorkásan rámosolygok a tükörképemre, aztán elhagyom a szobát. Felkapom a kávézóasztalon felejtett telefonomat és kilépek a folyosóra. Néhány lépést teszek, majd kopogás nélkül benyitok a másik lakosztályba, ahol a fiúk futkároznak éppen. Mindannyian kérdő tekintettel fordulna felém, de é csak levetem magam a kanapéra, és az iPhone-omat kezdem el nyomogatni. Semmi kedvem megosztani velük a tegnap történteket, vagy épp a kudarcomat. Mert Louis egész lénye számomra egy kudarc..

***

Ál-mosolyt erőltetek az arcomra, és Niall után kipattanok a kocsiból. Lányok ezrei sikítanak fel, amint meglátnak minket, de én most önzően nem foglalkozom velük, csak battyogok a szőke hajkorona után a gondolataimba mélyedve. Ha bárki megkérdezné, hogy mit csinálnék most a legszívesebben biztos nem azt mondanám, hogy egy őrült rajongókkal teli arénában énekelnék. De az élet ilyen. Alapvetően szeretem a munkámat, csak ilyen állapotomban nem szeretek szerelmes dalokat énekelgetni.

Az első koncert elég bénára sikeredik. Louis káprázatosan néz ki a farmerében, ami félig lelóg róla. Sokszor pillantunk össze, és nekem minden egyes alkalommal a csókjai járnak a fejemben, ezért kétszer el is rontom a szöveget. Milyen szép is az élet, amikor az ember szerelmes.

Lassan kifújom a levegőt, és lepacsizok a stábtagokkal, akiktől sorban jönnek a dicséretek, hogy milyen jó volt a koncert. Mosolyogva megveretem mindenki hátát, és szerényen bebattyogok az öltözőbe. A fiúk is követnek. Niall bezárja az ajtót, majd csend telepszik közénk. Mindenki feszülten figyel engem, ahogyan Louis csupasz hátát nézem. Neki persze fel sem tűnik, hogy mekkora erőfeszítésembe kerül nem letámadni Őt. Nyelek egyet, és én is öltözködni kezdek, csakúgy, mint a többiek. Továbbra sem szólal meg senki, és nekem sincs kedvem megtörni a fagyos hangulatot.

Az esti tervem, miszerint elviszem Lou-t vacsorázni, már majdnem befuccsol, amikor megkapom Paul üzenetét, miszerint el vagyunk engedve, csak kerüljük a paparazzikat. Fellelkesülve vágtatok át Louis szobájába, és kopogás nélkül belépek szentélyébe. És megpillantom amint...amint...amint éppen sír. Az ágyán a takaróba bugyolálva egy zsebkendőt szorongatva rázkódik. Arcomról leolvad a mosolyom, és óvatosan közelebb merészkedek hozzá.

-Lou?- szólítom meg, de rekedt hangom elhal a félhomályban.

-Haz? Most menj ki légyszíves!- mondja idegesen, miközben egy zsebkendővel törölgeti az arcát.

-Nem megyek én sehová. Mi a baj?- kérdem, miközben letelepedek mellé, és közelebb húzom magamhoz. Jó néhány percet kell várnom, mire abbahagyja a szipogást, és válaszol a kérdésemre.

-Semmi, csak...- várom, hogy folytassa, de ez nem történik meg, így magam felé fordítom és megtörlöm a még mindig nedves arcát. Megpróbálja elfordítani a fejét, de én nem engedem neki. Tudnia kell, hogy előttem nem kell szégyellnie a könnyeit. Ha tudná, hogy én mennyit sírtam miatta.

-Gyere, mosakodj meg, és elviszlek valahová!- kíváncsi tekintettel néz fel rám, de nem foglalkozom vele, csak elhúzom a fürdőszobájáig, és megvárom, amíg rendbe teszi magát. Felvesz egy farmert, meg egy csíkos pólót, és máris készen áll a randinkra.

***

-Ugye ez nem egy randi lesz?- szorongatja idegesen a kezemet, amíg a taxiban ülünk. Elfordítom a fejemet New York esti fényeitől, és a sápadt arcát kezdem el kémlelni. Ezt vajon miért kérdezte?

-Miért? Gond lenne, ha az? Nevezhetjük másképp is..- folytatnám, de leint és megint az ő szavai töltik be a teret.

-Csak még sosem voltam a legjobb barátommal randizni, aki fiú.- felkuncogok kijelentésén és egy puszit nyomok a nyakára, amit már nem takar a pólója.

Az út további részét csendben töltjük, illetve mindketten a várost nézzük. Néhány perc múlva a taxi lassít, majd megáll egy magas épület előtt. Kiszállunk, és célba vesszük az épület földszintjén lévő éttermet. A pincér egy kellemes, eldugott asztalhoz ültet minket. A vacsora nagyon jól sikerül, egy kicsit kikapcsolunk, és elfelejtjük állandó gondjainkat.

A számla kifizetése után Lou már indulna haza, de én visszarántom, mielőtt kiléphetne az ajtón. A lift felé vezetem, és szépen felmegyünk a tetőtérre. És itt jön a kanyar, hogy miért éppen ezt az éttermet választottam ma estére. Odafent egy kis helység fogad, ahol egy mosolygós középkorú nő fogad minket. Mindkettőnk kezébe nyom egy-egy óriási 'fejhallgatót'. Aztán kinyitja az ajtót, és kienged minket a hatalmas placcra. Louis még mindig értetlenül néz rám, de aztán én csak az ég felé mutatok, ahol már közeledik felénk az este fénypontja. A helikopter játszi könnyedséggel és orbitális zajjal szál le elénk. Lou szája tátva marad, ami én csak vigyorogni tudok. Azt hitte, hogy egy vacsorával letudom az egész estét?

A pilóta kiszáll és int, hogy menjünk. Felszállunk a hátsó ülésre, és bekötjük magunkat. Louis megfogja, és megszorítja a kezem, ami megint csak mosolygok egy jót. Miután megkapjuk a felszállási engedélyt, a pilóta beindítja a hajtóműveket, és nemsokára már a gyönyörű álmok városának nevezett forgatagot tudhatjuk magunk alatt. Míg Louis az ablakra tapad, addig én csak őt figyelem. Belül jóleső érzés járja át a testemet, amiért fel tudtam vidítani, és elfelejthette a gondjait.

A levegőben töltött egy óra gyorsan elrepül és mi máris a liftben csókolózunk önfeledten. Mert a boldog emberek azt csinálják, amit akarnak, egészen addig, amíg nem kapnak egy telefont a managerünktől, hogy máris lekaptak minket együtt, és elég sok pénzbe került a sony-nak, hogy holnap ne legyünk az újságok címlapján.

A hotelben a fiúk között máris mi vagyunk a téma, és hogy vajon miket csinálunk, amikor kettesben hagynak minket. Én csak röhögve közéjük vágok egy párnát, és ledőlök  kanapéra, míg Lou szomorúan ücsörög mellettem. Így hát felkelek, és magamhoz húzom. Biztos vagyok benne, hogy azon gondolkodik mi lesz ezek után. Mit fog szólni a családja, Elenaor, vagy a rajongók? Túl sokat agyal ahelyett, hogy élvezné ezt az egészet, ami közöttünk alakul.

Végül hajnali 3 órakor kerülünk ágyba. Mindketten hulla fáradtak vagyunk, így csak elalszunk egymás karjaiban, mint egy igazi szerelmespár. Bár mi még nem vagyunk azok. Vagyis Louis állítja azt, hogy nem szerelmes belém, de én természetesen nem hiszek neki.

Reggel bal lábbal kelek, és csak Louis isteni kávéja önt belém egy kis lelket, amikor megtudom, hogy a mai napon 3 interjút kell adnunk, a város 3 különböző részén, ezért a banda két felé szakad, és csak az utolsón leszünk ott mindannyian. Paul ront be nagy hévvel, és öltözésre utasít mindkettőnket, ezt követően mi szépen rendbe szedjük magunkat és indulunk is Zaynnel karöltve az első helyszínre, ami fél órás kocsiútra van a szállodától.

Louis, Zayn majd én is helyet foglalok, aztán el is kezdenek minket faggatni. A reklámszünet alatt próbálok egy kicsit Loval kettesben lenni, de mintha ma mindenki ellenünk lenne. Egyszer férkőzök csak hozzá, de akkor is pusztán egy rövid, viszonzatlan csókra van időm. Ezután kedvetlenül állok neki a műsor második felének, amin még Louis aranyos hangja sem tud túltenni.

A második stúdió előtt már találkozunk Liammel és Niallel, akiknek a miénkkel ellentétben jó napjuk volt, és élvezték az első interjújukat. A sminkelés közben megint megpróbálok egy kicsit Lou közelébe férkőzni, ami némiképp sikerül is, de bármivel próbálkozom, Louis csak eltol magától, és azzal indokol, hogy nyilvános helyen vagyunk. Én meg persze egyből visszaszólok, hogy Lou (a stylist) úgysem fog semmit sem mondani a sajtónak, mivel titoktartási szerződést írattak alá vele, még a turné kezdete előtt. Emiatt egy kicsit összekapunk, és drága Louisom egészen a hotelszobánkig nem szól hozzám, ott is csak annyit, amíg jó éjszakát kíván nekem (délután 4-kor), és magára vágj az ajtót.

Legközelebb este 10 órakor találkozunk, amikor véletlenül összefutunk a konyhában. Megint néma csendben elmegy mellettem, és kinyitja a hűtőt. Idegesen közelebb lépek hozzá, és nagy erővel becsapom a hűtőajtót, ami éppen nem találja el őt.

-Na, ide figyelj Louis William Tomlinson...

Don't let me go - 11. rész

Sziasztok!
Meghoztam a frisset! Tudom, hogy sokáig tartott, de...-utálok mentegetőzni, de most ez jön-...az egész

hetem túlzsúfolt volt, és ha nem úton voltam, akkor angolt tanultam. A hétvégére pedig nevetséges programom volt. Nem csináltam semmit, és ez volt a legjobb egész héten. Csak pizsiben feküdtem egész nap a takarómba burkolózva, és a 26 éjszakát olvastam. Lehet szidni, hogy milyen csúnya néni vagyok, de az iskola előtti utolsó zavartalan hétvégét én is ki akartam élvezni. Nem akartam azzal foglalkozni, hogy blogot írok, kötelezőt olvasok vagy épp angolozok. Tökéletes volt. És most 10 hónapig nem lesz ilyen alkalom. Szóval nagyon sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok!

Szeretném megköszönni a 25 rendszerest, és a rengeteg oldalmegjelenítést! Nem tudjátok elképzelni, amikor megpillantom milyen boldog vagyok! Aztán a díjak is nagyon jól esnek! Azokat is köszönöm! Végül csak jó olvasást kívánnék, és reménykedem benne, hogy több kedvetek lesz kommentelni, mint az előző résznél!
Lily, xx


Felette támaszkodtam, és csak csókoltam, mert annyira jó volt érezni őt. Érezni, hogy él, érezni, hogy az enyém. Mert abban a pillanatban tényleg az enyém volt. Szabad kezével a hajamban turkált, míg száját tökéletesen mozgatta az enyémen. Talán jobb volt, mint egy lánnyal csókolózni. A törvény, miszerint minden jónak vége szakad egyszer, be is teljesült, amikor Paul benyitott.

-Mi a fészkes fenét műveltek, fiúk?- kezeit a zsebeibe dugja, és próbál mérgesen nézni ránk, de neki valahogy sosem megy.

-Én csak..- próbálok mentegetőzni, de tudom, hogy Paul előtt fölösleges. Úgysem hisz nekem.

-Akkor te csak úgy csináld, hogy ez ne tudódjon ki! Azt hittem, hogy a múltkori megbeszélés helyre tette a hőmérsékletedet, de úgy látom, most már Louist is felmelegítetted..- száján nem látni, de szeme körül megjelennek a a mosolygás legapróbb nyomai. Innen egyből leszűröm, hogy nem haragszik ránk igazándiból.

-Nyugi, Pauloo, nem történt semmi.- mondja Lou, aki a segítségemmel végre feláll. Az előbb említett összeráncolja a szemöldökét a neve hallatán, de aztán elengedi a füle mellett, és megkér minket, hogyha befejeztük a nyalakodást –igen, tényleg ezt mondta- akkor menjünk le reggelizni, amíg Niall meg nem eszik mindent. 

Engedelmesen szalutáltunk egyet, és mentünk volna a dolgunkra két felé, de a bilincs nem engedett. Elindultunk a fiúkhoz, akiknél állt a bál. Mindenhol ruhák, hajzselék és kajamaradványok. Liam próbált minél előbb menekülni az aknatelepről, de nem találta sehol sem a rózsaszín hajvasalóját. Megkocogtatom a vállát, egy halk torokköszörülés után kapcsol, és felénk nyújtja a kulcsokat.

-Láttam ám, hogy mit csináltatok!- rezzenéstelen arccal megfordulok, és Lout magam után rángatva visszasétálok a szobánkba. 

Szembe fordulok vele, és megpróbálom a remegő kezeimmel kinyitni a zárat, de nem akar sikerülni. Kezei az enyémekre simulnak, és lazán kicsavarja a kezemből a hideg fémet, majd egy gyors mozdulattal megszabadít minket egymástól. Egy kicsit szomorkásan nézek a bilincs után, amit az asztalra lök, de aztán megrántom a vállamat, és elindulok a szobám felé. Előveszem a legszűkebb fekete farmerem, a fekete pólóm, és a nyakláncaim megigazítása után indulok le enni, mivel Louis hűlt helyét találom csak a szobájában. Szomorúan nyomom be az egyest a lift oldalán, mire az süllyedni kezd. Elindulok az óriási étkező felé, ami kilenc óra lévén szinte teljesen tele van. A fiúkat és Pault egy eldugott sarokban találom meg, Liam és Louis kávéznak, Zayn és Paul egy napilapot olvas, míg Niall mértéktelenül tömi a fejét. Kerítek egy üres széket, és én is helyet foglalok az asztalnál. Várakozóan tekintek a fiúk felé, akik néhány másodperc múlva kapcsolnak, és megtörik a csendet. Elsőként Niall szólal meg, de teli szájjal, ami azt eredményezi, hogy mindenki tisztában van a reggelije tartalmával.

-Fiúk, hallottam mit csináltatok ma reggel! Nem is tudtam, hogy a vezetőség engedélyezi, hogy fiúval huncutkodjunk.- a tejeskávé megakad a torkomon és hisztérikus köhögésben török ki. Felnézek a velem szemben ülő 'legjobb barátomra' akinek arca megrándul egy pillanatra, de aztán tekintete úgy siklik tovább az előkapott újság sorai között, mintha meg sem hallotta volna mit mondott az Ír szőke herceg.

-Khmm, Niall, majd beszélhetnénk négyszemközt?- kérdő tekintettel bólint, és folytatja a gusztustalan reggelijét. Befejezem a jegeskávémat, és indulnék fel, de Paul visszaültet az asztalhoz, és rendel nekem egy tányér rántottát. Elfintorodom, de aztán megpróbálom letuszkolni a torkomon. Amióta szerelmes vagyok alig eszem, és néhány kilót már fogytam is, és ezek szerint ez Paulnak is feltűnt, aki rosszallóan nézi a küzdelmemet a reggelivel.

Büszkén törlöm meg számat a szalvétával, és teli hassal indulok neki az utamnak. A fiúk is követnek, és a liftezés után mindannyian elvonulunk készülődni az első interjúnkra. Beállok a tükör elé, és tökéletesítem az -ez nem nagyképűség- utánozhatatlan hajamat, majd egy kis víztől felfrissülve kiülök a nappaliba, és várom, hátha Louis is csatlakozik.. Amióta megcsókoltam eléggé távolságtartó lett velem szemben. Nem telik bele két percbe máris mellettem ül, és idegesen nyomkodja a telefonját. Tudom, hogy semmi fontosat nem csinál, mert ha arra koncentrálna, kidugná a nyelvét. Kezemet lassan a combjára simítom, amitől ő teljesen megdermed.

-Boo Bear, valami rosszat tettem reggel?- kérdezem, miközben ujjaim a farmere szélével játszanak.

-N-nem tettél semmi olyat, amit én ne akartam volna...De te is nagyon jól tudod, hogy ezt nem szabad..-tart egy kis szünetet, de aztán bizonytalanul hozzáteszi- Hazza.- becenevem hallatán elmosolyodom, és közelebb kúszom hozzá. Nem húzódik el, amit én jó jelnek veszek, és addig megyek felé, amíg combjaink össze nem simulnak. Lélegzete szaggatottá válik, ami miatt szinte teljesen elvesztem a fejemet. Karjánál foga magamhoz rántom, és megcsókolom. Megint. Nem  viszonozza, ami miatt el akarok szakadni, de az utolsó utáni pillanatban ajkai mégis működébe lépnek, és nyelvét átdugja a számba. Uhh.

Jártál már a mennyben? Bizonyára nem, ha ezt olvasod. Louis csókját csak ahhoz az egy dologhoz lehet hasonlítani. Puha, édes, de férfias. Uralkodhatok felette, de ő is uralkodhat felettem. Megharaphatom az alsó ajkát, de ő is megharaphatja az enyémet. És meg is tettük. Az egész interjú alatt csak azok az ajkak járnak a fejemben, amelyek most szavak formálnak, hogy minél hamarabb szabadulhassunk el. Még néhány kérdést kapunk -amik elég személyesek- de aztán mehetünk a dolgunkra. A stáb szinte minden tagja megköszöni, hogy itt voltunk, néhány kézfogás után mindannyian fellélegezhetünk, mert a kocsiban ülve nem zargathat minket senki sem. Irány a város másik felére, egy rádióba, ahol egy őrült srác fog velünk interjút készíteni. Útközben váltok néhány sms-t Rush-val, aki nagyon elfoglalt, de azért megpróbál inni velem egy kávét a jövőhéten. Kicsit kedvetlenül vágok neki az interjúnak, és a rossz hangulatomnak az sem tesz jót, hogy Michael -a műsorvezető- kellemetlen kérdéseket tesz fel nekem. Például: Mióta tudod, hogy meleg vagy? Csak a pasikra buksz? Milyen érzés fiúval csókolózni?

Idegességemben majdnem elvesztem a fejem, és rávágom, hogy jobb, mint lánnyal, de megfékezem magam, és tagadom a pletykákat, amik szerint meleg vagy biszexuális vagyok. Louis észrevehetően mosolyog, amíg arról beszélek, hogy nem tudnék úgy nézni egy fiúra, mint egy lányra. Kérdeznek még a tetoválásaimról, amikről köztudottan nem szeretek beszélni. Hamar lerendezzük az egészet, és visszafelé megyünk, amikor Niall bevágja a hisztit, és addig nem hagyja abba, amíg Paul bele nem egyezik a kis kitérőnkbe. KFC-s szatyrokkal lépünk be a hotel ajtaján, és megyünk fel a szobáinkba. Lepakolok a bárpultra és kutatni kezdek a papírzacskóban. kiveszem a csirkecombokat, meg a sült krumplit, és letelepedek a tv elé. Louis is csatlakozik hozzám, és egy idióta sorozatot nézve mindent elfogyasztunk.

Néha fel-felkuncogunk a perverz vicceken, de nem kommunikálunk egymással egészen addig, amíg közelebb nem húzom magamhoz Lou-t. Kicsit megijed, amikor ujjainkat összefonom, és félkézzel átkarolom a derekát. Néhány pillanatig még mocorog, de aztán a fejét a vállamra hajtva a figyelmét megint a tv-nek szenteli. A sorozat lassan befejeződik, én pedig kikapcsolom tévét. Louis felemeli a fejét, aztán már épp vissza akarnám húzni, amikor egy lágy csókot nyom a nyakamra. A sötétség miatt nem láthatom arcát, de biztos vagyok benne, hogy fülig van pirulva, és várja a reakciómat, hogy mit szólok hozzá. Nem mondok semmit, csak eldöntöm a fejemet, hogy még jobban hozzáférjen a területhez. Borostája csikiz, de nem foglalkozom vele, hanem átadom magam az érzésnek. Finoman eltolom magamtól, és most én kezdem el kényeztetni őt. A nyakával kezdem, és nem telik bele sok időbe, máris kiszakad belőle az első elfojtott nyögés, amit még sok másik követ. Kezem a combján kalandozik, aztán feltéved a hasára, majd az oldalánál állapodik meg, és elkezdem feltűrni a csíkos pólót, ami olyan rettentően jól áll neki, én mégis anélkül nézném meg legszívesebben. A puha bőrét simogatva juttatom egyre feljebb rajta a zavaró anyagot, egészen addig, amíg ki nem bújik belőle. Mielőtt folytatnánk engem is félmeztelenre vetkőztet. Lágy, forró csókban forrunk össze, olyanban, amiben még csak egyszer volt részem, Russel-val. Kiűzöm a szőke tincseket a fejemből, és Louisra koncentrálok. A térdei alá nyúlok, és lassan felemelem. A szobám felé veszem az irányt és lábbal belököm az ajtót. Óvatosan lefektetem az ágyra, és felé támaszkodva a hasát kezdem el csókolgatni. Halk nyögéseiből következtetve tetszik neki, amit csinálok, de egy idő után abbahagyom, és az övével kezdek el foglalkozni. Lekerül róla a nadrág, amit az enyém követ, majd ár a boxeréhez nyúlnék, amikor elszakad tőlem, és a félhomályban rám szegezi ideges tekintetét.

-Nagyon fog fájni?- elmosolyodom, és egy puszit nyomok a homlokára.

-Majd én vigyázok rád! Ha idegeskedsz, akkor csak rosszabb lesz!- halkan sóhajt egyet, majd mielőtt még reagálhatnék letolja a boxeremet, aztán a sajátját is.

***

Reggel egyedül ébredek, és csak remélni tudom, hogy a tegnapi akciónkat nem álmodtam. Ám a földön hagyott ruhák biztosítanak arról, tegnap este mégis történt valami. Átsétálok a konyhába, ahol egy sürgő-forgó Louis fogad. Éppen kávét szeretett volna főzni, de sehogy sem tudta bekapcsolni a kávéfőzőt. A háta mögé lépek, és kezeimet a hasára vezetem. A fejemet a vállára hajtom, és megnyomom két gombot a főző oldalán, mire az már el is kezdi forralni a vizet.

-Jól érzed magad?- simítottam egyik kezemet a fenekére, mire arca kicsit megrándult, de bólintott. Tény, és való, nem akartam neki fájdalmat okozni, de nemsokára ő is úgy fogja élvezni ezt az egészet, ahogyan én. Vagy még jobban.Velem is ugyanez volt, amíg Russel-val voltam.

-Megvagyok. Köszi.- kibújik az ölelésemből, és tovább készíti a reggelinket, ami végül is nagyon finomra sikerül.

-Valami gond van, Lou? Olyan furcsa vagy.- elkapom a karját, mielőtt elmenekülhetne előlem.

-Én csak....Harry, megkaptad, amit akartál, most már nem kell tovább játszanod a szerepedet. Nem kell, hogy eljátsszuk, hogy szerelmesek vagyunk. Fölösleges.- megdöbbenten nézek rá, és várom, hogy bejelentse, ezt csak viccnek szánta, de mindez elmarad. Sajnálom, hogy így gondolja, és ha ezen múlik a kapcsolatunk, akkor be fogom neki bizonyítani, hogy én nem csak ennyit akartam tőle.

Mert én őt akarom. Nem csak néhány éjszakára, és nem is egy hónapra. Életem végéig ő kellesz nekem. Mellette akarok felkelni minden reggel. Hallgatni, ahogy szitkozódik, amikor nem sikerül neki valami, aztán segíteni neki. Hozzábújni, megölelni, megvédeni, és végül szeretni. Olyan nagy gond, hogy végre én is szeretni akarok valakit? Szerintem ez érthető dolog. Túl sokáig voltam egyedül, itt az idő, hogy megtaláljam a társam. Megtalálni már mondjuk megtaláltam, csak be kellene neki bizonyítani, hogy jobb vagyok mindenkinél, és hogy én komolyan gondolom. Mert én tényleg komolyan gondolom...

Don't let me go - 10. rész

Sziasztok!

Itt is lennék a frissel! (Elég gyorsan, nem?) Ez jóval hosszabb lett, mint az előző, és nem olyan összecsapott munka, ami miatt szégyellem is magam.. Köszönöm, hogy azért még itt vagytok velem, s olvastok! Várom a kommenteket, a pipákat és a feliratkozókat is! Jó olvasást!

Lily, xxx

Hármat kopogok az ajtaján és miután nem hallok semmi választ benyitok. Lou az ágya szélén ül és a telefonjába magyaráz hevesen. Felém pillant és egy lágy mosolyt küld felém. Lehuppanok mellé és a vállára hajtok a fejemet. A múlt héten olyan jól szórakoztunk. Minden próbán együtt hülyéskedtünk, sokszor nálam aludt (sajnos csak a vendégszobámban), és megpróbáltuk elfelejteni az elmúlt heteket. Újból a régiek voltunk, és nem számított, mit gondolnak mások, egyfolytában egymást ölelgettük. Ha lehetséges, talán közelebb kerültünk egymáshoz, mint bármikor máskor. Ez mind szép és jó, de hiába van közel, ha ő nem úgy gondol rám, mint én rá.

-Harry, figyelsz?- eltolom magam elől a kezeit és egy bocsánatkérő tekintet kíséretében megkérem, hogy ismételje meg azt, amit az előbb mondott.- Csák azt kérdeztem, hogy mit keresel itt..

-Már tök régen aludtunk együtt. És az ágyam olyan nagy, így; egyedül.- ajkait egy laza mosolyra húzza, és eltűrni a szemembe lógó kunkori tincseimet.

-Vigyek valamit?- belsőm egyből rávágja, hogy csak magadat, de megfékezem magam, mielőtt hangosan is kimondanám.

-Csak egy takaró van az ágyamon.. Úgyhogy, ha nem akarsz velem közösködni, akkor hozd a sajátodat.- egy bólintással elintéz engem, és felpattan az ágyról. A kezét nyújtja felém, amit elfogadok, és máris a szobám felé tartunk, üres kézzel.

Megállok az ágyammal szemben, és kibújok a ruháimból. Csak a boxerem marad rajtam. Louis ugyan így tesz, majd a telefonját elhelyezi az éjjeliszekrényen. Mindketten bebújunk a meleg takaró alá, és mintha csak figyelnének minket, láthatatlanul közeledünk egymás felé. Néhány centi választja el a testünket, amikor a mély csendet Lou rezgő telefonja zavarja meg. Egyre erősebben zizeg a fából készült felületen. Louis egy sóhajtás kíséretében felül és a szemei elé emeli a készüléket. Én is mellé mászom, és csak egy pillantás kell ahhoz, hogy a szép esténknek vége legyen. A kijelzőn Eleanor neve világít ékesen, megtörve a szobában uralkodó félhomályt. Felpillantok Louisra, aki mintha a válaszomat várná, úgy tekint rám. Nyelvek egyet, és önzően csak néhány szót nyögök ki.

-Kérlek, ne vedd fel!- könyörögve, és megtörten nézek a szemeibe. Látom rajta, hogy hezitál, de az akkor be is bizonyosodik, amikor megszólal.

-Nem tehetem meg ezt vele.- a méreg egy pillanat alatt fut át a testemben. A talpamtól egészen a fejem búbjáig. Összevonom a szemöldökömet, és gúnyos hangon szólalok meg.

-De velem megteheted, igaz?- a lehető leggyorsabban állok fel és kapkodom össze a ruháimat, amelyek még mindig ott hevernek a földön.

A válaszát meg sem várva rohanok ki a lakosztályunkból és mire a lifthez érek már teljesen fel vagyok öltözve egy kiadós éjszakai sétához. Telefonom füllhallgatóját be helyezem a helyére, és az egyik kedvenc dalomat hallgatva várom, hogy a lift megérkezzen, és csilingellve kinyíljon. Két percen belül ez is megtörténik, és én be is szállok. Az üres folyosót kezem el pásztázni. A sakon hirtelen Louis fordul be, és a telefonját a füléhez szorítva fut felém. Egy gúnyos mosolyt éresztek meg felé, és miután a liftatjtó bezáródik, a hátamat a hideg, fémből készült falnak vetem.

Fogalmam sincs, hogy hogyan képzelte ezt az egészet. Azt hitte, hogy majd mosolyogva nézem végig, ahogy a csajának elújságolja, hogy mik történtek vele? Esetleg azt fogom hallgatni, ahogyan nyáladzanak? Persze, rohanok. Ha lehetne egy kanál vízben megfojtanám Eleanort. Lehet egy kicsit túlreagálom, de sajnos ilyen vagyok. Féltékeny típus. Mit? Dehogy vagyok féltékeny. Lou csak barát. Semmi több. 

A városban megy az élet, még éjszaka is. Ezért imádom, amikor turnén vagyunk. A világ legnagyobb városaiba látogatunk el, és én mindig rádöbbenek arra, hogy még mindig hiányzik az X-faktor előtti életem. Akkor, 16 évesen éjszaka jártuk a várost a haverokkal. Nagyon nagy menők voltunk. Kicsit azért hiányoznak már a gyerekkori barátaim, és az anyukámat is nagyon régen láttam. A turné után minden bizonnyal haza fogok utazni. Vajon mi lehet Gemma-val? Biztos pasizik. Ha hazamentem majd beszélek vele, és elzavarom azt a hülye srácot, aki a nővéremre pályázik.

Mély gondolataimból akkor ébredek fel, amikor már egy parkban sétálok. Este lévén az egész üres, és csak a távoli autók zaját lehet hallani. Ledobom magam egy közeli padra, és várom, hogy történjen valami csoda, vagy az idő valami véletlen folytán felgyorsuljon, és vége legyen a turnénak. A fejemet lassan hátradöntöm, a pad támlájának, és a csillagos eget kezdem el kémlelni. Egyből Russel jut eszembe, és az, hogy a múlthéten megbeszéltem vele egy találkozót Los Angeles-ben. Két hete nem láttam, de olyan mintha évek teltek volna el.

Ha azt mondom, hogy nagyon várom a találkát, az csak egy enyhe kifejezés. Kérdezte, hogy összejöttem-e már Louis-val, mire én természetesen felhorkantam, és elmondtam, mi is történt az elmúlt héten. Azt mondta, hogy ő találkozott egy nagyon aranyos sráccal, de még nincs semmi közöttük. Szomorkás mosollyal, de azért örülök, hogy talált valakit, mert tudom milyen rossz érzés egyedül lenni. Remélem idővel majd én is szerelmes leszek, egy normális emberbe.

Órák telhetnek el, mire úgy döntök ideje lenne elindulni. Lassan felállok, és a fáradtságtól homályos tekintettel megpróbálok visszatalálni a hotelhez. Már lassan világosodni kezd, amikor belököm a nagy üvegajtót, és a lifthez somfordálok. A lakosztályunkig megyek, ott pedig megpróbálom hangtalanul kinyitni az ajtót a kis kártyával. Megvillan a kis zöld lámpa és kattan a zár, én pedig már bent is vagyok.

-Hol voltál egész éjszaka?- a hang a hátam mögül jön, és a tulajdonosának most legszívesebben behúznék egy jó nagyot. Pókerarccal fordulok meg, és sétálok el mellette. Szó nélkül megyek be a szobámba és kibújok az összes ruhámból. Meztelenül aludni a legjobb, ez legalább lenyugtat egy kicsit. A kemény szállodai párnára hajtom a fejemet, de még egy darabig nem tudok elaludni.Csak az jár a fejemben, hogy milyen szar is az életem.

***

Reggel Paul ordítozására kelek, és szomorúan hallom meg, hogy én vagyok a téma. Elaludtam, ez kétségtelen, hiszen a nap már az ég közepén jár. Nem telik bele két percbe, Paul drága már be is ront a királyságomba és vörösödő fejjel üvöltözni kezd, miszerint MIATTAM kihagytunk egy fontos interjút. Nem szólok neki semmit, csak megfordulok és magamra tekerem a takarót, majd elindulok a konyha felé. A fiúk mind morcosan ülnek a kanapén, de én rájuk se hederítek. Az egyik polcról leveszek egy csészét és megtöltöm a kávéval, amit a pulton találok. Teszek bele két cukrot, meg egy kis tejet, és felhajtom az egészet. Már csak egy kis gumicukor kéne nekem. Tekintve alul öltözöttségemet visszasétálok a szobámba, és egy reggeli rutin-művelet után úgy festek ki, mint aki a címlapokra született.

Mindenki felsóhajt, amikor kimegyek, és elindulunk a lift felé. Csend telepszik közénk, amit csak a lift halk zaja tör meg. Mindannyian beszállunk és elindulunk az interjú helyszínére, mivel még mindig várnak minket egy nagy stúdióban.

A napom a lehető legrosszabbul sikerül, ezért hálát adok az égnek, amikor elterülhetek a lakosztály óriási kanapéján, ami elé egy plazmatévé van elhelyezve. Bekapcsolom és a csatornák között válogatok egészen addig, amíg Liam nagy hangzavarral be nem ront az ajtón. Vigyorából azt következtetek le, hogy valami nagyon fontosat dugdos a háta mögött tartott kezében.

-Fiúk idejönnétek egy percre?- kérdezi még mindig mosolyogva és a szabad kezével maga felé invitál minket. Nehezen, de felállok, és elé állok, csakúgy, mint Lou, aki megáll tőlem bő két méterre.- Álljatok egy kicsit közelebb egymáshoz!- utasít minket pót-apánk, mire mi teszünk egymás felé egy fél lépést.

Liam nem habozik, előrántja a háta mögül a fényes tárgyat, és mire reagalhatnánk valamit, már a csuklónkon van, és a húsunkba vág a hideg fém, ahogyan kétfelé rángatjuk, de az erős bilincs nem akar elszakadni. Mérgesen fordulok Liam felé, aki csak maga elé emeli a kezeit, védekezésképp. Honnan szerzett ilyet? És minek?

-Liam, add ide a kulcsot!- förmed rá Louis, mire Li csak egy vigyorral illeti, és hevesen megrázta na fejét, miszerint nem áll szándékában teljesíteni Lou kérését.

-Addig nem, amíg nem lesz minden a régi köztetek. Nem bírom tovább nézni, ahogy a banda széthullik.- összehúzott szemekkel meredek rá. Szeretnék most felébredni, és hálásan megjegyezni magamban, hogy ez csak egy álom volt, és nem több. Idegesen kezdek el toporzékolni.

-De nekem pisilnem kell.- úgy nyavalygok, mint egy kisgyerek, de ebben a pillanatban ez a legkevésbé sem érdekel. Csak el akarok vonulni a szobámban és Lou dalát hallgatni, addig, amíg el nem alszom.

-Valahogy muszáj megoldanotok. Amúgy is aludtatok már együtt meztelenül..- puffogva húzom magammal a fürdőmig Louist. Megpróbál ellenállni, de hál' Istennek sokkal erősebb vagyok nála, és simán elhúzom őt. Merengve bámulom fél percig a wc-t, de aztán rászánom magam, és megkérem Lou-t, hogy forduljon el.

-Ugyan Hazza, láttam már a kicsi Harryt.- engem csak ne becézgessen, amikor haragszom rá!

-Az más, akkor jóban voltunk. Fordulj meg.- nehezen, de eleget tesz a kérésemnek, és én nyugodtan elvégezhetem a dolgomat, bár tudom, hogy a szemben lévő tükörbe figyel engem, megpróbálok nem arra koncentrálni.

Összekötött kezekkel az sem egyszerű, hogy a kanapén normálisan megüljünk egymás mellett. Ha Louis vakarózik, természetesen nekem is mozdulnom kell és elég kényelmetlen valaki olyanhoz hozzásimulni, akit a pokolra kívánsz. Merev tekintettel bámuljuk a tv-t, amíg teljesen be nem sötétedik körülöttünk, és sajnos elérkezik az a napszak, amit délelőtt még nagyon vártam, de mostanra eltörölném, ha lehetne. Idegesen tekintek Louisra, aki ugyanígy néz vissza rám, és kettőnk között ott lebeg a ki nem mondott kérdést, miszerint mi a jó eget csináljunk éjszaka?

-Aludhatnánk együtt..- kezdi el Louis, de én idegesen félbeszakítom.

-Persze, és szexelhetnénk is, de mégsem tesszük. Elegem van a hülye ötleteidből. Itt fogunk aludni a kanapén.- mondom, miközben kinyújtózkodom egy párnáért -ami természetesen a kanapé másik végében van- így Lou simán megcsodálhatja a fenekemet.

Felé nyújtom a párnát, mire ő csak megrázza a fejét. Hát jó, akkor én fogom használni. Kényelmesen elhelyezkedem, és kikapcsolom a tv-t. Már majdnem elalszom, amikor Lou a fejét kényelmesen a vállamra helyezi, és az egyik lábát átveti az enyémen. Kérdő tekintettel fordulok felé, de mivel a sötétben nem látja, ezért csak még jobban hozzám bújik. Ez is remek éjszaka lesz, tekintve az egyre növekvő dudorra a nadrágomban. Nyugi Harold, ő csak egy hülye seggfej, aki már számtalanszor összetörte a szívedet.

***

Másnap fájó nyakkal, és egy nyűgös Louissal az oldalamon ébredek. Amikor megpróbálom lelökni a fejét -ami még mindig a vállamon van- csak nyögdécsel, és azt hajtogatja, hogy hagyjam még aludni egy kicsikét. Idegességemben felpattanok, magammal rántva Louist is, de nem számítok arra, hogy nem tud megállni a saját lábain. A földre esik, magával rántva engem is. A könyöke a hasamban, a térde pedig a combomban. Remekül tud érkezni. Felnézek rá, és találkozik a tekintetünk, észrevétlenül hajol közelebb hozzám, és bár sosem vallanám be, de én is lassan araszolok felé. Az arcomon már érzem a leheletét, amikor az ajtó kinyílik, és Liam lép be rajta. Mindketten felé fordulunk, mire Liamnek leesik, hogy mit is akartunk csinálni. Vigyorogva hátrál, és becsapja maga mögött az ajtót.

-Öhhömmm.. Harry, fel kellene állnunk.- tekint rám idegesen Lou, mire én csattanok.

-Nem kell, mert kurvára nem igazságos, hogy nekünk soha semmi nem jön össze, és ez ellen most teszek.- nem figyelve értetlen tekintetére megfogom az állát és magamhoz rántva megcsókolom...

Don't let me go - 9. rész

Sziasztok!

A részről csak annyit, hogy nem valami 'rekordhosszú' lett..de szerintem elég jó, ahhoz képest, hogy alig volt időm írni. És már az ötletekből is kezdek kifogyni lassan. A lényeg az, hogy csak jó olvasást kívánok minden idetévedőnek! És ne felejtsetek el nyomot hagyni magatok után (komment)!!

Sok-sok puszi: Lily

Fészkelődni kezdek a kényelmetlen ülésen, és egyszer csak lehuppanok a földre, amit nagy röhögés kísér. Álmosan kinyitom a szemeimet, és felnézek a fiúkra, akik még mindig a hasukat fogják.

Kelletlenül felülök és kérdőn nézek feléjük. Az ismerős konyhapadlón törökülésben letelepedve hallgatom Liam magyarázatát, amit most sem fog rövidre.

-Nem emlékszel, Harry? Úgy volt, hogy a ma délután együtt töltjük. Mi pontosan érkeztünk, de te nem nyitottál ajtót, mert elaludtál a zacsis-levesed felett. Elég kényelmetlen lehet az a szék..- felnézek Liamre egy olyan tipikus "nemmondodkomolyan" fejjel, mire leolvad az arcáról a vigyor és nekem van idő észrevenni, hogy az egyik legfontosabb tag nincs velük. És ha a legfontosabb tag, akkor mit is álmodtam? Ó, Istenem! Teljesen meg vagyok húzatva! Hogy lehet ilyen mocskos fantáziám? Mondjuk, a sajtóban erről vagyok híres: Harry Szexmániás Styles.

Niall nem hagy annyi időt nekem, hogy teljesen belemerüljek a gondolataimba, mivel a kezét nyújtja felém, és nagy nehézségek árán, de felrángat a földről. Köszönetképpen csak bólintok egyet, mire ő megvonja a vállát és a hűtőmben kezd el turkálni. Csak nyugodtan, Niall! Félrehívom Liamet, és suttogva megkérdezem azt, ami számomra a legfontosabb.

-Hol van Louis?- ideges pillantásomból biztosan egyből kiveszi, hogy aggódom érte. Lehet, hogy nem kellene, mert csak a barátnőjével hempereg valahol.

-Otthon maradt, mivel úgy érezte, hogy nem látod szívesen a házadban..-felhorkanok és mielőtt válaszolnék átsétálok a nappaliba.

-Miért kell neki mindig csinálnia a cirkuszt? Simán eljöhetett volna, maximum nem szólunk egymáshoz, mint a próbákon.- leereszkedem a kanapémra, és egy díszpárnát magamhoz szorítva kinyújtózkodom. Zayn és Niall is betévednek és helyet foglalnak egy-egy fotelban. Már csak Liam áll.

-Mi lesz veletek a turnén? Egy hét múlva indulunk! Ahogy viselkedtek, az már nem a megszokott, családias légkör.- hangja szomorúan cseng, amire felkapom a fejem. Akaratlanul is lebiggyesztettem az ajkaimat visszagondolva azokra a szép X-Factor-os időkre. Legjobb barátok voltunk. Sajnos meg kellett tapasztalnom, hogy az emberek igenis változnak.

-Annyira utálom, hogy úgy bánik velem, mintha szerelmesek lennénk, utána meg rohan Eleanor után. A múltkoriról még nem is tudtok.- kapok a fejemhez.- Az éjszaka közepén részegen beállított ide Josh-al és megcsókolt..vagyis csak puszi volt, de ez akkor is fura! Gondolom erre nem emlékszik. Jellemző.- kifújom a tüdőmben lévő levegőt és megpróbálok a tv-re koncentrálni, amit Zayn kapcsolt be az előbb.

A srácok valahogy egész délután nem tudnak lefoglalni. Nem tudom, hogy ez azért van-e, mert Louis-on jár az agyam vagy épp azért, mert csak üveges tekintettel bámulok magam elé és csak arra a csókra gondolok. Liam csettintései "ébresztenek" mély gondolataimból.

-Harry, figyelsz te rám? Csengettek, kinyithatnád az ajtót. Úgy tudom, ez még mindig a TE házad.- gonosz tekintettel kezdem el szuggerálni, de aztán erőt veszek magamon és elvánszorgok az ajtóig.

Útközben belenézek a falon lógó tükörbe, ami egy szétesett srácot mutat, akinek semmi keresnivalója nemhogy a környéken, de még az életben sem. Szélesre tárom a sötét ajtót, és szinte lassított felvételként vezetem végig a tekintetemet az előttem álló Louison. Felvont szemöldökkel kerítve néz vissza rám a kék szempár, ami most, az esti fényekben sokkal sötétebbnek tűnik. Egy nagyot nyel, mielőtt megszólalna.

-Gondoltam...nem csak négyen vagytok a bandában...-még mindig őt vizslatom, miközben lassan, szaggatottan bólintok egyet.

-Öhhömm..khm..én..szóval....Örülök, hogy itt vagy!- hogy támadhattad le egy ilyen szöveggel, te idióta? Istenem, én teljesen meg vagyok kergülve. "Örülök, hogy itt vagy?" Miféle köszönés ez. Nem miattad jött, hanem a banda miatt! Egy sötét pillantást vetek tudatalattimra, aki még folytatná a helyzet lehetetlenségének ecsetelését, de én nem szentelek rá több figyelmet. Lesz még elég időm morfondírozni ezen, ha egyedül leszek.

-Bemehetek?- vörösödve tárom szélesebbre az ajtót, és várom, hogy belépjen. Lassan kapcsol és amint beljebb jön be is csapom és szitkozódva vezetem oda a többi fiúhoz, akik már elfoglalták a kanapét azalatt a kevéske idő alatt, amíg én ajtót nyitottam.

Megvárom, míg Louis helyet foglal, majd én is letelepedek egy aranyos kis puffra. Mi van velem? Most komolyan?! Aranyos? Egy egyszerű brit zászlós puff mitől aranyos? Hirtelen kiráz a hideg, pedig nem is fázom. Mindannyian szótlanul meredünk a tv-re, de gondolom egyikünk sem oda figyel. Szinte késsel lehet vágni a feszültséget és a tanácstalanságot a levegőben.Legalább húsz perc telik el, mire találkozik a tekintetem a Liam-ével és ő a fejével aprót billentve arra utal, hogy kommunikáljak Louis-val. Bizonyára nem tudja, mennyire szeretnék. Csak éppen Harry Styles-nem tele van a gatyója.

Megköszörülöm a torkomat és megbököm Lou-t. Kérdő tekintettel szakad el a tv-től, mire én az emelt felé intek. Egyből veszi az adást, és ruhájáról lesimítva a nem létező gyűrődéseket, követ engem. Lassan szedem a lépcsőfokokat és Louis sem sürgeti a dolgokat. Beszélnem kell vele, de fogalmam sincs, mit mondjak.. Sajnos túl gyorsan felérünk az emeletre. A szobámban vezetem, és miután leül az ágyamra én is helyet foglalok mellette. Hangos levegővételemet szerintem még a szomszéd is hallja, nemhogy Louis. Lassan kiegyenesítem a hátamat és egész testemmel felé fordulok. Ő továbbra is csak a fehérre festett falamat nézi, de én ettől függetlenül megpróbálom elkezdeni a beszélgetést. Először a hangom elakad, de aztán összeszedem magam és egy nagy adag levegő után a hangom elég hangos, hogy betöltse a szobát.

-Fogalmam sincs, hogy mit kellene mondanom. A fiúk szeretnék, ha mi kibékülnénk és újból barátok lennénk. Szerintem ezzel nem lehet megoldani az összes problémát, ami közöttünk van, de azért próbáljunk meg emberien beszélni a másikkal.- gúnyosan elmosolyodik, miközben csak bólogat. Szerintem nem vesz engem elég komolyan.

-Tudod Harry, tök vicces, hogy mi legjobb barátok voltunk. Nem tudom elképzelni, hogyan viseltelek el, 3 éven keresztül. De ha ezt szeretnéd, akkor legyen! Nekem teljesen mindegy.- sötét tekintettel nézek fel rá.

-Louis, akkora egy bunkó seggfej vagy! Képzeld el, veled sem volt mindig könnyű. De én szinte sosem reklamáltam, mert szerettelek!- idegesen pattanok fel, és átmegyek a fürdőbe. Nagyon elegem van belőle!

Lehajolok a csaphoz és langyos vízzel megmosom az arcomat. Csukott szemmel a törölközőért nyúlok és erősen megdörzsölöm az arcomat a puha anyaggal. És ekkor megérzek két kezet, amik éppen a derekamra simulnak. Édes borzongás fut át a testemen, és hátradőlök a karokba, amik könnyű szerrel megtartanak. Mélyen beszívom utánozhatatlan illatát és lassan megfordulok. Szemei bocsánatkérően vallanak, ami ad még egy löketet nekem. Lassan a karjaiba zárom, és egy óvatos puszit nyomok az arcára. Mellkasomnál érzem a szívverését, ami talán még gyorsabb, mint az enyém. Lehelete a nyakamat csiklandozza, de engem egyáltalán nem zavar. Lassan hátrálok és felnézek szemeibe. Lágyan a kezem után nyúl és összekulcsolja az övével. Elengedem a kezét és inkább csak magamhoz rántom, hogy beletemetkezhessek az ölelésébe. 

***

Mindenemet összepakolva állok a házam bezárt ajtaja előtt, és várok Louisra, aki szokásához híven ma is késik. A vége az lesz, hogy nem fogjuk elérni a gépet. Kellett nekem beleegyezni abba, hogy együtt menjünk ki a reptérre.  Egy fekete BMW parkol le a ház előtt, mire én egyből rohanni kezdek, és óriási sebességgel dobom be a bőröndjeimet a kocsi hátuljába. Alig fér el kettőnk cucca, de valahogy mégis megoldjuk. A sebességkorlátozás figyelembe vétele nélkül repesztünk a kétsávos úton. Nem teli bele húsz percbe, de már kint is vagyunk. Louis rendezi a kocsit, aztán elindulunk megkeresni a többieket, hiszen a telefonjaink szerint még itt kell lenniük valahol. Nagy szerencsénkre -vagy épp szerencsétlenségünkre- egyből meghalljuk Niall idióta nevetését. Néhány lány is felkapja a fejét a hangos zajra, mire én megragadott Louis karját és szinte futva tesszük meg az utolsó ötven métert.

-Veled se jövök többet.- teszem Lou vállára a kezem.

-Miért? Simán ideértünk!- horkan fel hirtelen. Én csak mosolyogva megrázott a fejem és a nagy képernyőt kezdem kémlelni, amin az áll, hogy 10 perc múlva megkezdhetjük a felszállást a magángépre.

Paul kiosztja a turné-tervet, amiben részletesen le van írva, hogyan fogjuk bejárni a világot. Először Amerikában lesz 5 fellépésünk, majd jövünk vissza, és néhány (8) országban adunk majd telt házas koncerteket. A belépők 3 nap alatt fogytak el. Az összes koncertre.

Miután mindenki leült, és bekapcsolta magát megkapjuk a szokásos itallapot, min én most a jeges teát szúrom ki elsőnek, ígyhát azt rendelek. Niall mellettem már egyből a kaja felől érdeklődik a csinos utaskísérőtől, aki készségesen felvilágosítja bandatársamat, hogy mit is fogunk enni. Lou a másik oldalamon csak előveszi az iPod-ját és azt kezdi el nyomogatni. Átnyúlok a feje felet és kiveszem a füléből az egyik fülhallgatót, majd beteszem a sajátomba. Lou lágy hangja üti meg a fülemet, mire én felvont szemöldökkel fordulok felé. Csak lazán megvonja a vállát és behunyt szemmel folytatja a zene hallgatását. Nem is tudtam, hogy felénekelte a Look After You-t. Ez volt a kedvenc száma, mindig ezt énekelte a zuhany alatt, meg akkor, amikor próbált ehetőt főzni.

Az utazás szörnyen hosszúra sikerül és mire megérkezünk New York-ba már este kilenc felé járhat az idő. Egy kisbusszal megyünk el a hotelig, ahol nekünk kibéreltek két lakosztályt. Louis és én az egyikbe, míg Liam, Niall és Zayn a másikba került. Mielőtt beléptünk, én lestoppoltam a nagyobb szobát, így Louis szomorkásan botorkál utánam a konyhába. kinyitom a minihűtőt ami rogyásig tele van piával. Kiveszek egy sört és miután kerítek egy sörbontót, annak társaságában tekintem meg birodalmamat. A szobám akkora, mint az otthoni fél házam. Lou mellém sétál és egy sértődött fejjel rám pillant, aztán megtalálja a saját szobáját. Most, hogy megint jóban vagyunk, lehet, hogy meghívom magamhoz éjszakára.

Mielőtt elkezdeném az akciómat bemegyek a fürdőmbe és gyors zuhanyt veszek. Kifelé menet érzem magamon a hotel-tusfürdő illatát, amitől egy kicsit rossz érzés fog el. Amikor legutoljára Lou-val voltam együtt, egy szobában, mindkettőnknek ilyen illata volt, és összebújva aludtunk. Régi szép idők...

Don't let me go - 8. rész

Lou, nem biztos, hogy jót tesz neked az ital..

Sziasztok!

Itt is lennék az új résszel! Nyugodtan lehet szidni, hogy milyen sokáig nem volt friss, de én nem kötöttem ki, 

hogy pl.:hetente két részt hozok, vagy éppen 3-4 naponta rakom fel a részeket. Szeretném, ha tudnátok, akkor fogom feltenni, ha kész leszek vele. (Ez bármennyi idő lehet..) Elég sok dolgom van (hülye nyelvvizsga), de emellett megpróbálkozom az írással. Köszönöm a megértéseteket!

A részről csak annyit, hogy a Larry fanok örülhetnek, neki biztosan nagyon fog tetszeni! Egy kérdést szerettem volna még feltenni... Meg akartok ölni? Néztem a számlálót: 3897. Majdnem szívrohamot kaptam, de a boldogság miatt.. A 19 rendszeresről meg ne is beszéljünk.. Végül is a lényeg: Jó olvasást!

Love you all, Lily

Kitágult szemekkel fordulok meg, és nézek az émelyítően kék szempárba. Fogalmam sincs, hogy miért nem megy haza, és tölti el az éjszakát a barátnőjével. A múltkor sem unatkoztak, amikor kettesben maradtak. Louisnak mindig is egy lányra volt szüksége, és nem rám. Sosem lehetek Eleanor, vagy egy másik gyönyörű nő -merthogy Eleanor gyönyörű, nem igaz? Szomorúan elmosolyodom és megrázom a fejem mielőtt válaszolnék.

-Louis, mindig téged szerettelek, de te mindig pofára ejtettél és lassan elérted, hogy teljesen kiábránduljak belőled. Ne adj még egy kis reményt, hogy szeretni tudjalak, mert nem akarok sóvárogni utánad és hamiskás álmokba ringatni magam.- lenyomom a kilincset és szó nélkül becsapom az ajtót. Nem próbált meg követni, amit egy furcsáló tekintettel nyugtázok. Elhúzom a nappaliban lévő függönyt az ablak elől, és kinézek. Nem látok mást, mint hogy Lou hátát az ajtónak döntve ül, s az utcát kémleli, ami már késői óra lévén teljesen kihalt.

Egy pillanatra elgondolkozom azon, hogy talán behívom, de mégsem futamodom semmi ilyesmire és egy gyors zuhany után bevágom magam a takaróm alá. A telefonom megrezzen, mire én érte nyúlok, de beütöm a könyökömet. Szitkozódva rázogatom, hátha enyhül a fájdalom, és így is történik. Mikor már alig érzem megint megkísérlem felvenni a telefont, és most sikerül is. A készülék azt jelzi, hogy egy új e-mail-em van. Összeráncolt homlokkal nyitom meg a fiókomat, és csodálkozva olvasom végig a sorokat, amit a Sony Music vezér-igazgatója írt alá. A levélben nagyjából az van, hogy bizonyos okok miatt be kell mennem egy megbeszélésre szerdán. Reggel 10-re várnak a 12. emeleten, a 12C teremben. Egy vállrántással intézem el, és hivatalos hangnemben megírom a rövid válaszüzenetet, amiben csak annyi áll, hogy ott leszek a megadott időpontban. A megbeszélés tárgyára inkább nem térek ki, mert van egy rossz előérzetem, és nem akarom már most bebizonyítani, hogy sajnos elég jól megéreztem e problémát.

***

Szerda reggel 10 óra előtt 10 perccel érkezek meg az óriási épülethez, és amint belépek egyből a lift felé veszem az irányt. Megnyomom a 12-es gombot és a halk zenét hallgatva várom, hogy megérkezzek. Pillanatokon belül meg is történik, és egy bal kanyar után végigsétálok a hosszú, halvány-sárga folyosón. Megkeresem azt az ajtót, amin a 12C áll, és egy kopogás után belépek a terembe. Mr. Artmenson már a hosszú asztal végében ül és a káváját kortyolgatja. Amikor meglát engem villant egy állmosoly és hellyel kínál. Leülök egy nekem tetsző székre és kérdőn fordulok az igazgató felé.

-Nos, Mr. Styles, azért hívattam ma ide, mert egy fontos dolgot kell megbeszélnünk önnel.- mondja, miközben átnyúl a kis asztalra és onnan elvesz néhány újságot. A rossz előérzeteim beteljesülni látszódnak.- Mutatok magának néhány cikket.- folytatja, és egyesével letesz elém 9 pletykalapot. Mindnek a címlapján és vagyok és Russel. Amint a kórházból jövünk ki, a bevásárlás után, és a reptéren is lekaptak minket, éppen akkor, amikor az utolsó csókunkat váltottuk.

-Ezért nem fizetek elő semmilyen újságot.- nézek fel a szürke szemekben, amik most mérgesen csillognak a nagy üvegablakokon beszűrődő fényektől.

-Sajnos nem erről szeretnék beszélni önnel. -jelenti ki, és két kezét a szépen megmunkált faasztalra simítja.- A Sony Music Entertainment sajnos nem szimpatizál a melegekkel és nem szeretné, ha a leszerződtetett ügyfeleknek homoszexuális hajlamai lennének, mert ez sajnos nem vet jó fényt ránk. -a megjátszott sajnálkozás miatt egyszerűen le tudnám köpni ezt az embert, de sajnos nem tehetem. Megköszörülöm a torkomat, és megpróbálok gyűlölet nélkül megszólalni.

-Már elnézést, de mi van ilyenkor a NOH8-al? Sok meleg énekes, zenész van a világon, akik mások, de mégis azt csinálják amihez tehetségük van és amit szeretnek. -szerintem a kérdésem teljesen érthető, hisz'

NOH8

hány hírességről derült már ki, hogy nem csak az ellenkező nemhez vonzódik, vagy épp ahhoz egyáltalán nem?

-Mr. Styles, ne értsen félre engem, minket. Mi nem utáljuk az olyan embereket, akik mások, de nem szeretnénk olyan személyeket támogatni, akik a saját nemükhöz vonzódnak. Rengeteg kiskorú rajongója van az összes hírességnek, és a szülők nem néznék jó szemmel, ha a gyermekük egy homoszexuális egyénért rajongana. -felvont szemöldökkel néz rám, mire én egy vállrántás után megint megszólalok.

-Ez most azt jelenti, hogy nem randizhatok egy fiúval sem? -egy határozott bólintást kapok válaszul, mire az arcomon megjelenik egy fintor. -Ez nagyon igazságtalan..

-Lehet, hogy igazságtalan, Mr. Styles, de ilyen az élet, nem tehetünk meg mindent, amihez kedvünk van.- mondja, miközben felemeli mindkét kezét.

-Ennyi, ezért hivatott be? -kérdem kevéske éllel a hangomban.

-Nem szerettem volna ezt telefonon megbeszélni. Ha nincs több kérdése, akkor végeztünk. -áll fel, és a kezét nyújtja felém. Lassan felállok és megragadom. -További szép napot!

-Magának is! -köpöm oda, és hosszú, megnyújtott léptekkel az ajtó felé sietek.

***

Amint kilépek az utcára az eső szakadni kezd. Idegesen csapok egyet karjaimmal és az ég felé nézek. Megkeresem az Audim, és elindulok a kórház felé, mivel ma még oda is be kell ugranom a szokásos heti vizsgálatra.

Dr. Klarkson egy rövid vizsgálat után jó hírrel szolgál, miszerint már nem kell hordanom azt az idegesítő tapaszt sem, mert már sokkal jobban van a vállam. Mosolyogva lépek ki a londoni szmogos levegőre és hiába esik az eső, én jókedvűen érek haza. Otthon nekiállok elkészíteni az ebédemet, ami egy egyszerű zacskós leves lesz, mivel nem vagyok nagyon ügyes szakács. Néhány perc múlva már jólesően kanalazom a forró levest és várom, hogy megérkezzenek a srácok, ugyanis ma délutánra közös programot szervezünk.

Néhány perc múlva hangos ricsajra leszek figyelmes és a négy fiú feltűnik az előszobában. Semmi csengő vagy esetleg kopogás? Szép!

-Sziasztok! -köszönök egy lágy mosollyal az arcomon. Mindenki leveszi a cipőjét és a kabátját, majd befáradnak utánam a nappalba.

-Jól érzem, hogy te zacsi-levest ettél? -kérdi Niall a levegőbe szaglászva, mire én bólintok.- Nekem nem hagytál?

-De, ott van a tűzhelyen! -mutogatok a konyha felé, mire egyetlen szőke bandatársunk elindul megkeresni a "főztömet". Valahogy számítottam rá, hogy Niall éhes lesz, ezért nem ettem meg mindet.

-Mizu haver? -vágja le magát a kanapéra Zayn.

-Semmi, veletek? -nézek végig a hiányos One Direction-on.

-Semmi. -vágja rá mindenki kórusban. 

Louis az este további részében nem szólt hozzám, csak akkor, amikor muszáj volt. Liam elugrott a közeli boltba, és felvásárolta az ott található összes piát -szinte. Szépen kipakoltunk mindent az asztalra és én már nyúltam volna az első üveg felé, amikor észrevettem, hogy mindenki engem néz.

-Mi van? -fordulok Liam-hez, aki a legközelebb állt hozzám.

-Mielőtt elkezdenénk inni, muszáj egy okot találnunk.. Mi van Russelal? -felsóhajtok, miközben a plafont kezdem el bámulni.

-Miért akarod ezt annyira tudni? -a hangom akaratlanul is megremeg. Szálljanak le Rushról, semmi közük sincs ahhoz, hogy most miért nem vele szerelmeskedem.

-Gyerünk Harry.- hallom meg a hátam mögül Zayn hangját, mire én csak felmutatom neki a középső ujjamat, sok-sok szeretettel.

-Russelnek el kellett utazni..- nyelek egyet, de megpróbálom nyugodtan folytatni- Amerikába. Három évre, mert színész szeretne lenni. Nem szeretnék róla beszélni. Még egy darabig.- Liam egyetértően bólint. Mikor megfordulok a tekintetem összekapcsolódik Louiséval, akinek az arcán egy halvány mosoly bujkál. Szívtelen dög. Megforgattam a szememet, és már nyúltam az első üveg felé, amit egy csomó másik követett.

Éjfél környékén már mind az öten nagyon részegek voltunk. Zayn és Louis elemében volt, és nyomták a szokásos hülye szövegeiket, amikre mindenki már csak röfögni tudott. Fájt a hasam, és csak az ágyamat szerettem volna, de sajnos a fiúk nem voltak még álmosak.

-Oké, most játszunk felelsz vagy merszet!- kiált fel Zayn.

-Aaa, ne már!- nyüszítek fel.

-De már!- mondja Louis, és a kezébe vesz egy üres sörösüveget. Beteszi ötünk közé, és erősen -amennyire részegen lehet- megpörgeti. Az üveg szája Niall előtt áll meg.

-Felelsz vagy mersz ír barátom?- visítja a szőke fülébe, mire ő elvigyorodik és szinte azonnal rávágja a választ.

-Mereeek!- felugrik és elkezdene ugrálni, de a lábai felmondják a szolgálatot és elhasal a nappalim közepén. Hangos röhögéssel nyugtázzuk a gyönyörű esést, amit meg kellett volna örökíteni az utókornak.

-Nos, első bemelegítő feladatként irány a konyha, és hajts le egy üveg sört!- Niall megindul és egy teli üveggel tár vissza, amit azonnal le is húz.

-Csak ennyi? Azt hittem durván játszunk!- néz nagyképűen Louisra, aki ettől felbátorodva megpörgeti az üveget, ami Zaynnél állt meg.

-Felesz vagy mersz?- szólal meg Niall megelőzve Lout, aki sértődött fejet vág és Liam vállára hajtja a fejét. Akaratlanul is, de viszketni kezd a tenyerem ahogyan őket bámulom.

-Merek!- Niall elgondolkodó fejet vág, és rásandít Louisra.

-Csókolj meg!- a válasza után remélem, hogy csak az alkohol beszél belőle. Mindannyian csutak részegek vagyunk, és ezt a tetteink is igazolják. Zayn odahajol Niallhez és jólesően lesmárolja. És a legmegdöbbentőbb az, hogy Niall viszonozza. Elfintorodva fordulok a fal felé, és kémlelem a lágy színekben játszó tapétát. Nincs kedvem azt nézni, ahogyan a legjobb barátaim melegeket megszégyenítő hévvel smárolnak. Lassan elszakadnak egymástól, és mintha semmi sem történt volna; folytatjuk a játékot. Ez a felelsz vagy mersz lényege. Zayn pörget és az üveg szerencsétlenségemre pont előttem áll meg. Egy sóhajtás után kijelentem, mert nincs kedvem megint végighallgatni azt az idegesítő kérdést:

-Felelek.- mindenki fütyülni kezd, de két perc után elcsendesülnek és várják Zayn felől a kérdésemet.

-Ha már így túlfórosodtál az elmúlt időben...-felhorkanok, és félbeszakítom, mielőtt még feltehetné nekem a kérdést.

-Te beszélsz? Nem én smároltam az előbb Niallel úgy, mintha szerelmes lennék.- még magamban fortyogok egy kicsit, de megpróbálom elfelejteni az eléggé sértő megjegyzését.

-Szóval, a kérdésem az, hogy mi a sorrend?- furán nézek felé, mire ő veszi a fáradságot és szívélyesen felvilágosít- Mármint a bandában, ki a leghelyesebb? Mondd el a sorrendet!- kifújom a benntartott levegőmet és elkezdek gondolkodni. Az első már biztosan megvan.. Talán túl gyorsan kezdem el sorolni, de nem tudom befogni a számat.

-A negyedik Liam, a harmadik te vagy, Zayn- mutogatok a fekete hajú srác felé, mire ő sértődött fejet vág, és bemászik Niall ölébe (?)- A másod a szőke, és az első egyértelműen Louis.- vetek egy pillantást Lou felé, és elkapom a tekintetét, ami csak arról árulkodik, hogy valami miatt nagyon boldog. Közelebb kúszik hozzám, és megragadja a karomat.

-Azt hittem, már nem is szeretsz..- néz fel az arcomra, mire én egy részeg farkasvigyort villantok felé.

-Nem is.- mosolya közben megnyalja alsó ajkát, amire nem tudok nem figyelni, és sajnos egészen belül felébreszt bennem valamit. Fejem a nyakhajlatába hajtom, és érzem ahogyan kirázza a hideg, amitől mosolyognom kell. Igazából nem is vagyunk jóban, de részegen mit is számít ez az apró tény?

-Szeretlek.- jelenti ki játszi könnyedséggel, mire én csak megvonom a vállam és egy lágy csókot lehelek a vállára.

-Részeg vagy, holnap mind elfelejtjük ezt a napot..-morgom a pólójába.

-Hát akkor itt az ideje, hogy tegyünk is valamit, amit érdemes lehet elfelejteni..- értetlenül nézek fel a kék íriszekbe, amik eltűnnek előlem, és megérzem Louis ajkait az enyémeken. 

Forró, vad táncba kezdenek nyelveink. Csodás érzés, de minden pillanatban attól félek, talán megégethetem magamat. Kezeimet a derekára helyezem és az ölembe húzom Louist. Teste elernyed, és a karjait megérzem a nyakamon. Egyik kezemet a hátára simítom, míg a másikat levezetem a térdéhez, lassan felállok vele, úgy, hogy még véletlenül se szakadjak el a túlfűtött csókoktól. A nyakát kezdem el kényeztetni, mikor már a lépcsőm haladunk felfelé. Lábbal berúgom az ajtómat, és rácsapom az ajtót Liamre, Zaynre és a szörnyen kíváncsi Niallre. Nem akarok ma velük foglalkozni. Louist akarom magamhoz minél közelebb érezni. Olyan közel, amennyire csak lehet. Lassan ledöntöm az ágyamra, és mielőtt ráfeküdnék áthúzom a fejemen a fehér pólómat. Felé mászom és a nemrég felszabadult mellkasát halmozom el nedves csókokkal. Csak egy dologra akarok figyelni, hogy élete legjobb együttléte legyen a mai, és végre valamiben felülmúljam a drága kis Eleanort.

Sorry, nagy Josh Hutcherson fan vagyok <3

Don't let me go - 7. rész

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt. Akik megkedvelték Russelt, azoknak nem fog annyira tetszeni a rész, de sajnos nem tudok mindenkinek a kedvére tenni. Ígérem, még láthatjuk viszont -valamikor!

Szeretném megköszönni a 2600+ oldalmegjelenítést, és a 16 rendszeres olvasót! Ha tudnátok milyen sokat jelent ez nekem! A helyesírási hibákért nem vállalok felelősséget, -átnéztem, nem is egyszer- de biztos maradt benne! Jó olvasást kívánok mindenkinek, aki idetéved és ne felejtsetek el nyomot hagyni magatok után komment, és pipa formájában!

Love you all, Lily

Ajánlott zene!

Reggel nagy csörömpölésre kelek, és ugyanarra a röhögésre, amit tegnap hallottam az utcáról. Kibújok Rush karjai közül és lesietek a konyhába, mert onnan jönnek a hangok. A két idióta együtt süt palacsintát reggelire. Muszáj elmosolyodnom Louison, aki ügyetlenkedve teszi le Josh tányérjára az első megégett palacsintát. Mindeközben Russel is csatlakozik hozzám. Együtt figyeljük az ügyetlenkedő Lout mindaddig, amíg észre nem vesz minket. Leteszi a serpenyőt és felénk fordulva a derekára teszi a kezét. Most rajtam áll a sor, hogy megtörjem a kínosnak ígérkező csendet.

-Semmi köszönjük, hogy összekapartál minket tegnap este, és hogy nálad alhattunk?- nézek a két fiú felé.

Kösz.- mondják egyszerre lehajtott fejjel.

Russel odalép Louis mellé, és elveszi a serpenyőt. Egyből nekiáll a sütésnek, amíg mi hárman leülünk a bárpulthoz. Nézzük, ahogyan Rush hozzáértően kiméri a tésztát és nemsokára meg is kapjuk a tökéletes palacsintákat.

-Jól érzitek magatokat?- fordulok a fiúk felé, akik teli szájjal bólogatva válaszolnak a feltett kérdésre.- Csak mert tegnap nem úgy néztetek ki, főleg te, Louis.- nézek a kék szeműre, akinek a torkán egyből megakad a nutellás palacsinta.

-Jól.. vagyok.- mondja két köhögés között. Megvonom a vállamat és egy újabbat harapok az előttem már kihűlő félben lévő ételből.

-Kicsit se érzitek magatokat kényelmetlenül itt?- néz Louisra félszemmel Rush, mire Lou lehajtja a fejét és csak az üres tányért nézi.- Hagytál itt neki egy levelet, -bök felém a lapátjával- ami miatt szinte egy napig vigasztaltam. Én a helyedben vagy bocsánatot kérnék, vagy elmennék.

Csodálkozva nézek Russelra, aki csak megvonja a vállát és tovább sütöget. Nem értem. Most tényleg elzavarta Louist és Josht?

-Mielőtt bárki félre értené, én nem haragszom senkire, csak Louisra!- emeltem fel a kezeimet.- De neki tegnap segítségre volt szüksége, amit én adtam meg.- mondom visszagondolva a tegnap éjszakára. És egyből az elmémbe hasít az a pillanat, amikor az ajkait az enyémeknek nyomta. Hirtelen melegem lesz, és nem tudok mit kezdeni magammal.

-Ha annyira nem akartok itt látni, akkor elmegyek.- mondja halkan Louis, és feláll az asztaltól. Már csak az ajtócsapódást hallom, és az ablakból figyelem távolodó alakját.

-Még ő sértődik meg!- horkanok fel, miközben legbelül tudom, hogy nem volt szép dolog csak úgy kitenni őt a házamból, akármennyire rosszban is vagyunk. Három év nem felejtődhet csak így el. Gondolkodtam azon, hogy utána megyek, de inkább elvetettem az ötletet.

A rossz érzés Louis miatt egész nap a testemben maradt, és egyszerűen nem bírtam tovább a fenekem ülni, muszáj volt elmennem hozzá. Rush elvállalta a sofőr szerepét, és néhány perccel később leparkolt Louis háza előtt. Russel azt mondta, ez csak kettőnkre tartozik, úgyhogy megvár a kocsiban. Felsétáltam az ajtóhoz és miután megnyomtam a csengőt hosszú várakozás után végre kinyílt az ajtó. Eleanor mosolygós arca fogadott, amire én egy savanyú képpel válaszoltam. Csak egy köntös volt rajta. Úgy látom nem unatkoztak délután. Csak lemondóan megrázom a fejemet és egy gúnyos mosoly kíséretében süketet tettetve visszasétálok barátomhoz, és beszállok az Audiba. Russel hallgat, amit most köszönök neki. Csak egyenesen vezet, de nem hazafelé indul. Több, mint fél órát kocsikázunk, mire elérünk a város másik végére, arra a helyre, ahol először csókoltam meg. Kézen fogva sétálunk fel a dombra és most kivételesen nem fáradok el annyira, amikor leülünk a fűbe. A levegőt kicsit gyorsabban veszem a kelleténél, de ez nem jelent mást, csak mindössze annyit, hogy egyáltalán nem vagyok már edzésben. Lassan ideje lenne ellátogatnom egy edzőterembe és tovább fejleszteni a kockás hasamat. Ha jobban lesz a vállam megkérem Rusht, hogy kísérjen el. Ha velem van, minden sokkal jobban alakul. Szerintem az edzés is sokkal jobban menne a társaságában.

Biztosan sokáig ülünk egymást ölelve, mert közben elkezd besötétedni, és megjelennek az első csillagok is. Elnyílt ajkakkal ámulok az égre, és próbálok minél többet megszámolni. Tudom, hogy gyerekes dolog, de anyukámmal mindig ezt csináltuk még akkor is, amikor már érett "nagyfiú" voltam. Szerintem még most sem vagyok elég érett semmihez. Anyukámat meg kellene már látogatnom, mivel az előző hónapokban alig láttam. A nővérem is hiányzik, pedig "utáljuk" egymást. Amikor legközelebb hazamegyek magammal fogom rángatni Russelt is, mert szeretném, ha tisztában lennének azzal, hogy meleg vagyok, és hogy van egy fiú, akit szeretek. Szinte semmi kétségem afelől, hogy anyukám meg fogja érteni, ő sosem ítélt el senkit. Inkább a nővérem miatt aggódom, szinte minden alkalmat megragad, hogy cikizni tudjon és ez most elég érdekes szituáció lesz, az biztos.

-Haragszol Louisra?- néz le rám Russel.

-Haragszom. Lehet, hogy kicsit durvák voltunk vele, de akkor sem kellett volna egyből az excsaja karjaiba omlania. Azt hittem egy gonddal kevesebb lesz, mert kidobta azt a kis ringyót, erre ma összefekszik vele.- mondom, miközben tekintetemet én is az arcára szegezem.

-Biztos, hogy lefeküdtek?- néz rám kételkedő tekintettel, mire én kifújom a tüdőmben tartott levegőt.

-Szerintem a köntös, és a most szexeltem haj elég árulkodó volt.- mondom, mire Russel lehetetlenül röfögve felnevet. Én is nevetek vele, de nem a kijelentésemen, hanem az ő nevetésén.

-Hülye vagy, de emiatt is szeretlek ennyire.- mondja, miközben hátratűri a szemembe lógó tincseket.

-Én is szeretlek.- mondom lágyan és számat az övére tapasztom. Épp kezemet a hajába vezetem, és szépen összeturkálom a felzselézett tincseket. Mosolyogva hajol el tőlem és a kék Nike cipőjét kezdi el vizsgálni.

-El kell mondanom valamit.- a hangjából ítélve hirtelen ideges lett.

-Ha már itt tartunk nekem is lenne egy kis mondanivalóm.- gondolok vissza a tegnap esti csókra, talán nem jelentett semmit, de joga van tudni.

-Mondd előbb te!- beleegyezően bólintok.

-Tegnap Louis megcsókolt.- nem fűzök hozzá semmit. Nincs kedvem a csendet sokáig zargatni a hülye magyarázataimmal. Megtörtént és kész.

-Éreztem, hogy az enyém súlyosabb lesz. Igazándiból nem haragszom, mert az lehet, hogy valaminek a kezdete lesz. Egy olyan dolognak, amiért rengeteget kellesz harcolnotok mindkettőtöknek.- hirtelen nem tudom követni. Mi van? Értetlen arckifejezésemet látva folytatja.- Egy hét múlva Amerikába utazom. Színész leszek!- mondja mosolyogva. A szám hirtelen tátva marad. Sosem mondta nekem, hogy színész szeretne lenni. Mindig olyan félénken viselkedik, amikor ő kerül szóba.

-Ez...ez nagyszerű!- mondom, de közben érzem, hogy a szememet már mardossák a könnyeim, jöhet a rossz rész.- Mennyi időre mész? Ugye nem sokra?- nézek rá mosolyt erőltetve az arcomra. Nem hiszem, hogy csak egy hétre megy, és aztán visszajön. Aki karriert akar építeni annak sokkal több időre van szüksége.

-Kemény három évre. Annyira sajnálom, de egyszerűen ez az álmom. És most talán beteljesülni látszik. Eddig nem volt lehetőségem színészkedni, de most itt a vissza nem térő alakalom, hogy megmutathassam, mit is tudok.- muszáj támogatnom, hiszen most mondta, ez az álma. Ha színész szeretne lenni, én mindenben segíteni fogok neki.

-Én..annyira örülök neked!- mondom, miközben a könnyeim patakként folynak le az arcomon, és a fűbe csöppennek. Russel magához húz, és megpróbál csitítgatni. Annyira örülök, hogy ezt teszi. Egy hét múlva már senki sem fog megvigasztalni, amikor sírógörcsöt kapok a párnáim között.

-Sajnálom.- ismétli meg magát, mire én letörlöm a könnyeimet és felnézek a szemeibe, amik szintén a visszatartott könnyektől csillognak.

-Sose mondd nekem ezt többet!- jelentem ki halkan. És ekkor lépi át a határt, az ő könnyei is megállíthatatlanul ömleni kezdenek. Már csak egy hetünk van, amit együtt tölthetünk, ki kell használnunk, és nem a sírással eltölteni minden hátralévő percet. Annyira fog hiányozni! Hihetetlen, hogy egy hét alatt a mindenemmé vált!

Még mindig pityeregve indulunk haza. Egyszerűen nem tudom abbahagyni, pedig most tényleg erősnek kellene lennem. Szinte repülünk hazáig, és mire észre veszem már Rush le is parkol a járda mellett. Nem akarom, hogy elmenjen, de egyszerűen nem vagyok képes megszólalni. Azt akarom, hogy maradjon velem, és öleljen égész éjszaka. Ne hagyjon a darabjaimra hullani a sötétségben, mert egyszerűen érzem, hogy bármikor és bárhol széteshetek.

***

Életem legrövidebb egy hetét hagytam a hátam mögött. Mindig fojtogat az érzés, miszerint ha nem akarod, hogy múljon az idő, akkor csak hamarabb lepereg előtted minden, de ha azt akarod minden villámsebességgel repüljön el melletted, a világ szinte megállni látszik. Ez a legnagyobb igazság.

Csak a bőröndöt markolászom és nem akarom odaadni Russelnek, aki már egy fél órája nyújtja felém a jobb kezét. Az ajkaimat harapdálom és lehajtott fejjel felé nyújtom a legkisebb táskát is. Csak ezt engedte nekem hozni a karom miatt -ami szinte már teljesen meggyógyult. Néha még fáj, de elviselhető. A szívem sokkal jobban hasogat. Könnyes szemeimmel felnézek rá, és várom, hogy megszólaljon, de nem teszi. Ledobja a kezében tartott cuccait s körém fonja karjait. Nem érdekel hány fotós, újságíró vagy rajongó van a közelben, éhesen kapok ajkai után, amelyek fájdalmasan tapadnak az enyémekre. Már jó néhány újság megírta, hogy összejöttem egy fiúval. Nem érdekel, ha menedzsment újabb büntetéseket szab ki..Ha lehetne most megállítanám az időt. Tökéletes pillanat egy tökéletes fiúval. Elhajolok tőle, és remegő hangon megszólalok.

-Szeretlek.- de olyan, mintha szavaimat elnyelné a körülöttünk elhaladó emberek tömege. Szinte eltűnik a nagy zajban, de tudom, hogy Rush meghallja.

-Én is szeretlek.- mondja lágyan és egy újabb csókot ad nekem, de ez már nem tart olyan soká', mint az előző, hamar elszakad tőlem, és csomagjait a kezébe véve elindul a Los Angelesbe tartó járathoz, már csak a folyosó küszöbéről néz vissza rám, és int egy utolsót.

Nyelek egyet és lassú, hosszúra nyújtott léptekkel elindulok a kint várakozó Audim felé. Russel ragaszkodott hozzá, hogy ezzel hozzam ki, mivel ez a kocsi az ő szavaival élve "nagyon menő". És feltűnő is. Beszállok a járműbe és lassan -a nagy forgalom miatt- elindulok haza. Útközben beugrom egy kisboltba és veszek magamnak két csomag gumimacit. Úgy érzem, most csak ezek a kis "állatok" tudnak belém lehelni egy kis életet. Nagyon nehéz felfognom, hogy elment. Elment és itt hagyott engem, egyedül.

Nem akarok ezzel foglalkozni, ezért megrázom a fejem és gyorsan bepattanok a kocsiba, ami egyből hazarepít engem -százötvennel. Amint belépek a házba, megtalál az üresség érzése. Leülök hőn szeretett kanapémra, ami most túl nagynak tűnik így egyedül, hogy nincs kihez hozzábújni. Felbontom az első zacskót, ami a kezem ügyébe kerül és beledobok néhány gumicukrot a számba. Lassan rágni kezdem, és egy fancsali képpel nyugtázom, hogy keserű. Talán nem is az édességgel van a gond, hanem az én torkomban egyre nővő gombóc tehet a kellemetlen szájízről. Kelletlenül dobom el magamtól a tasakot, ami a szőnyegen landol. A színes gumimacik egymás hegyén-hátán fekszenek, ami láttán gyerekes módon kitör belőlem a régen bennem lappangó sírás. Hüppögve vetem le magam közéjük, és lapátolok be a számba minél többet, amíg le nem jár a három másodperc.

Fájdalmas képpel battyogok fel a szobámba és ringatom magam álomban a hatalmas ágyban, ami még a kanapénál is nagyobbnak tűnik. A párnára csordogáló könnyeim őrzik a titkomat az éjszakáról, ami talán a legfájóbb emlékeim egyike marad. Csak a szívem szakadt meg, nem történt semmi más.

***

Az O2-ben megy a sürgés-forgás, miközben végighaladok a folyosón. Olyan, mintha egy lassított felvétel lennék, és körülöttem minden gyorsítva lenne. A kellemetlen érzés -miszerint a színpadra kell állnom - égető nyílként hasít a szívembe. Nem akarom, hogy a rajongóink így lássanak. Lou -a stylist felöltöztet, majd helyrerakja szétsírt arcomat, de a kipirosodott szemeimmel nem tud mit kezdeni.  Gyönyörű teljesítmény, hogy az első Take me home tour-os fellépésen így fogok kinézni. Az önkritikámnak az sem tesz jót, hogy Niall megkérdezi miért nézek ki úgy, mintha másnapos lennék. Egy percig némán meredek a szemeibe, aztán sírva borulok a vállára, és Rush nevét kezdem motyogni. Talán mindenki hülyének néz, de ebben a percben semmi sem számít, csak az, hogy végre valaki viszonozza az ölelésem. Niall gyengéden fonja körém a karjait, és nyugtatni próbál, de ebben a percben csak a szőke srác tudna megvigasztalni, aki jelenleg a világ másik végén van és az álmait hajkurássza. Én pedig itt vagyok London szívében és magamat sajnáltatom. Gratulálok Harold, gyönyörű vagy! -suttogja belső, mire én egy csúnya pillantással illetem. Itt vannak a jelei annak, hogy kezdek megőrülni.

Mosolyt erőltetve az arcomra Liam után felsétálok a színpadra és integetek az első sorban állóknak. Elindul az első dal, amitől egy kicsit összefacsaródik a szívem, de fülig érő állmosolyra húzom a számat. A rajongók miatt azért is tökéletes leszek ma este!

Fáradtan húzom fel melegítőfelsőmet és farmeromat, majd a hátsó kijáraton át távozom az arénából. A kisbuszban már csak rám várnak. Együtt kell hazautaznom Liammel és Louis-val, mivel mindhárman egyfelé lakunk. Lehuppanok leghátra, és kihalászom a zsebemben rezgő mobilomat. Amint megpillantom a képernyőt egyből mosoly kúszik az arcomra, ami attól tér el a többitől, hogy ez most nem mű. A fülemhez emelem a készüléket, miután megnyomtam a zöld ikont.

-Szia!- mondom lelkesen.

-Helló!- köszön vissza az ismerős hang, amitől a hasamban lévő pillangók mocorogni kezdenek.

-Hogy vagy?- teszem fel a szokásos sablonkérdést, amivel megpróbálom leplezni a zavaromat.

-Hiányzol.- mondja suttogva, egy kicsit rekedtesebben.

-Te is. Nem is tudod, mennyire.- mondom egy sóhajtás közepette.

A további beszélgetésünk témája az alakuló karrierje felé sodródik. Kíváncsian kérdezgetem őt az elmúlt három napról, ő pedig lelkesen válaszol mindenre. Legalább tíz percet beszélünk, aztán neki mennie kell. Még utoljára sok szerencsét kíván a turnéhoz, amit én megköszönök, majd megszakítjuk a vonalat. Amint felpillantok két kérdő tekintettel találom szembe magam.

-Harry, elmondhatnád végre, hogy mi van Russelal!- mondja Liam hangosabban a kelleténél. Én csak megvonom a vállam. Nem mondtam -még- el nekik, hogy mi van velem és Rushal. Nem tudnám még könnyek nélkül kibeszélni azt, hogy az első fiú, akit szerettem itt hagyott.

-Majd elmondom.- legyintek hanyagul, és beletemetkezem a twitter világába.

Kipattanok a kisbuszból és a bejárati ajtó felé veszem a járást. Mielőtt még lenyomnám a kilincset megszólal egy hang a hátam mögött, egész közel hozzám. Annyira, hogy érzem az illető lélegzetét a nyakamon.

-Azt akarom, hogy engem szeress, ne Őt!