Don't let me go - 12. rész

Szép napot, kedves olvasók!

Meghoztam a legújabb részt! (El sem hiszem, hogy már 12-nél járunk...) Köszönöm a kitartást, és hogy ilyen türelmesek voltatok! Remélem mindenkinek tetszeni fog ez a rész -is! Nem is húzom tovább az időt; jó olvasást! És ne felejtsetek el feliratkozni, kommentelni, meg pipálni!!!

Lily, xx

Zene

Álmos vagyok, és nem akarok Louis-val az érzéseimről veszekedni, ezért csak egy vállrántás kíséretében legyintek egyet, és otthagyom. Nagyon rosszul esik, hogy nem hisz nekem, de már van egy ötletem, hogy miképpen bizonyíthatom be; vannak valós érzéseim, és nekem nem csak a teste kell. Gondoltaim közben magamra húzok egy fekete pólót, no meg a legszűkebb fekete farmeremet, amit úgy imádok. A kávé miatt átsétálok a fürdőbe, és megmosom a fogamat. Szomorkásan rámosolygok a tükörképemre, aztán elhagyom a szobát. Felkapom a kávézóasztalon felejtett telefonomat és kilépek a folyosóra. Néhány lépést teszek, majd kopogás nélkül benyitok a másik lakosztályba, ahol a fiúk futkároznak éppen. Mindannyian kérdő tekintettel fordulna felém, de é csak levetem magam a kanapéra, és az iPhone-omat kezdem el nyomogatni. Semmi kedvem megosztani velük a tegnap történteket, vagy épp a kudarcomat. Mert Louis egész lénye számomra egy kudarc..

***

Ál-mosolyt erőltetek az arcomra, és Niall után kipattanok a kocsiból. Lányok ezrei sikítanak fel, amint meglátnak minket, de én most önzően nem foglalkozom velük, csak battyogok a szőke hajkorona után a gondolataimba mélyedve. Ha bárki megkérdezné, hogy mit csinálnék most a legszívesebben biztos nem azt mondanám, hogy egy őrült rajongókkal teli arénában énekelnék. De az élet ilyen. Alapvetően szeretem a munkámat, csak ilyen állapotomban nem szeretek szerelmes dalokat énekelgetni.

Az első koncert elég bénára sikeredik. Louis káprázatosan néz ki a farmerében, ami félig lelóg róla. Sokszor pillantunk össze, és nekem minden egyes alkalommal a csókjai járnak a fejemben, ezért kétszer el is rontom a szöveget. Milyen szép is az élet, amikor az ember szerelmes.

Lassan kifújom a levegőt, és lepacsizok a stábtagokkal, akiktől sorban jönnek a dicséretek, hogy milyen jó volt a koncert. Mosolyogva megveretem mindenki hátát, és szerényen bebattyogok az öltözőbe. A fiúk is követnek. Niall bezárja az ajtót, majd csend telepszik közénk. Mindenki feszülten figyel engem, ahogyan Louis csupasz hátát nézem. Neki persze fel sem tűnik, hogy mekkora erőfeszítésembe kerül nem letámadni Őt. Nyelek egyet, és én is öltözködni kezdek, csakúgy, mint a többiek. Továbbra sem szólal meg senki, és nekem sincs kedvem megtörni a fagyos hangulatot.

Az esti tervem, miszerint elviszem Lou-t vacsorázni, már majdnem befuccsol, amikor megkapom Paul üzenetét, miszerint el vagyunk engedve, csak kerüljük a paparazzikat. Fellelkesülve vágtatok át Louis szobájába, és kopogás nélkül belépek szentélyébe. És megpillantom amint...amint...amint éppen sír. Az ágyán a takaróba bugyolálva egy zsebkendőt szorongatva rázkódik. Arcomról leolvad a mosolyom, és óvatosan közelebb merészkedek hozzá.

-Lou?- szólítom meg, de rekedt hangom elhal a félhomályban.

-Haz? Most menj ki légyszíves!- mondja idegesen, miközben egy zsebkendővel törölgeti az arcát.

-Nem megyek én sehová. Mi a baj?- kérdem, miközben letelepedek mellé, és közelebb húzom magamhoz. Jó néhány percet kell várnom, mire abbahagyja a szipogást, és válaszol a kérdésemre.

-Semmi, csak...- várom, hogy folytassa, de ez nem történik meg, így magam felé fordítom és megtörlöm a még mindig nedves arcát. Megpróbálja elfordítani a fejét, de én nem engedem neki. Tudnia kell, hogy előttem nem kell szégyellnie a könnyeit. Ha tudná, hogy én mennyit sírtam miatta.

-Gyere, mosakodj meg, és elviszlek valahová!- kíváncsi tekintettel néz fel rám, de nem foglalkozom vele, csak elhúzom a fürdőszobájáig, és megvárom, amíg rendbe teszi magát. Felvesz egy farmert, meg egy csíkos pólót, és máris készen áll a randinkra.

***

-Ugye ez nem egy randi lesz?- szorongatja idegesen a kezemet, amíg a taxiban ülünk. Elfordítom a fejemet New York esti fényeitől, és a sápadt arcát kezdem el kémlelni. Ezt vajon miért kérdezte?

-Miért? Gond lenne, ha az? Nevezhetjük másképp is..- folytatnám, de leint és megint az ő szavai töltik be a teret.

-Csak még sosem voltam a legjobb barátommal randizni, aki fiú.- felkuncogok kijelentésén és egy puszit nyomok a nyakára, amit már nem takar a pólója.

Az út további részét csendben töltjük, illetve mindketten a várost nézzük. Néhány perc múlva a taxi lassít, majd megáll egy magas épület előtt. Kiszállunk, és célba vesszük az épület földszintjén lévő éttermet. A pincér egy kellemes, eldugott asztalhoz ültet minket. A vacsora nagyon jól sikerül, egy kicsit kikapcsolunk, és elfelejtjük állandó gondjainkat.

A számla kifizetése után Lou már indulna haza, de én visszarántom, mielőtt kiléphetne az ajtón. A lift felé vezetem, és szépen felmegyünk a tetőtérre. És itt jön a kanyar, hogy miért éppen ezt az éttermet választottam ma estére. Odafent egy kis helység fogad, ahol egy mosolygós középkorú nő fogad minket. Mindkettőnk kezébe nyom egy-egy óriási 'fejhallgatót'. Aztán kinyitja az ajtót, és kienged minket a hatalmas placcra. Louis még mindig értetlenül néz rám, de aztán én csak az ég felé mutatok, ahol már közeledik felénk az este fénypontja. A helikopter játszi könnyedséggel és orbitális zajjal szál le elénk. Lou szája tátva marad, ami én csak vigyorogni tudok. Azt hitte, hogy egy vacsorával letudom az egész estét?

A pilóta kiszáll és int, hogy menjünk. Felszállunk a hátsó ülésre, és bekötjük magunkat. Louis megfogja, és megszorítja a kezem, ami megint csak mosolygok egy jót. Miután megkapjuk a felszállási engedélyt, a pilóta beindítja a hajtóműveket, és nemsokára már a gyönyörű álmok városának nevezett forgatagot tudhatjuk magunk alatt. Míg Louis az ablakra tapad, addig én csak őt figyelem. Belül jóleső érzés járja át a testemet, amiért fel tudtam vidítani, és elfelejthette a gondjait.

A levegőben töltött egy óra gyorsan elrepül és mi máris a liftben csókolózunk önfeledten. Mert a boldog emberek azt csinálják, amit akarnak, egészen addig, amíg nem kapnak egy telefont a managerünktől, hogy máris lekaptak minket együtt, és elég sok pénzbe került a sony-nak, hogy holnap ne legyünk az újságok címlapján.

A hotelben a fiúk között máris mi vagyunk a téma, és hogy vajon miket csinálunk, amikor kettesben hagynak minket. Én csak röhögve közéjük vágok egy párnát, és ledőlök  kanapéra, míg Lou szomorúan ücsörög mellettem. Így hát felkelek, és magamhoz húzom. Biztos vagyok benne, hogy azon gondolkodik mi lesz ezek után. Mit fog szólni a családja, Elenaor, vagy a rajongók? Túl sokat agyal ahelyett, hogy élvezné ezt az egészet, ami közöttünk alakul.

Végül hajnali 3 órakor kerülünk ágyba. Mindketten hulla fáradtak vagyunk, így csak elalszunk egymás karjaiban, mint egy igazi szerelmespár. Bár mi még nem vagyunk azok. Vagyis Louis állítja azt, hogy nem szerelmes belém, de én természetesen nem hiszek neki.

Reggel bal lábbal kelek, és csak Louis isteni kávéja önt belém egy kis lelket, amikor megtudom, hogy a mai napon 3 interjút kell adnunk, a város 3 különböző részén, ezért a banda két felé szakad, és csak az utolsón leszünk ott mindannyian. Paul ront be nagy hévvel, és öltözésre utasít mindkettőnket, ezt követően mi szépen rendbe szedjük magunkat és indulunk is Zaynnel karöltve az első helyszínre, ami fél órás kocsiútra van a szállodától.

Louis, Zayn majd én is helyet foglalok, aztán el is kezdenek minket faggatni. A reklámszünet alatt próbálok egy kicsit Loval kettesben lenni, de mintha ma mindenki ellenünk lenne. Egyszer férkőzök csak hozzá, de akkor is pusztán egy rövid, viszonzatlan csókra van időm. Ezután kedvetlenül állok neki a műsor második felének, amin még Louis aranyos hangja sem tud túltenni.

A második stúdió előtt már találkozunk Liammel és Niallel, akiknek a miénkkel ellentétben jó napjuk volt, és élvezték az első interjújukat. A sminkelés közben megint megpróbálok egy kicsit Lou közelébe férkőzni, ami némiképp sikerül is, de bármivel próbálkozom, Louis csak eltol magától, és azzal indokol, hogy nyilvános helyen vagyunk. Én meg persze egyből visszaszólok, hogy Lou (a stylist) úgysem fog semmit sem mondani a sajtónak, mivel titoktartási szerződést írattak alá vele, még a turné kezdete előtt. Emiatt egy kicsit összekapunk, és drága Louisom egészen a hotelszobánkig nem szól hozzám, ott is csak annyit, amíg jó éjszakát kíván nekem (délután 4-kor), és magára vágj az ajtót.

Legközelebb este 10 órakor találkozunk, amikor véletlenül összefutunk a konyhában. Megint néma csendben elmegy mellettem, és kinyitja a hűtőt. Idegesen közelebb lépek hozzá, és nagy erővel becsapom a hűtőajtót, ami éppen nem találja el őt.

-Na, ide figyelj Louis William Tomlinson...