Don't let me go - 10. rész

Sziasztok!

Itt is lennék a frissel! (Elég gyorsan, nem?) Ez jóval hosszabb lett, mint az előző, és nem olyan összecsapott munka, ami miatt szégyellem is magam.. Köszönöm, hogy azért még itt vagytok velem, s olvastok! Várom a kommenteket, a pipákat és a feliratkozókat is! Jó olvasást!

Lily, xxx

Hármat kopogok az ajtaján és miután nem hallok semmi választ benyitok. Lou az ágya szélén ül és a telefonjába magyaráz hevesen. Felém pillant és egy lágy mosolyt küld felém. Lehuppanok mellé és a vállára hajtok a fejemet. A múlt héten olyan jól szórakoztunk. Minden próbán együtt hülyéskedtünk, sokszor nálam aludt (sajnos csak a vendégszobámban), és megpróbáltuk elfelejteni az elmúlt heteket. Újból a régiek voltunk, és nem számított, mit gondolnak mások, egyfolytában egymást ölelgettük. Ha lehetséges, talán közelebb kerültünk egymáshoz, mint bármikor máskor. Ez mind szép és jó, de hiába van közel, ha ő nem úgy gondol rám, mint én rá.

-Harry, figyelsz?- eltolom magam elől a kezeit és egy bocsánatkérő tekintet kíséretében megkérem, hogy ismételje meg azt, amit az előbb mondott.- Csák azt kérdeztem, hogy mit keresel itt..

-Már tök régen aludtunk együtt. És az ágyam olyan nagy, így; egyedül.- ajkait egy laza mosolyra húzza, és eltűrni a szemembe lógó kunkori tincseimet.

-Vigyek valamit?- belsőm egyből rávágja, hogy csak magadat, de megfékezem magam, mielőtt hangosan is kimondanám.

-Csak egy takaró van az ágyamon.. Úgyhogy, ha nem akarsz velem közösködni, akkor hozd a sajátodat.- egy bólintással elintéz engem, és felpattan az ágyról. A kezét nyújtja felém, amit elfogadok, és máris a szobám felé tartunk, üres kézzel.

Megállok az ágyammal szemben, és kibújok a ruháimból. Csak a boxerem marad rajtam. Louis ugyan így tesz, majd a telefonját elhelyezi az éjjeliszekrényen. Mindketten bebújunk a meleg takaró alá, és mintha csak figyelnének minket, láthatatlanul közeledünk egymás felé. Néhány centi választja el a testünket, amikor a mély csendet Lou rezgő telefonja zavarja meg. Egyre erősebben zizeg a fából készült felületen. Louis egy sóhajtás kíséretében felül és a szemei elé emeli a készüléket. Én is mellé mászom, és csak egy pillantás kell ahhoz, hogy a szép esténknek vége legyen. A kijelzőn Eleanor neve világít ékesen, megtörve a szobában uralkodó félhomályt. Felpillantok Louisra, aki mintha a válaszomat várná, úgy tekint rám. Nyelvek egyet, és önzően csak néhány szót nyögök ki.

-Kérlek, ne vedd fel!- könyörögve, és megtörten nézek a szemeibe. Látom rajta, hogy hezitál, de az akkor be is bizonyosodik, amikor megszólal.

-Nem tehetem meg ezt vele.- a méreg egy pillanat alatt fut át a testemben. A talpamtól egészen a fejem búbjáig. Összevonom a szemöldökömet, és gúnyos hangon szólalok meg.

-De velem megteheted, igaz?- a lehető leggyorsabban állok fel és kapkodom össze a ruháimat, amelyek még mindig ott hevernek a földön.

A válaszát meg sem várva rohanok ki a lakosztályunkból és mire a lifthez érek már teljesen fel vagyok öltözve egy kiadós éjszakai sétához. Telefonom füllhallgatóját be helyezem a helyére, és az egyik kedvenc dalomat hallgatva várom, hogy a lift megérkezzen, és csilingellve kinyíljon. Két percen belül ez is megtörténik, és én be is szállok. Az üres folyosót kezem el pásztázni. A sakon hirtelen Louis fordul be, és a telefonját a füléhez szorítva fut felém. Egy gúnyos mosolyt éresztek meg felé, és miután a liftatjtó bezáródik, a hátamat a hideg, fémből készült falnak vetem.

Fogalmam sincs, hogy hogyan képzelte ezt az egészet. Azt hitte, hogy majd mosolyogva nézem végig, ahogy a csajának elújságolja, hogy mik történtek vele? Esetleg azt fogom hallgatni, ahogyan nyáladzanak? Persze, rohanok. Ha lehetne egy kanál vízben megfojtanám Eleanort. Lehet egy kicsit túlreagálom, de sajnos ilyen vagyok. Féltékeny típus. Mit? Dehogy vagyok féltékeny. Lou csak barát. Semmi több. 

A városban megy az élet, még éjszaka is. Ezért imádom, amikor turnén vagyunk. A világ legnagyobb városaiba látogatunk el, és én mindig rádöbbenek arra, hogy még mindig hiányzik az X-faktor előtti életem. Akkor, 16 évesen éjszaka jártuk a várost a haverokkal. Nagyon nagy menők voltunk. Kicsit azért hiányoznak már a gyerekkori barátaim, és az anyukámat is nagyon régen láttam. A turné után minden bizonnyal haza fogok utazni. Vajon mi lehet Gemma-val? Biztos pasizik. Ha hazamentem majd beszélek vele, és elzavarom azt a hülye srácot, aki a nővéremre pályázik.

Mély gondolataimból akkor ébredek fel, amikor már egy parkban sétálok. Este lévén az egész üres, és csak a távoli autók zaját lehet hallani. Ledobom magam egy közeli padra, és várom, hogy történjen valami csoda, vagy az idő valami véletlen folytán felgyorsuljon, és vége legyen a turnénak. A fejemet lassan hátradöntöm, a pad támlájának, és a csillagos eget kezdem el kémlelni. Egyből Russel jut eszembe, és az, hogy a múlthéten megbeszéltem vele egy találkozót Los Angeles-ben. Két hete nem láttam, de olyan mintha évek teltek volna el.

Ha azt mondom, hogy nagyon várom a találkát, az csak egy enyhe kifejezés. Kérdezte, hogy összejöttem-e már Louis-val, mire én természetesen felhorkantam, és elmondtam, mi is történt az elmúlt héten. Azt mondta, hogy ő találkozott egy nagyon aranyos sráccal, de még nincs semmi közöttük. Szomorkás mosollyal, de azért örülök, hogy talált valakit, mert tudom milyen rossz érzés egyedül lenni. Remélem idővel majd én is szerelmes leszek, egy normális emberbe.

Órák telhetnek el, mire úgy döntök ideje lenne elindulni. Lassan felállok, és a fáradtságtól homályos tekintettel megpróbálok visszatalálni a hotelhez. Már lassan világosodni kezd, amikor belököm a nagy üvegajtót, és a lifthez somfordálok. A lakosztályunkig megyek, ott pedig megpróbálom hangtalanul kinyitni az ajtót a kis kártyával. Megvillan a kis zöld lámpa és kattan a zár, én pedig már bent is vagyok.

-Hol voltál egész éjszaka?- a hang a hátam mögül jön, és a tulajdonosának most legszívesebben behúznék egy jó nagyot. Pókerarccal fordulok meg, és sétálok el mellette. Szó nélkül megyek be a szobámba és kibújok az összes ruhámból. Meztelenül aludni a legjobb, ez legalább lenyugtat egy kicsit. A kemény szállodai párnára hajtom a fejemet, de még egy darabig nem tudok elaludni.Csak az jár a fejemben, hogy milyen szar is az életem.

***

Reggel Paul ordítozására kelek, és szomorúan hallom meg, hogy én vagyok a téma. Elaludtam, ez kétségtelen, hiszen a nap már az ég közepén jár. Nem telik bele két percbe, Paul drága már be is ront a királyságomba és vörösödő fejjel üvöltözni kezd, miszerint MIATTAM kihagytunk egy fontos interjút. Nem szólok neki semmit, csak megfordulok és magamra tekerem a takarót, majd elindulok a konyha felé. A fiúk mind morcosan ülnek a kanapén, de én rájuk se hederítek. Az egyik polcról leveszek egy csészét és megtöltöm a kávéval, amit a pulton találok. Teszek bele két cukrot, meg egy kis tejet, és felhajtom az egészet. Már csak egy kis gumicukor kéne nekem. Tekintve alul öltözöttségemet visszasétálok a szobámba, és egy reggeli rutin-művelet után úgy festek ki, mint aki a címlapokra született.

Mindenki felsóhajt, amikor kimegyek, és elindulunk a lift felé. Csend telepszik közénk, amit csak a lift halk zaja tör meg. Mindannyian beszállunk és elindulunk az interjú helyszínére, mivel még mindig várnak minket egy nagy stúdióban.

A napom a lehető legrosszabbul sikerül, ezért hálát adok az égnek, amikor elterülhetek a lakosztály óriási kanapéján, ami elé egy plazmatévé van elhelyezve. Bekapcsolom és a csatornák között válogatok egészen addig, amíg Liam nagy hangzavarral be nem ront az ajtón. Vigyorából azt következtetek le, hogy valami nagyon fontosat dugdos a háta mögött tartott kezében.

-Fiúk idejönnétek egy percre?- kérdezi még mindig mosolyogva és a szabad kezével maga felé invitál minket. Nehezen, de felállok, és elé állok, csakúgy, mint Lou, aki megáll tőlem bő két méterre.- Álljatok egy kicsit közelebb egymáshoz!- utasít minket pót-apánk, mire mi teszünk egymás felé egy fél lépést.

Liam nem habozik, előrántja a háta mögül a fényes tárgyat, és mire reagalhatnánk valamit, már a csuklónkon van, és a húsunkba vág a hideg fém, ahogyan kétfelé rángatjuk, de az erős bilincs nem akar elszakadni. Mérgesen fordulok Liam felé, aki csak maga elé emeli a kezeit, védekezésképp. Honnan szerzett ilyet? És minek?

-Liam, add ide a kulcsot!- förmed rá Louis, mire Li csak egy vigyorral illeti, és hevesen megrázta na fejét, miszerint nem áll szándékában teljesíteni Lou kérését.

-Addig nem, amíg nem lesz minden a régi köztetek. Nem bírom tovább nézni, ahogy a banda széthullik.- összehúzott szemekkel meredek rá. Szeretnék most felébredni, és hálásan megjegyezni magamban, hogy ez csak egy álom volt, és nem több. Idegesen kezdek el toporzékolni.

-De nekem pisilnem kell.- úgy nyavalygok, mint egy kisgyerek, de ebben a pillanatban ez a legkevésbé sem érdekel. Csak el akarok vonulni a szobámban és Lou dalát hallgatni, addig, amíg el nem alszom.

-Valahogy muszáj megoldanotok. Amúgy is aludtatok már együtt meztelenül..- puffogva húzom magammal a fürdőmig Louist. Megpróbál ellenállni, de hál' Istennek sokkal erősebb vagyok nála, és simán elhúzom őt. Merengve bámulom fél percig a wc-t, de aztán rászánom magam, és megkérem Lou-t, hogy forduljon el.

-Ugyan Hazza, láttam már a kicsi Harryt.- engem csak ne becézgessen, amikor haragszom rá!

-Az más, akkor jóban voltunk. Fordulj meg.- nehezen, de eleget tesz a kérésemnek, és én nyugodtan elvégezhetem a dolgomat, bár tudom, hogy a szemben lévő tükörbe figyel engem, megpróbálok nem arra koncentrálni.

Összekötött kezekkel az sem egyszerű, hogy a kanapén normálisan megüljünk egymás mellett. Ha Louis vakarózik, természetesen nekem is mozdulnom kell és elég kényelmetlen valaki olyanhoz hozzásimulni, akit a pokolra kívánsz. Merev tekintettel bámuljuk a tv-t, amíg teljesen be nem sötétedik körülöttünk, és sajnos elérkezik az a napszak, amit délelőtt még nagyon vártam, de mostanra eltörölném, ha lehetne. Idegesen tekintek Louisra, aki ugyanígy néz vissza rám, és kettőnk között ott lebeg a ki nem mondott kérdést, miszerint mi a jó eget csináljunk éjszaka?

-Aludhatnánk együtt..- kezdi el Louis, de én idegesen félbeszakítom.

-Persze, és szexelhetnénk is, de mégsem tesszük. Elegem van a hülye ötleteidből. Itt fogunk aludni a kanapén.- mondom, miközben kinyújtózkodom egy párnáért -ami természetesen a kanapé másik végében van- így Lou simán megcsodálhatja a fenekemet.

Felé nyújtom a párnát, mire ő csak megrázza a fejét. Hát jó, akkor én fogom használni. Kényelmesen elhelyezkedem, és kikapcsolom a tv-t. Már majdnem elalszom, amikor Lou a fejét kényelmesen a vállamra helyezi, és az egyik lábát átveti az enyémen. Kérdő tekintettel fordulok felé, de mivel a sötétben nem látja, ezért csak még jobban hozzám bújik. Ez is remek éjszaka lesz, tekintve az egyre növekvő dudorra a nadrágomban. Nyugi Harold, ő csak egy hülye seggfej, aki már számtalanszor összetörte a szívedet.

***

Másnap fájó nyakkal, és egy nyűgös Louissal az oldalamon ébredek. Amikor megpróbálom lelökni a fejét -ami még mindig a vállamon van- csak nyögdécsel, és azt hajtogatja, hogy hagyjam még aludni egy kicsikét. Idegességemben felpattanok, magammal rántva Louist is, de nem számítok arra, hogy nem tud megállni a saját lábain. A földre esik, magával rántva engem is. A könyöke a hasamban, a térde pedig a combomban. Remekül tud érkezni. Felnézek rá, és találkozik a tekintetünk, észrevétlenül hajol közelebb hozzám, és bár sosem vallanám be, de én is lassan araszolok felé. Az arcomon már érzem a leheletét, amikor az ajtó kinyílik, és Liam lép be rajta. Mindketten felé fordulunk, mire Liamnek leesik, hogy mit is akartunk csinálni. Vigyorogva hátrál, és becsapja maga mögött az ajtót.

-Öhhömmm.. Harry, fel kellene állnunk.- tekint rám idegesen Lou, mire én csattanok.

-Nem kell, mert kurvára nem igazságos, hogy nekünk soha semmi nem jön össze, és ez ellen most teszek.- nem figyelve értetlen tekintetére megfogom az állát és magamhoz rántva megcsókolom...