Don't let me go - 10. rész

Sziasztok!

Itt is lennék a frissel! (Elég gyorsan, nem?) Ez jóval hosszabb lett, mint az előző, és nem olyan összecsapott munka, ami miatt szégyellem is magam.. Köszönöm, hogy azért még itt vagytok velem, s olvastok! Várom a kommenteket, a pipákat és a feliratkozókat is! Jó olvasást!

Lily, xxx

Hármat kopogok az ajtaján és miután nem hallok semmi választ benyitok. Lou az ágya szélén ül és a telefonjába magyaráz hevesen. Felém pillant és egy lágy mosolyt küld felém. Lehuppanok mellé és a vállára hajtok a fejemet. A múlt héten olyan jól szórakoztunk. Minden próbán együtt hülyéskedtünk, sokszor nálam aludt (sajnos csak a vendégszobámban), és megpróbáltuk elfelejteni az elmúlt heteket. Újból a régiek voltunk, és nem számított, mit gondolnak mások, egyfolytában egymást ölelgettük. Ha lehetséges, talán közelebb kerültünk egymáshoz, mint bármikor máskor. Ez mind szép és jó, de hiába van közel, ha ő nem úgy gondol rám, mint én rá.

-Harry, figyelsz?- eltolom magam elől a kezeit és egy bocsánatkérő tekintet kíséretében megkérem, hogy ismételje meg azt, amit az előbb mondott.- Csák azt kérdeztem, hogy mit keresel itt..

-Már tök régen aludtunk együtt. És az ágyam olyan nagy, így; egyedül.- ajkait egy laza mosolyra húzza, és eltűrni a szemembe lógó kunkori tincseimet.

-Vigyek valamit?- belsőm egyből rávágja, hogy csak magadat, de megfékezem magam, mielőtt hangosan is kimondanám.

-Csak egy takaró van az ágyamon.. Úgyhogy, ha nem akarsz velem közösködni, akkor hozd a sajátodat.- egy bólintással elintéz engem, és felpattan az ágyról. A kezét nyújtja felém, amit elfogadok, és máris a szobám felé tartunk, üres kézzel.

Megállok az ágyammal szemben, és kibújok a ruháimból. Csak a boxerem marad rajtam. Louis ugyan így tesz, majd a telefonját elhelyezi az éjjeliszekrényen. Mindketten bebújunk a meleg takaró alá, és mintha csak figyelnének minket, láthatatlanul közeledünk egymás felé. Néhány centi választja el a testünket, amikor a mély csendet Lou rezgő telefonja zavarja meg. Egyre erősebben zizeg a fából készült felületen. Louis egy sóhajtás kíséretében felül és a szemei elé emeli a készüléket. Én is mellé mászom, és csak egy pillantás kell ahhoz, hogy a szép esténknek vége legyen. A kijelzőn Eleanor neve világít ékesen, megtörve a szobában uralkodó félhomályt. Felpillantok Louisra, aki mintha a válaszomat várná, úgy tekint rám. Nyelvek egyet, és önzően csak néhány szót nyögök ki.

-Kérlek, ne vedd fel!- könyörögve, és megtörten nézek a szemeibe. Látom rajta, hogy hezitál, de az akkor be is bizonyosodik, amikor megszólal.

-Nem tehetem meg ezt vele.- a méreg egy pillanat alatt fut át a testemben. A talpamtól egészen a fejem búbjáig. Összevonom a szemöldökömet, és gúnyos hangon szólalok meg.

-De velem megteheted, igaz?- a lehető leggyorsabban állok fel és kapkodom össze a ruháimat, amelyek még mindig ott hevernek a földön.

A válaszát meg sem várva rohanok ki a lakosztályunkból és mire a lifthez érek már teljesen fel vagyok öltözve egy kiadós éjszakai sétához. Telefonom füllhallgatóját be helyezem a helyére, és az egyik kedvenc dalomat hallgatva várom, hogy a lift megérkezzen, és csilingellve kinyíljon. Két percen belül ez is megtörténik, és én be is szállok. Az üres folyosót kezem el pásztázni. A sakon hirtelen Louis fordul be, és a telefonját a füléhez szorítva fut felém. Egy gúnyos mosolyt éresztek meg felé, és miután a liftatjtó bezáródik, a hátamat a hideg, fémből készült falnak vetem.

Fogalmam sincs, hogy hogyan képzelte ezt az egészet. Azt hitte, hogy majd mosolyogva nézem végig, ahogy a csajának elújságolja, hogy mik történtek vele? Esetleg azt fogom hallgatni, ahogyan nyáladzanak? Persze, rohanok. Ha lehetne egy kanál vízben megfojtanám Eleanort. Lehet egy kicsit túlreagálom, de sajnos ilyen vagyok. Féltékeny típus. Mit? Dehogy vagyok féltékeny. Lou csak barát. Semmi több. 

A városban megy az élet, még éjszaka is. Ezért imádom, amikor turnén vagyunk. A világ legnagyobb városaiba látogatunk el, és én mindig rádöbbenek arra, hogy még mindig hiányzik az X-faktor előtti életem. Akkor, 16 évesen éjszaka jártuk a várost a haverokkal. Nagyon nagy menők voltunk. Kicsit azért hiányoznak már a gyerekkori barátaim, és az anyukámat is nagyon régen láttam. A turné után minden bizonnyal haza fogok utazni. Vajon mi lehet Gemma-val? Biztos pasizik. Ha hazamentem majd beszélek vele, és elzavarom azt a hülye srácot, aki a nővéremre pályázik.

Mély gondolataimból akkor ébredek fel, amikor már egy parkban sétálok. Este lévén az egész üres, és csak a távoli autók zaját lehet hallani. Ledobom magam egy közeli padra, és várom, hogy történjen valami csoda, vagy az idő valami véletlen folytán felgyorsuljon, és vége legyen a turnénak. A fejemet lassan hátradöntöm, a pad támlájának, és a csillagos eget kezdem el kémlelni. Egyből Russel jut eszembe, és az, hogy a múlthéten megbeszéltem vele egy találkozót Los Angeles-ben. Két hete nem láttam, de olyan mintha évek teltek volna el.

Ha azt mondom, hogy nagyon várom a találkát, az csak egy enyhe kifejezés. Kérdezte, hogy összejöttem-e már Louis-val, mire én természetesen felhorkantam, és elmondtam, mi is történt az elmúlt héten. Azt mondta, hogy ő találkozott egy nagyon aranyos sráccal, de még nincs semmi közöttük. Szomorkás mosollyal, de azért örülök, hogy talált valakit, mert tudom milyen rossz érzés egyedül lenni. Remélem idővel majd én is szerelmes leszek, egy normális emberbe.

Órák telhetnek el, mire úgy döntök ideje lenne elindulni. Lassan felállok, és a fáradtságtól homályos tekintettel megpróbálok visszatalálni a hotelhez. Már lassan világosodni kezd, amikor belököm a nagy üvegajtót, és a lifthez somfordálok. A lakosztályunkig megyek, ott pedig megpróbálom hangtalanul kinyitni az ajtót a kis kártyával. Megvillan a kis zöld lámpa és kattan a zár, én pedig már bent is vagyok.

-Hol voltál egész éjszaka?- a hang a hátam mögül jön, és a tulajdonosának most legszívesebben behúznék egy jó nagyot. Pókerarccal fordulok meg, és sétálok el mellette. Szó nélkül megyek be a szobámba és kibújok az összes ruhámból. Meztelenül aludni a legjobb, ez legalább lenyugtat egy kicsit. A kemény szállodai párnára hajtom a fejemet, de még egy darabig nem tudok elaludni.Csak az jár a fejemben, hogy milyen szar is az életem.

***

Reggel Paul ordítozására kelek, és szomorúan hallom meg, hogy én vagyok a téma. Elaludtam, ez kétségtelen, hiszen a nap már az ég közepén jár. Nem telik bele két percbe, Paul drága már be is ront a királyságomba és vörösödő fejjel üvöltözni kezd, miszerint MIATTAM kihagytunk egy fontos interjút. Nem szólok neki semmit, csak megfordulok és magamra tekerem a takarót, majd elindulok a konyha felé. A fiúk mind morcosan ülnek a kanapén, de én rájuk se hederítek. Az egyik polcról leveszek egy csészét és megtöltöm a kávéval, amit a pulton találok. Teszek bele két cukrot, meg egy kis tejet, és felhajtom az egészet. Már csak egy kis gumicukor kéne nekem. Tekintve alul öltözöttségemet visszasétálok a szobámba, és egy reggeli rutin-művelet után úgy festek ki, mint aki a címlapokra született.

Mindenki felsóhajt, amikor kimegyek, és elindulunk a lift felé. Csend telepszik közénk, amit csak a lift halk zaja tör meg. Mindannyian beszállunk és elindulunk az interjú helyszínére, mivel még mindig várnak minket egy nagy stúdióban.

A napom a lehető legrosszabbul sikerül, ezért hálát adok az égnek, amikor elterülhetek a lakosztály óriási kanapéján, ami elé egy plazmatévé van elhelyezve. Bekapcsolom és a csatornák között válogatok egészen addig, amíg Liam nagy hangzavarral be nem ront az ajtón. Vigyorából azt következtetek le, hogy valami nagyon fontosat dugdos a háta mögött tartott kezében.

-Fiúk idejönnétek egy percre?- kérdezi még mindig mosolyogva és a szabad kezével maga felé invitál minket. Nehezen, de felállok, és elé állok, csakúgy, mint Lou, aki megáll tőlem bő két méterre.- Álljatok egy kicsit közelebb egymáshoz!- utasít minket pót-apánk, mire mi teszünk egymás felé egy fél lépést.

Liam nem habozik, előrántja a háta mögül a fényes tárgyat, és mire reagalhatnánk valamit, már a csuklónkon van, és a húsunkba vág a hideg fém, ahogyan kétfelé rángatjuk, de az erős bilincs nem akar elszakadni. Mérgesen fordulok Liam felé, aki csak maga elé emeli a kezeit, védekezésképp. Honnan szerzett ilyet? És minek?

-Liam, add ide a kulcsot!- förmed rá Louis, mire Li csak egy vigyorral illeti, és hevesen megrázta na fejét, miszerint nem áll szándékában teljesíteni Lou kérését.

-Addig nem, amíg nem lesz minden a régi köztetek. Nem bírom tovább nézni, ahogy a banda széthullik.- összehúzott szemekkel meredek rá. Szeretnék most felébredni, és hálásan megjegyezni magamban, hogy ez csak egy álom volt, és nem több. Idegesen kezdek el toporzékolni.

-De nekem pisilnem kell.- úgy nyavalygok, mint egy kisgyerek, de ebben a pillanatban ez a legkevésbé sem érdekel. Csak el akarok vonulni a szobámban és Lou dalát hallgatni, addig, amíg el nem alszom.

-Valahogy muszáj megoldanotok. Amúgy is aludtatok már együtt meztelenül..- puffogva húzom magammal a fürdőmig Louist. Megpróbál ellenállni, de hál' Istennek sokkal erősebb vagyok nála, és simán elhúzom őt. Merengve bámulom fél percig a wc-t, de aztán rászánom magam, és megkérem Lou-t, hogy forduljon el.

-Ugyan Hazza, láttam már a kicsi Harryt.- engem csak ne becézgessen, amikor haragszom rá!

-Az más, akkor jóban voltunk. Fordulj meg.- nehezen, de eleget tesz a kérésemnek, és én nyugodtan elvégezhetem a dolgomat, bár tudom, hogy a szemben lévő tükörbe figyel engem, megpróbálok nem arra koncentrálni.

Összekötött kezekkel az sem egyszerű, hogy a kanapén normálisan megüljünk egymás mellett. Ha Louis vakarózik, természetesen nekem is mozdulnom kell és elég kényelmetlen valaki olyanhoz hozzásimulni, akit a pokolra kívánsz. Merev tekintettel bámuljuk a tv-t, amíg teljesen be nem sötétedik körülöttünk, és sajnos elérkezik az a napszak, amit délelőtt még nagyon vártam, de mostanra eltörölném, ha lehetne. Idegesen tekintek Louisra, aki ugyanígy néz vissza rám, és kettőnk között ott lebeg a ki nem mondott kérdést, miszerint mi a jó eget csináljunk éjszaka?

-Aludhatnánk együtt..- kezdi el Louis, de én idegesen félbeszakítom.

-Persze, és szexelhetnénk is, de mégsem tesszük. Elegem van a hülye ötleteidből. Itt fogunk aludni a kanapén.- mondom, miközben kinyújtózkodom egy párnáért -ami természetesen a kanapé másik végében van- így Lou simán megcsodálhatja a fenekemet.

Felé nyújtom a párnát, mire ő csak megrázza a fejét. Hát jó, akkor én fogom használni. Kényelmesen elhelyezkedem, és kikapcsolom a tv-t. Már majdnem elalszom, amikor Lou a fejét kényelmesen a vállamra helyezi, és az egyik lábát átveti az enyémen. Kérdő tekintettel fordulok felé, de mivel a sötétben nem látja, ezért csak még jobban hozzám bújik. Ez is remek éjszaka lesz, tekintve az egyre növekvő dudorra a nadrágomban. Nyugi Harold, ő csak egy hülye seggfej, aki már számtalanszor összetörte a szívedet.

***

Másnap fájó nyakkal, és egy nyűgös Louissal az oldalamon ébredek. Amikor megpróbálom lelökni a fejét -ami még mindig a vállamon van- csak nyögdécsel, és azt hajtogatja, hogy hagyjam még aludni egy kicsikét. Idegességemben felpattanok, magammal rántva Louist is, de nem számítok arra, hogy nem tud megállni a saját lábain. A földre esik, magával rántva engem is. A könyöke a hasamban, a térde pedig a combomban. Remekül tud érkezni. Felnézek rá, és találkozik a tekintetünk, észrevétlenül hajol közelebb hozzám, és bár sosem vallanám be, de én is lassan araszolok felé. Az arcomon már érzem a leheletét, amikor az ajtó kinyílik, és Liam lép be rajta. Mindketten felé fordulunk, mire Liamnek leesik, hogy mit is akartunk csinálni. Vigyorogva hátrál, és becsapja maga mögött az ajtót.

-Öhhömmm.. Harry, fel kellene állnunk.- tekint rám idegesen Lou, mire én csattanok.

-Nem kell, mert kurvára nem igazságos, hogy nekünk soha semmi nem jön össze, és ez ellen most teszek.- nem figyelve értetlen tekintetére megfogom az állát és magamhoz rántva megcsókolom...

Don't let me go - 9. rész

Sziasztok!

A részről csak annyit, hogy nem valami 'rekordhosszú' lett..de szerintem elég jó, ahhoz képest, hogy alig volt időm írni. És már az ötletekből is kezdek kifogyni lassan. A lényeg az, hogy csak jó olvasást kívánok minden idetévedőnek! És ne felejtsetek el nyomot hagyni magatok után (komment)!!

Sok-sok puszi: Lily

Fészkelődni kezdek a kényelmetlen ülésen, és egyszer csak lehuppanok a földre, amit nagy röhögés kísér. Álmosan kinyitom a szemeimet, és felnézek a fiúkra, akik még mindig a hasukat fogják.

Kelletlenül felülök és kérdőn nézek feléjük. Az ismerős konyhapadlón törökülésben letelepedve hallgatom Liam magyarázatát, amit most sem fog rövidre.

-Nem emlékszel, Harry? Úgy volt, hogy a ma délután együtt töltjük. Mi pontosan érkeztünk, de te nem nyitottál ajtót, mert elaludtál a zacsis-levesed felett. Elég kényelmetlen lehet az a szék..- felnézek Liamre egy olyan tipikus "nemmondodkomolyan" fejjel, mire leolvad az arcáról a vigyor és nekem van idő észrevenni, hogy az egyik legfontosabb tag nincs velük. És ha a legfontosabb tag, akkor mit is álmodtam? Ó, Istenem! Teljesen meg vagyok húzatva! Hogy lehet ilyen mocskos fantáziám? Mondjuk, a sajtóban erről vagyok híres: Harry Szexmániás Styles.

Niall nem hagy annyi időt nekem, hogy teljesen belemerüljek a gondolataimba, mivel a kezét nyújtja felém, és nagy nehézségek árán, de felrángat a földről. Köszönetképpen csak bólintok egyet, mire ő megvonja a vállát és a hűtőmben kezd el turkálni. Csak nyugodtan, Niall! Félrehívom Liamet, és suttogva megkérdezem azt, ami számomra a legfontosabb.

-Hol van Louis?- ideges pillantásomból biztosan egyből kiveszi, hogy aggódom érte. Lehet, hogy nem kellene, mert csak a barátnőjével hempereg valahol.

-Otthon maradt, mivel úgy érezte, hogy nem látod szívesen a házadban..-felhorkanok és mielőtt válaszolnék átsétálok a nappaliba.

-Miért kell neki mindig csinálnia a cirkuszt? Simán eljöhetett volna, maximum nem szólunk egymáshoz, mint a próbákon.- leereszkedem a kanapémra, és egy díszpárnát magamhoz szorítva kinyújtózkodom. Zayn és Niall is betévednek és helyet foglalnak egy-egy fotelban. Már csak Liam áll.

-Mi lesz veletek a turnén? Egy hét múlva indulunk! Ahogy viselkedtek, az már nem a megszokott, családias légkör.- hangja szomorúan cseng, amire felkapom a fejem. Akaratlanul is lebiggyesztettem az ajkaimat visszagondolva azokra a szép X-Factor-os időkre. Legjobb barátok voltunk. Sajnos meg kellett tapasztalnom, hogy az emberek igenis változnak.

-Annyira utálom, hogy úgy bánik velem, mintha szerelmesek lennénk, utána meg rohan Eleanor után. A múltkoriról még nem is tudtok.- kapok a fejemhez.- Az éjszaka közepén részegen beállított ide Josh-al és megcsókolt..vagyis csak puszi volt, de ez akkor is fura! Gondolom erre nem emlékszik. Jellemző.- kifújom a tüdőmben lévő levegőt és megpróbálok a tv-re koncentrálni, amit Zayn kapcsolt be az előbb.

A srácok valahogy egész délután nem tudnak lefoglalni. Nem tudom, hogy ez azért van-e, mert Louis-on jár az agyam vagy épp azért, mert csak üveges tekintettel bámulok magam elé és csak arra a csókra gondolok. Liam csettintései "ébresztenek" mély gondolataimból.

-Harry, figyelsz te rám? Csengettek, kinyithatnád az ajtót. Úgy tudom, ez még mindig a TE házad.- gonosz tekintettel kezdem el szuggerálni, de aztán erőt veszek magamon és elvánszorgok az ajtóig.

Útközben belenézek a falon lógó tükörbe, ami egy szétesett srácot mutat, akinek semmi keresnivalója nemhogy a környéken, de még az életben sem. Szélesre tárom a sötét ajtót, és szinte lassított felvételként vezetem végig a tekintetemet az előttem álló Louison. Felvont szemöldökkel kerítve néz vissza rám a kék szempár, ami most, az esti fényekben sokkal sötétebbnek tűnik. Egy nagyot nyel, mielőtt megszólalna.

-Gondoltam...nem csak négyen vagytok a bandában...-még mindig őt vizslatom, miközben lassan, szaggatottan bólintok egyet.

-Öhhömm..khm..én..szóval....Örülök, hogy itt vagy!- hogy támadhattad le egy ilyen szöveggel, te idióta? Istenem, én teljesen meg vagyok kergülve. "Örülök, hogy itt vagy?" Miféle köszönés ez. Nem miattad jött, hanem a banda miatt! Egy sötét pillantást vetek tudatalattimra, aki még folytatná a helyzet lehetetlenségének ecsetelését, de én nem szentelek rá több figyelmet. Lesz még elég időm morfondírozni ezen, ha egyedül leszek.

-Bemehetek?- vörösödve tárom szélesebbre az ajtót, és várom, hogy belépjen. Lassan kapcsol és amint beljebb jön be is csapom és szitkozódva vezetem oda a többi fiúhoz, akik már elfoglalták a kanapét azalatt a kevéske idő alatt, amíg én ajtót nyitottam.

Megvárom, míg Louis helyet foglal, majd én is letelepedek egy aranyos kis puffra. Mi van velem? Most komolyan?! Aranyos? Egy egyszerű brit zászlós puff mitől aranyos? Hirtelen kiráz a hideg, pedig nem is fázom. Mindannyian szótlanul meredünk a tv-re, de gondolom egyikünk sem oda figyel. Szinte késsel lehet vágni a feszültséget és a tanácstalanságot a levegőben.Legalább húsz perc telik el, mire találkozik a tekintetem a Liam-ével és ő a fejével aprót billentve arra utal, hogy kommunikáljak Louis-val. Bizonyára nem tudja, mennyire szeretnék. Csak éppen Harry Styles-nem tele van a gatyója.

Megköszörülöm a torkomat és megbököm Lou-t. Kérdő tekintettel szakad el a tv-től, mire én az emelt felé intek. Egyből veszi az adást, és ruhájáról lesimítva a nem létező gyűrődéseket, követ engem. Lassan szedem a lépcsőfokokat és Louis sem sürgeti a dolgokat. Beszélnem kell vele, de fogalmam sincs, mit mondjak.. Sajnos túl gyorsan felérünk az emeletre. A szobámban vezetem, és miután leül az ágyamra én is helyet foglalok mellette. Hangos levegővételemet szerintem még a szomszéd is hallja, nemhogy Louis. Lassan kiegyenesítem a hátamat és egész testemmel felé fordulok. Ő továbbra is csak a fehérre festett falamat nézi, de én ettől függetlenül megpróbálom elkezdeni a beszélgetést. Először a hangom elakad, de aztán összeszedem magam és egy nagy adag levegő után a hangom elég hangos, hogy betöltse a szobát.

-Fogalmam sincs, hogy mit kellene mondanom. A fiúk szeretnék, ha mi kibékülnénk és újból barátok lennénk. Szerintem ezzel nem lehet megoldani az összes problémát, ami közöttünk van, de azért próbáljunk meg emberien beszélni a másikkal.- gúnyosan elmosolyodik, miközben csak bólogat. Szerintem nem vesz engem elég komolyan.

-Tudod Harry, tök vicces, hogy mi legjobb barátok voltunk. Nem tudom elképzelni, hogyan viseltelek el, 3 éven keresztül. De ha ezt szeretnéd, akkor legyen! Nekem teljesen mindegy.- sötét tekintettel nézek fel rá.

-Louis, akkora egy bunkó seggfej vagy! Képzeld el, veled sem volt mindig könnyű. De én szinte sosem reklamáltam, mert szerettelek!- idegesen pattanok fel, és átmegyek a fürdőbe. Nagyon elegem van belőle!

Lehajolok a csaphoz és langyos vízzel megmosom az arcomat. Csukott szemmel a törölközőért nyúlok és erősen megdörzsölöm az arcomat a puha anyaggal. És ekkor megérzek két kezet, amik éppen a derekamra simulnak. Édes borzongás fut át a testemen, és hátradőlök a karokba, amik könnyű szerrel megtartanak. Mélyen beszívom utánozhatatlan illatát és lassan megfordulok. Szemei bocsánatkérően vallanak, ami ad még egy löketet nekem. Lassan a karjaiba zárom, és egy óvatos puszit nyomok az arcára. Mellkasomnál érzem a szívverését, ami talán még gyorsabb, mint az enyém. Lehelete a nyakamat csiklandozza, de engem egyáltalán nem zavar. Lassan hátrálok és felnézek szemeibe. Lágyan a kezem után nyúl és összekulcsolja az övével. Elengedem a kezét és inkább csak magamhoz rántom, hogy beletemetkezhessek az ölelésébe. 

***

Mindenemet összepakolva állok a házam bezárt ajtaja előtt, és várok Louisra, aki szokásához híven ma is késik. A vége az lesz, hogy nem fogjuk elérni a gépet. Kellett nekem beleegyezni abba, hogy együtt menjünk ki a reptérre.  Egy fekete BMW parkol le a ház előtt, mire én egyből rohanni kezdek, és óriási sebességgel dobom be a bőröndjeimet a kocsi hátuljába. Alig fér el kettőnk cucca, de valahogy mégis megoldjuk. A sebességkorlátozás figyelembe vétele nélkül repesztünk a kétsávos úton. Nem teli bele húsz percbe, de már kint is vagyunk. Louis rendezi a kocsit, aztán elindulunk megkeresni a többieket, hiszen a telefonjaink szerint még itt kell lenniük valahol. Nagy szerencsénkre -vagy épp szerencsétlenségünkre- egyből meghalljuk Niall idióta nevetését. Néhány lány is felkapja a fejét a hangos zajra, mire én megragadott Louis karját és szinte futva tesszük meg az utolsó ötven métert.

-Veled se jövök többet.- teszem Lou vállára a kezem.

-Miért? Simán ideértünk!- horkan fel hirtelen. Én csak mosolyogva megrázott a fejem és a nagy képernyőt kezdem kémlelni, amin az áll, hogy 10 perc múlva megkezdhetjük a felszállást a magángépre.

Paul kiosztja a turné-tervet, amiben részletesen le van írva, hogyan fogjuk bejárni a világot. Először Amerikában lesz 5 fellépésünk, majd jövünk vissza, és néhány (8) országban adunk majd telt házas koncerteket. A belépők 3 nap alatt fogytak el. Az összes koncertre.

Miután mindenki leült, és bekapcsolta magát megkapjuk a szokásos itallapot, min én most a jeges teát szúrom ki elsőnek, ígyhát azt rendelek. Niall mellettem már egyből a kaja felől érdeklődik a csinos utaskísérőtől, aki készségesen felvilágosítja bandatársamat, hogy mit is fogunk enni. Lou a másik oldalamon csak előveszi az iPod-ját és azt kezdi el nyomogatni. Átnyúlok a feje felet és kiveszem a füléből az egyik fülhallgatót, majd beteszem a sajátomba. Lou lágy hangja üti meg a fülemet, mire én felvont szemöldökkel fordulok felé. Csak lazán megvonja a vállát és behunyt szemmel folytatja a zene hallgatását. Nem is tudtam, hogy felénekelte a Look After You-t. Ez volt a kedvenc száma, mindig ezt énekelte a zuhany alatt, meg akkor, amikor próbált ehetőt főzni.

Az utazás szörnyen hosszúra sikerül és mire megérkezünk New York-ba már este kilenc felé járhat az idő. Egy kisbusszal megyünk el a hotelig, ahol nekünk kibéreltek két lakosztályt. Louis és én az egyikbe, míg Liam, Niall és Zayn a másikba került. Mielőtt beléptünk, én lestoppoltam a nagyobb szobát, így Louis szomorkásan botorkál utánam a konyhába. kinyitom a minihűtőt ami rogyásig tele van piával. Kiveszek egy sört és miután kerítek egy sörbontót, annak társaságában tekintem meg birodalmamat. A szobám akkora, mint az otthoni fél házam. Lou mellém sétál és egy sértődött fejjel rám pillant, aztán megtalálja a saját szobáját. Most, hogy megint jóban vagyunk, lehet, hogy meghívom magamhoz éjszakára.

Mielőtt elkezdeném az akciómat bemegyek a fürdőmbe és gyors zuhanyt veszek. Kifelé menet érzem magamon a hotel-tusfürdő illatát, amitől egy kicsit rossz érzés fog el. Amikor legutoljára Lou-val voltam együtt, egy szobában, mindkettőnknek ilyen illata volt, és összebújva aludtunk. Régi szép idők...

Don't let me go - 8. rész

Lou, nem biztos, hogy jót tesz neked az ital..

Sziasztok!

Itt is lennék az új résszel! Nyugodtan lehet szidni, hogy milyen sokáig nem volt friss, de én nem kötöttem ki, 

hogy pl.:hetente két részt hozok, vagy éppen 3-4 naponta rakom fel a részeket. Szeretném, ha tudnátok, akkor fogom feltenni, ha kész leszek vele. (Ez bármennyi idő lehet..) Elég sok dolgom van (hülye nyelvvizsga), de emellett megpróbálkozom az írással. Köszönöm a megértéseteket!

A részről csak annyit, hogy a Larry fanok örülhetnek, neki biztosan nagyon fog tetszeni! Egy kérdést szerettem volna még feltenni... Meg akartok ölni? Néztem a számlálót: 3897. Majdnem szívrohamot kaptam, de a boldogság miatt.. A 19 rendszeresről meg ne is beszéljünk.. Végül is a lényeg: Jó olvasást!

Love you all, Lily

Kitágult szemekkel fordulok meg, és nézek az émelyítően kék szempárba. Fogalmam sincs, hogy miért nem megy haza, és tölti el az éjszakát a barátnőjével. A múltkor sem unatkoztak, amikor kettesben maradtak. Louisnak mindig is egy lányra volt szüksége, és nem rám. Sosem lehetek Eleanor, vagy egy másik gyönyörű nő -merthogy Eleanor gyönyörű, nem igaz? Szomorúan elmosolyodom és megrázom a fejem mielőtt válaszolnék.

-Louis, mindig téged szerettelek, de te mindig pofára ejtettél és lassan elérted, hogy teljesen kiábránduljak belőled. Ne adj még egy kis reményt, hogy szeretni tudjalak, mert nem akarok sóvárogni utánad és hamiskás álmokba ringatni magam.- lenyomom a kilincset és szó nélkül becsapom az ajtót. Nem próbált meg követni, amit egy furcsáló tekintettel nyugtázok. Elhúzom a nappaliban lévő függönyt az ablak elől, és kinézek. Nem látok mást, mint hogy Lou hátát az ajtónak döntve ül, s az utcát kémleli, ami már késői óra lévén teljesen kihalt.

Egy pillanatra elgondolkozom azon, hogy talán behívom, de mégsem futamodom semmi ilyesmire és egy gyors zuhany után bevágom magam a takaróm alá. A telefonom megrezzen, mire én érte nyúlok, de beütöm a könyökömet. Szitkozódva rázogatom, hátha enyhül a fájdalom, és így is történik. Mikor már alig érzem megint megkísérlem felvenni a telefont, és most sikerül is. A készülék azt jelzi, hogy egy új e-mail-em van. Összeráncolt homlokkal nyitom meg a fiókomat, és csodálkozva olvasom végig a sorokat, amit a Sony Music vezér-igazgatója írt alá. A levélben nagyjából az van, hogy bizonyos okok miatt be kell mennem egy megbeszélésre szerdán. Reggel 10-re várnak a 12. emeleten, a 12C teremben. Egy vállrántással intézem el, és hivatalos hangnemben megírom a rövid válaszüzenetet, amiben csak annyi áll, hogy ott leszek a megadott időpontban. A megbeszélés tárgyára inkább nem térek ki, mert van egy rossz előérzetem, és nem akarom már most bebizonyítani, hogy sajnos elég jól megéreztem e problémát.

***

Szerda reggel 10 óra előtt 10 perccel érkezek meg az óriási épülethez, és amint belépek egyből a lift felé veszem az irányt. Megnyomom a 12-es gombot és a halk zenét hallgatva várom, hogy megérkezzek. Pillanatokon belül meg is történik, és egy bal kanyar után végigsétálok a hosszú, halvány-sárga folyosón. Megkeresem azt az ajtót, amin a 12C áll, és egy kopogás után belépek a terembe. Mr. Artmenson már a hosszú asztal végében ül és a káváját kortyolgatja. Amikor meglát engem villant egy állmosoly és hellyel kínál. Leülök egy nekem tetsző székre és kérdőn fordulok az igazgató felé.

-Nos, Mr. Styles, azért hívattam ma ide, mert egy fontos dolgot kell megbeszélnünk önnel.- mondja, miközben átnyúl a kis asztalra és onnan elvesz néhány újságot. A rossz előérzeteim beteljesülni látszódnak.- Mutatok magának néhány cikket.- folytatja, és egyesével letesz elém 9 pletykalapot. Mindnek a címlapján és vagyok és Russel. Amint a kórházból jövünk ki, a bevásárlás után, és a reptéren is lekaptak minket, éppen akkor, amikor az utolsó csókunkat váltottuk.

-Ezért nem fizetek elő semmilyen újságot.- nézek fel a szürke szemekben, amik most mérgesen csillognak a nagy üvegablakokon beszűrődő fényektől.

-Sajnos nem erről szeretnék beszélni önnel. -jelenti ki, és két kezét a szépen megmunkált faasztalra simítja.- A Sony Music Entertainment sajnos nem szimpatizál a melegekkel és nem szeretné, ha a leszerződtetett ügyfeleknek homoszexuális hajlamai lennének, mert ez sajnos nem vet jó fényt ránk. -a megjátszott sajnálkozás miatt egyszerűen le tudnám köpni ezt az embert, de sajnos nem tehetem. Megköszörülöm a torkomat, és megpróbálok gyűlölet nélkül megszólalni.

-Már elnézést, de mi van ilyenkor a NOH8-al? Sok meleg énekes, zenész van a világon, akik mások, de mégis azt csinálják amihez tehetségük van és amit szeretnek. -szerintem a kérdésem teljesen érthető, hisz'

NOH8

hány hírességről derült már ki, hogy nem csak az ellenkező nemhez vonzódik, vagy épp ahhoz egyáltalán nem?

-Mr. Styles, ne értsen félre engem, minket. Mi nem utáljuk az olyan embereket, akik mások, de nem szeretnénk olyan személyeket támogatni, akik a saját nemükhöz vonzódnak. Rengeteg kiskorú rajongója van az összes hírességnek, és a szülők nem néznék jó szemmel, ha a gyermekük egy homoszexuális egyénért rajongana. -felvont szemöldökkel néz rám, mire én egy vállrántás után megint megszólalok.

-Ez most azt jelenti, hogy nem randizhatok egy fiúval sem? -egy határozott bólintást kapok válaszul, mire az arcomon megjelenik egy fintor. -Ez nagyon igazságtalan..

-Lehet, hogy igazságtalan, Mr. Styles, de ilyen az élet, nem tehetünk meg mindent, amihez kedvünk van.- mondja, miközben felemeli mindkét kezét.

-Ennyi, ezért hivatott be? -kérdem kevéske éllel a hangomban.

-Nem szerettem volna ezt telefonon megbeszélni. Ha nincs több kérdése, akkor végeztünk. -áll fel, és a kezét nyújtja felém. Lassan felállok és megragadom. -További szép napot!

-Magának is! -köpöm oda, és hosszú, megnyújtott léptekkel az ajtó felé sietek.

***

Amint kilépek az utcára az eső szakadni kezd. Idegesen csapok egyet karjaimmal és az ég felé nézek. Megkeresem az Audim, és elindulok a kórház felé, mivel ma még oda is be kell ugranom a szokásos heti vizsgálatra.

Dr. Klarkson egy rövid vizsgálat után jó hírrel szolgál, miszerint már nem kell hordanom azt az idegesítő tapaszt sem, mert már sokkal jobban van a vállam. Mosolyogva lépek ki a londoni szmogos levegőre és hiába esik az eső, én jókedvűen érek haza. Otthon nekiállok elkészíteni az ebédemet, ami egy egyszerű zacskós leves lesz, mivel nem vagyok nagyon ügyes szakács. Néhány perc múlva már jólesően kanalazom a forró levest és várom, hogy megérkezzenek a srácok, ugyanis ma délutánra közös programot szervezünk.

Néhány perc múlva hangos ricsajra leszek figyelmes és a négy fiú feltűnik az előszobában. Semmi csengő vagy esetleg kopogás? Szép!

-Sziasztok! -köszönök egy lágy mosollyal az arcomon. Mindenki leveszi a cipőjét és a kabátját, majd befáradnak utánam a nappalba.

-Jól érzem, hogy te zacsi-levest ettél? -kérdi Niall a levegőbe szaglászva, mire én bólintok.- Nekem nem hagytál?

-De, ott van a tűzhelyen! -mutogatok a konyha felé, mire egyetlen szőke bandatársunk elindul megkeresni a "főztömet". Valahogy számítottam rá, hogy Niall éhes lesz, ezért nem ettem meg mindet.

-Mizu haver? -vágja le magát a kanapéra Zayn.

-Semmi, veletek? -nézek végig a hiányos One Direction-on.

-Semmi. -vágja rá mindenki kórusban. 

Louis az este további részében nem szólt hozzám, csak akkor, amikor muszáj volt. Liam elugrott a közeli boltba, és felvásárolta az ott található összes piát -szinte. Szépen kipakoltunk mindent az asztalra és én már nyúltam volna az első üveg felé, amikor észrevettem, hogy mindenki engem néz.

-Mi van? -fordulok Liam-hez, aki a legközelebb állt hozzám.

-Mielőtt elkezdenénk inni, muszáj egy okot találnunk.. Mi van Russelal? -felsóhajtok, miközben a plafont kezdem el bámulni.

-Miért akarod ezt annyira tudni? -a hangom akaratlanul is megremeg. Szálljanak le Rushról, semmi közük sincs ahhoz, hogy most miért nem vele szerelmeskedem.

-Gyerünk Harry.- hallom meg a hátam mögül Zayn hangját, mire én csak felmutatom neki a középső ujjamat, sok-sok szeretettel.

-Russelnek el kellett utazni..- nyelek egyet, de megpróbálom nyugodtan folytatni- Amerikába. Három évre, mert színész szeretne lenni. Nem szeretnék róla beszélni. Még egy darabig.- Liam egyetértően bólint. Mikor megfordulok a tekintetem összekapcsolódik Louiséval, akinek az arcán egy halvány mosoly bujkál. Szívtelen dög. Megforgattam a szememet, és már nyúltam az első üveg felé, amit egy csomó másik követett.

Éjfél környékén már mind az öten nagyon részegek voltunk. Zayn és Louis elemében volt, és nyomták a szokásos hülye szövegeiket, amikre mindenki már csak röfögni tudott. Fájt a hasam, és csak az ágyamat szerettem volna, de sajnos a fiúk nem voltak még álmosak.

-Oké, most játszunk felelsz vagy merszet!- kiált fel Zayn.

-Aaa, ne már!- nyüszítek fel.

-De már!- mondja Louis, és a kezébe vesz egy üres sörösüveget. Beteszi ötünk közé, és erősen -amennyire részegen lehet- megpörgeti. Az üveg szája Niall előtt áll meg.

-Felelsz vagy mersz ír barátom?- visítja a szőke fülébe, mire ő elvigyorodik és szinte azonnal rávágja a választ.

-Mereeek!- felugrik és elkezdene ugrálni, de a lábai felmondják a szolgálatot és elhasal a nappalim közepén. Hangos röhögéssel nyugtázzuk a gyönyörű esést, amit meg kellett volna örökíteni az utókornak.

-Nos, első bemelegítő feladatként irány a konyha, és hajts le egy üveg sört!- Niall megindul és egy teli üveggel tár vissza, amit azonnal le is húz.

-Csak ennyi? Azt hittem durván játszunk!- néz nagyképűen Louisra, aki ettől felbátorodva megpörgeti az üveget, ami Zaynnél állt meg.

-Felesz vagy mersz?- szólal meg Niall megelőzve Lout, aki sértődött fejet vág és Liam vállára hajtja a fejét. Akaratlanul is, de viszketni kezd a tenyerem ahogyan őket bámulom.

-Merek!- Niall elgondolkodó fejet vág, és rásandít Louisra.

-Csókolj meg!- a válasza után remélem, hogy csak az alkohol beszél belőle. Mindannyian csutak részegek vagyunk, és ezt a tetteink is igazolják. Zayn odahajol Niallhez és jólesően lesmárolja. És a legmegdöbbentőbb az, hogy Niall viszonozza. Elfintorodva fordulok a fal felé, és kémlelem a lágy színekben játszó tapétát. Nincs kedvem azt nézni, ahogyan a legjobb barátaim melegeket megszégyenítő hévvel smárolnak. Lassan elszakadnak egymástól, és mintha semmi sem történt volna; folytatjuk a játékot. Ez a felelsz vagy mersz lényege. Zayn pörget és az üveg szerencsétlenségemre pont előttem áll meg. Egy sóhajtás után kijelentem, mert nincs kedvem megint végighallgatni azt az idegesítő kérdést:

-Felelek.- mindenki fütyülni kezd, de két perc után elcsendesülnek és várják Zayn felől a kérdésemet.

-Ha már így túlfórosodtál az elmúlt időben...-felhorkanok, és félbeszakítom, mielőtt még feltehetné nekem a kérdést.

-Te beszélsz? Nem én smároltam az előbb Niallel úgy, mintha szerelmes lennék.- még magamban fortyogok egy kicsit, de megpróbálom elfelejteni az eléggé sértő megjegyzését.

-Szóval, a kérdésem az, hogy mi a sorrend?- furán nézek felé, mire ő veszi a fáradságot és szívélyesen felvilágosít- Mármint a bandában, ki a leghelyesebb? Mondd el a sorrendet!- kifújom a benntartott levegőmet és elkezdek gondolkodni. Az első már biztosan megvan.. Talán túl gyorsan kezdem el sorolni, de nem tudom befogni a számat.

-A negyedik Liam, a harmadik te vagy, Zayn- mutogatok a fekete hajú srác felé, mire ő sértődött fejet vág, és bemászik Niall ölébe (?)- A másod a szőke, és az első egyértelműen Louis.- vetek egy pillantást Lou felé, és elkapom a tekintetét, ami csak arról árulkodik, hogy valami miatt nagyon boldog. Közelebb kúszik hozzám, és megragadja a karomat.

-Azt hittem, már nem is szeretsz..- néz fel az arcomra, mire én egy részeg farkasvigyort villantok felé.

-Nem is.- mosolya közben megnyalja alsó ajkát, amire nem tudok nem figyelni, és sajnos egészen belül felébreszt bennem valamit. Fejem a nyakhajlatába hajtom, és érzem ahogyan kirázza a hideg, amitől mosolyognom kell. Igazából nem is vagyunk jóban, de részegen mit is számít ez az apró tény?

-Szeretlek.- jelenti ki játszi könnyedséggel, mire én csak megvonom a vállam és egy lágy csókot lehelek a vállára.

-Részeg vagy, holnap mind elfelejtjük ezt a napot..-morgom a pólójába.

-Hát akkor itt az ideje, hogy tegyünk is valamit, amit érdemes lehet elfelejteni..- értetlenül nézek fel a kék íriszekbe, amik eltűnnek előlem, és megérzem Louis ajkait az enyémeken. 

Forró, vad táncba kezdenek nyelveink. Csodás érzés, de minden pillanatban attól félek, talán megégethetem magamat. Kezeimet a derekára helyezem és az ölembe húzom Louist. Teste elernyed, és a karjait megérzem a nyakamon. Egyik kezemet a hátára simítom, míg a másikat levezetem a térdéhez, lassan felállok vele, úgy, hogy még véletlenül se szakadjak el a túlfűtött csókoktól. A nyakát kezdem el kényeztetni, mikor már a lépcsőm haladunk felfelé. Lábbal berúgom az ajtómat, és rácsapom az ajtót Liamre, Zaynre és a szörnyen kíváncsi Niallre. Nem akarok ma velük foglalkozni. Louist akarom magamhoz minél közelebb érezni. Olyan közel, amennyire csak lehet. Lassan ledöntöm az ágyamra, és mielőtt ráfeküdnék áthúzom a fejemen a fehér pólómat. Felé mászom és a nemrég felszabadult mellkasát halmozom el nedves csókokkal. Csak egy dologra akarok figyelni, hogy élete legjobb együttléte legyen a mai, és végre valamiben felülmúljam a drága kis Eleanort.

Sorry, nagy Josh Hutcherson fan vagyok <3

Don't let me go - 7. rész

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt. Akik megkedvelték Russelt, azoknak nem fog annyira tetszeni a rész, de sajnos nem tudok mindenkinek a kedvére tenni. Ígérem, még láthatjuk viszont -valamikor!

Szeretném megköszönni a 2600+ oldalmegjelenítést, és a 16 rendszeres olvasót! Ha tudnátok milyen sokat jelent ez nekem! A helyesírási hibákért nem vállalok felelősséget, -átnéztem, nem is egyszer- de biztos maradt benne! Jó olvasást kívánok mindenkinek, aki idetéved és ne felejtsetek el nyomot hagyni magatok után komment, és pipa formájában!

Love you all, Lily

Ajánlott zene!

Reggel nagy csörömpölésre kelek, és ugyanarra a röhögésre, amit tegnap hallottam az utcáról. Kibújok Rush karjai közül és lesietek a konyhába, mert onnan jönnek a hangok. A két idióta együtt süt palacsintát reggelire. Muszáj elmosolyodnom Louison, aki ügyetlenkedve teszi le Josh tányérjára az első megégett palacsintát. Mindeközben Russel is csatlakozik hozzám. Együtt figyeljük az ügyetlenkedő Lout mindaddig, amíg észre nem vesz minket. Leteszi a serpenyőt és felénk fordulva a derekára teszi a kezét. Most rajtam áll a sor, hogy megtörjem a kínosnak ígérkező csendet.

-Semmi köszönjük, hogy összekapartál minket tegnap este, és hogy nálad alhattunk?- nézek a két fiú felé.

Kösz.- mondják egyszerre lehajtott fejjel.

Russel odalép Louis mellé, és elveszi a serpenyőt. Egyből nekiáll a sütésnek, amíg mi hárman leülünk a bárpulthoz. Nézzük, ahogyan Rush hozzáértően kiméri a tésztát és nemsokára meg is kapjuk a tökéletes palacsintákat.

-Jól érzitek magatokat?- fordulok a fiúk felé, akik teli szájjal bólogatva válaszolnak a feltett kérdésre.- Csak mert tegnap nem úgy néztetek ki, főleg te, Louis.- nézek a kék szeműre, akinek a torkán egyből megakad a nutellás palacsinta.

-Jól.. vagyok.- mondja két köhögés között. Megvonom a vállamat és egy újabbat harapok az előttem már kihűlő félben lévő ételből.

-Kicsit se érzitek magatokat kényelmetlenül itt?- néz Louisra félszemmel Rush, mire Lou lehajtja a fejét és csak az üres tányért nézi.- Hagytál itt neki egy levelet, -bök felém a lapátjával- ami miatt szinte egy napig vigasztaltam. Én a helyedben vagy bocsánatot kérnék, vagy elmennék.

Csodálkozva nézek Russelra, aki csak megvonja a vállát és tovább sütöget. Nem értem. Most tényleg elzavarta Louist és Josht?

-Mielőtt bárki félre értené, én nem haragszom senkire, csak Louisra!- emeltem fel a kezeimet.- De neki tegnap segítségre volt szüksége, amit én adtam meg.- mondom visszagondolva a tegnap éjszakára. És egyből az elmémbe hasít az a pillanat, amikor az ajkait az enyémeknek nyomta. Hirtelen melegem lesz, és nem tudok mit kezdeni magammal.

-Ha annyira nem akartok itt látni, akkor elmegyek.- mondja halkan Louis, és feláll az asztaltól. Már csak az ajtócsapódást hallom, és az ablakból figyelem távolodó alakját.

-Még ő sértődik meg!- horkanok fel, miközben legbelül tudom, hogy nem volt szép dolog csak úgy kitenni őt a házamból, akármennyire rosszban is vagyunk. Három év nem felejtődhet csak így el. Gondolkodtam azon, hogy utána megyek, de inkább elvetettem az ötletet.

A rossz érzés Louis miatt egész nap a testemben maradt, és egyszerűen nem bírtam tovább a fenekem ülni, muszáj volt elmennem hozzá. Rush elvállalta a sofőr szerepét, és néhány perccel később leparkolt Louis háza előtt. Russel azt mondta, ez csak kettőnkre tartozik, úgyhogy megvár a kocsiban. Felsétáltam az ajtóhoz és miután megnyomtam a csengőt hosszú várakozás után végre kinyílt az ajtó. Eleanor mosolygós arca fogadott, amire én egy savanyú képpel válaszoltam. Csak egy köntös volt rajta. Úgy látom nem unatkoztak délután. Csak lemondóan megrázom a fejemet és egy gúnyos mosoly kíséretében süketet tettetve visszasétálok barátomhoz, és beszállok az Audiba. Russel hallgat, amit most köszönök neki. Csak egyenesen vezet, de nem hazafelé indul. Több, mint fél órát kocsikázunk, mire elérünk a város másik végére, arra a helyre, ahol először csókoltam meg. Kézen fogva sétálunk fel a dombra és most kivételesen nem fáradok el annyira, amikor leülünk a fűbe. A levegőt kicsit gyorsabban veszem a kelleténél, de ez nem jelent mást, csak mindössze annyit, hogy egyáltalán nem vagyok már edzésben. Lassan ideje lenne ellátogatnom egy edzőterembe és tovább fejleszteni a kockás hasamat. Ha jobban lesz a vállam megkérem Rusht, hogy kísérjen el. Ha velem van, minden sokkal jobban alakul. Szerintem az edzés is sokkal jobban menne a társaságában.

Biztosan sokáig ülünk egymást ölelve, mert közben elkezd besötétedni, és megjelennek az első csillagok is. Elnyílt ajkakkal ámulok az égre, és próbálok minél többet megszámolni. Tudom, hogy gyerekes dolog, de anyukámmal mindig ezt csináltuk még akkor is, amikor már érett "nagyfiú" voltam. Szerintem még most sem vagyok elég érett semmihez. Anyukámat meg kellene már látogatnom, mivel az előző hónapokban alig láttam. A nővérem is hiányzik, pedig "utáljuk" egymást. Amikor legközelebb hazamegyek magammal fogom rángatni Russelt is, mert szeretném, ha tisztában lennének azzal, hogy meleg vagyok, és hogy van egy fiú, akit szeretek. Szinte semmi kétségem afelől, hogy anyukám meg fogja érteni, ő sosem ítélt el senkit. Inkább a nővérem miatt aggódom, szinte minden alkalmat megragad, hogy cikizni tudjon és ez most elég érdekes szituáció lesz, az biztos.

-Haragszol Louisra?- néz le rám Russel.

-Haragszom. Lehet, hogy kicsit durvák voltunk vele, de akkor sem kellett volna egyből az excsaja karjaiba omlania. Azt hittem egy gonddal kevesebb lesz, mert kidobta azt a kis ringyót, erre ma összefekszik vele.- mondom, miközben tekintetemet én is az arcára szegezem.

-Biztos, hogy lefeküdtek?- néz rám kételkedő tekintettel, mire én kifújom a tüdőmben tartott levegőt.

-Szerintem a köntös, és a most szexeltem haj elég árulkodó volt.- mondom, mire Russel lehetetlenül röfögve felnevet. Én is nevetek vele, de nem a kijelentésemen, hanem az ő nevetésén.

-Hülye vagy, de emiatt is szeretlek ennyire.- mondja, miközben hátratűri a szemembe lógó tincseket.

-Én is szeretlek.- mondom lágyan és számat az övére tapasztom. Épp kezemet a hajába vezetem, és szépen összeturkálom a felzselézett tincseket. Mosolyogva hajol el tőlem és a kék Nike cipőjét kezdi el vizsgálni.

-El kell mondanom valamit.- a hangjából ítélve hirtelen ideges lett.

-Ha már itt tartunk nekem is lenne egy kis mondanivalóm.- gondolok vissza a tegnap esti csókra, talán nem jelentett semmit, de joga van tudni.

-Mondd előbb te!- beleegyezően bólintok.

-Tegnap Louis megcsókolt.- nem fűzök hozzá semmit. Nincs kedvem a csendet sokáig zargatni a hülye magyarázataimmal. Megtörtént és kész.

-Éreztem, hogy az enyém súlyosabb lesz. Igazándiból nem haragszom, mert az lehet, hogy valaminek a kezdete lesz. Egy olyan dolognak, amiért rengeteget kellesz harcolnotok mindkettőtöknek.- hirtelen nem tudom követni. Mi van? Értetlen arckifejezésemet látva folytatja.- Egy hét múlva Amerikába utazom. Színész leszek!- mondja mosolyogva. A szám hirtelen tátva marad. Sosem mondta nekem, hogy színész szeretne lenni. Mindig olyan félénken viselkedik, amikor ő kerül szóba.

-Ez...ez nagyszerű!- mondom, de közben érzem, hogy a szememet már mardossák a könnyeim, jöhet a rossz rész.- Mennyi időre mész? Ugye nem sokra?- nézek rá mosolyt erőltetve az arcomra. Nem hiszem, hogy csak egy hétre megy, és aztán visszajön. Aki karriert akar építeni annak sokkal több időre van szüksége.

-Kemény három évre. Annyira sajnálom, de egyszerűen ez az álmom. És most talán beteljesülni látszik. Eddig nem volt lehetőségem színészkedni, de most itt a vissza nem térő alakalom, hogy megmutathassam, mit is tudok.- muszáj támogatnom, hiszen most mondta, ez az álma. Ha színész szeretne lenni, én mindenben segíteni fogok neki.

-Én..annyira örülök neked!- mondom, miközben a könnyeim patakként folynak le az arcomon, és a fűbe csöppennek. Russel magához húz, és megpróbál csitítgatni. Annyira örülök, hogy ezt teszi. Egy hét múlva már senki sem fog megvigasztalni, amikor sírógörcsöt kapok a párnáim között.

-Sajnálom.- ismétli meg magát, mire én letörlöm a könnyeimet és felnézek a szemeibe, amik szintén a visszatartott könnyektől csillognak.

-Sose mondd nekem ezt többet!- jelentem ki halkan. És ekkor lépi át a határt, az ő könnyei is megállíthatatlanul ömleni kezdenek. Már csak egy hetünk van, amit együtt tölthetünk, ki kell használnunk, és nem a sírással eltölteni minden hátralévő percet. Annyira fog hiányozni! Hihetetlen, hogy egy hét alatt a mindenemmé vált!

Még mindig pityeregve indulunk haza. Egyszerűen nem tudom abbahagyni, pedig most tényleg erősnek kellene lennem. Szinte repülünk hazáig, és mire észre veszem már Rush le is parkol a járda mellett. Nem akarom, hogy elmenjen, de egyszerűen nem vagyok képes megszólalni. Azt akarom, hogy maradjon velem, és öleljen égész éjszaka. Ne hagyjon a darabjaimra hullani a sötétségben, mert egyszerűen érzem, hogy bármikor és bárhol széteshetek.

***

Életem legrövidebb egy hetét hagytam a hátam mögött. Mindig fojtogat az érzés, miszerint ha nem akarod, hogy múljon az idő, akkor csak hamarabb lepereg előtted minden, de ha azt akarod minden villámsebességgel repüljön el melletted, a világ szinte megállni látszik. Ez a legnagyobb igazság.

Csak a bőröndöt markolászom és nem akarom odaadni Russelnek, aki már egy fél órája nyújtja felém a jobb kezét. Az ajkaimat harapdálom és lehajtott fejjel felé nyújtom a legkisebb táskát is. Csak ezt engedte nekem hozni a karom miatt -ami szinte már teljesen meggyógyult. Néha még fáj, de elviselhető. A szívem sokkal jobban hasogat. Könnyes szemeimmel felnézek rá, és várom, hogy megszólaljon, de nem teszi. Ledobja a kezében tartott cuccait s körém fonja karjait. Nem érdekel hány fotós, újságíró vagy rajongó van a közelben, éhesen kapok ajkai után, amelyek fájdalmasan tapadnak az enyémekre. Már jó néhány újság megírta, hogy összejöttem egy fiúval. Nem érdekel, ha menedzsment újabb büntetéseket szab ki..Ha lehetne most megállítanám az időt. Tökéletes pillanat egy tökéletes fiúval. Elhajolok tőle, és remegő hangon megszólalok.

-Szeretlek.- de olyan, mintha szavaimat elnyelné a körülöttünk elhaladó emberek tömege. Szinte eltűnik a nagy zajban, de tudom, hogy Rush meghallja.

-Én is szeretlek.- mondja lágyan és egy újabb csókot ad nekem, de ez már nem tart olyan soká', mint az előző, hamar elszakad tőlem, és csomagjait a kezébe véve elindul a Los Angelesbe tartó járathoz, már csak a folyosó küszöbéről néz vissza rám, és int egy utolsót.

Nyelek egyet és lassú, hosszúra nyújtott léptekkel elindulok a kint várakozó Audim felé. Russel ragaszkodott hozzá, hogy ezzel hozzam ki, mivel ez a kocsi az ő szavaival élve "nagyon menő". És feltűnő is. Beszállok a járműbe és lassan -a nagy forgalom miatt- elindulok haza. Útközben beugrom egy kisboltba és veszek magamnak két csomag gumimacit. Úgy érzem, most csak ezek a kis "állatok" tudnak belém lehelni egy kis életet. Nagyon nehéz felfognom, hogy elment. Elment és itt hagyott engem, egyedül.

Nem akarok ezzel foglalkozni, ezért megrázom a fejem és gyorsan bepattanok a kocsiba, ami egyből hazarepít engem -százötvennel. Amint belépek a házba, megtalál az üresség érzése. Leülök hőn szeretett kanapémra, ami most túl nagynak tűnik így egyedül, hogy nincs kihez hozzábújni. Felbontom az első zacskót, ami a kezem ügyébe kerül és beledobok néhány gumicukrot a számba. Lassan rágni kezdem, és egy fancsali képpel nyugtázom, hogy keserű. Talán nem is az édességgel van a gond, hanem az én torkomban egyre nővő gombóc tehet a kellemetlen szájízről. Kelletlenül dobom el magamtól a tasakot, ami a szőnyegen landol. A színes gumimacik egymás hegyén-hátán fekszenek, ami láttán gyerekes módon kitör belőlem a régen bennem lappangó sírás. Hüppögve vetem le magam közéjük, és lapátolok be a számba minél többet, amíg le nem jár a három másodperc.

Fájdalmas képpel battyogok fel a szobámba és ringatom magam álomban a hatalmas ágyban, ami még a kanapénál is nagyobbnak tűnik. A párnára csordogáló könnyeim őrzik a titkomat az éjszakáról, ami talán a legfájóbb emlékeim egyike marad. Csak a szívem szakadt meg, nem történt semmi más.

***

Az O2-ben megy a sürgés-forgás, miközben végighaladok a folyosón. Olyan, mintha egy lassított felvétel lennék, és körülöttem minden gyorsítva lenne. A kellemetlen érzés -miszerint a színpadra kell állnom - égető nyílként hasít a szívembe. Nem akarom, hogy a rajongóink így lássanak. Lou -a stylist felöltöztet, majd helyrerakja szétsírt arcomat, de a kipirosodott szemeimmel nem tud mit kezdeni.  Gyönyörű teljesítmény, hogy az első Take me home tour-os fellépésen így fogok kinézni. Az önkritikámnak az sem tesz jót, hogy Niall megkérdezi miért nézek ki úgy, mintha másnapos lennék. Egy percig némán meredek a szemeibe, aztán sírva borulok a vállára, és Rush nevét kezdem motyogni. Talán mindenki hülyének néz, de ebben a percben semmi sem számít, csak az, hogy végre valaki viszonozza az ölelésem. Niall gyengéden fonja körém a karjait, és nyugtatni próbál, de ebben a percben csak a szőke srác tudna megvigasztalni, aki jelenleg a világ másik végén van és az álmait hajkurássza. Én pedig itt vagyok London szívében és magamat sajnáltatom. Gratulálok Harold, gyönyörű vagy! -suttogja belső, mire én egy csúnya pillantással illetem. Itt vannak a jelei annak, hogy kezdek megőrülni.

Mosolyt erőltetve az arcomra Liam után felsétálok a színpadra és integetek az első sorban állóknak. Elindul az első dal, amitől egy kicsit összefacsaródik a szívem, de fülig érő állmosolyra húzom a számat. A rajongók miatt azért is tökéletes leszek ma este!

Fáradtan húzom fel melegítőfelsőmet és farmeromat, majd a hátsó kijáraton át távozom az arénából. A kisbuszban már csak rám várnak. Együtt kell hazautaznom Liammel és Louis-val, mivel mindhárman egyfelé lakunk. Lehuppanok leghátra, és kihalászom a zsebemben rezgő mobilomat. Amint megpillantom a képernyőt egyből mosoly kúszik az arcomra, ami attól tér el a többitől, hogy ez most nem mű. A fülemhez emelem a készüléket, miután megnyomtam a zöld ikont.

-Szia!- mondom lelkesen.

-Helló!- köszön vissza az ismerős hang, amitől a hasamban lévő pillangók mocorogni kezdenek.

-Hogy vagy?- teszem fel a szokásos sablonkérdést, amivel megpróbálom leplezni a zavaromat.

-Hiányzol.- mondja suttogva, egy kicsit rekedtesebben.

-Te is. Nem is tudod, mennyire.- mondom egy sóhajtás közepette.

A további beszélgetésünk témája az alakuló karrierje felé sodródik. Kíváncsian kérdezgetem őt az elmúlt három napról, ő pedig lelkesen válaszol mindenre. Legalább tíz percet beszélünk, aztán neki mennie kell. Még utoljára sok szerencsét kíván a turnéhoz, amit én megköszönök, majd megszakítjuk a vonalat. Amint felpillantok két kérdő tekintettel találom szembe magam.

-Harry, elmondhatnád végre, hogy mi van Russelal!- mondja Liam hangosabban a kelleténél. Én csak megvonom a vállam. Nem mondtam -még- el nekik, hogy mi van velem és Rushal. Nem tudnám még könnyek nélkül kibeszélni azt, hogy az első fiú, akit szerettem itt hagyott.

-Majd elmondom.- legyintek hanyagul, és beletemetkezem a twitter világába.

Kipattanok a kisbuszból és a bejárati ajtó felé veszem a járást. Mielőtt még lenyomnám a kilincset megszólal egy hang a hátam mögött, egész közel hozzám. Annyira, hogy érzem az illető lélegzetét a nyakamon.

-Azt akarom, hogy engem szeress, ne Őt!

Don't let me go - 6. rész

A kórházban töltött időről nem szívesen beszélek senkinek. Utáltam azt a két hetet, amit ott kellett töltenem. A fiúk sokat voltak bent nálam, de így is nagyon sokszor unatkoztam. Minden napom ugyan úgy telt. Reggel felkeltem, megvizsgáltak, reggeli, bejöttek a fiúk, ebéd, vizsgálatok, elmentek a fiúk, vacsora. Miután Louis a kijelentette, hogy szeret, teljesen bepipultam, és összevesztem vele. Többet nem jött be hozzám, de hogy őszinte legyek nem is hiányzott, mivel Rush minden nap bent volt velem, és megpróbálta elterelni a figyelmemet a szörnyű környezetről. Most is itt van velem és nézi, ahogyan a ruháimat pakolom a sporttáskámba. Halvány mosoly játszim az arcán és miután végzek megfogja a kezem és kivezet az épületből. Rengeteg fotós van mindenütt és kapva az alkalmon arról kérdezgetnek, hogy mióta vagyok meleg, és hogy mióta van barátom. Nem válaszolok semmit, csak megszorítom a mellettem haladó Russel kezét. A parkoló közepén áll Russel Ford-ja és miután kinyitja mindketten bepattanunk. Fáradtan dőlök neki a háttámlának és hunyom be a szemem. Rush beindítja a kocsit és egyből ki is kanyarodunk a főútra. Egy húsz perces kocsikázás után leparkolunk a házam előtt, és mindketten a bejárati ajtó felé vesszük az irányt. Rush hozza a táskámat, -ragaszkodott hozzá- hiszen én vagyok a beteg.

Ami az egészségi állapotomat illeti, sokkal jobban vagyok. A vállam se fáj már annyira és a fejem is csak néha sajog, de arra kaptam gyógyszert. Megkaptam a kiszedett golyót, ami egész kicsi ahhoz képest, hogy mekkora fájdalmat okozott nekem. Állítólag a pici hegem örökre meg fog maradni. Amikor az orvos ezt bejelentette én letudtam volna egy vállrántással, -de sajnos nem lehetséges félvállal- ettől lehetne sokkal rosszabb is.

Amint belépek a házba egyből a kanapéhoz sietek és elhasalok rajta. Annyira hiányzott már! Felemelem a fejem és felpillantok a mellettem álló Rushra, aki vigyorogva néz e rám. Szerinte vicces? Feltápászkodom félkézzel és a felkötött kezemmel felé bökök.

-Teee!- egyből hátat fordít nekem és beszalad a konyhába. Utána indulok és meg is találom az asztal alá bújva. Egy pillanatra megtorpanok. Hoppá! A nadrágomnak és a pólómnak még mindig itt kellene lennie! Jobban körbenézek és meglátom a bárpulton. Odasétálok és felveszem a levelet, ami a kimosott ruhák tetején hever. Lassan felszakítom, teljesen megfeledkezve Russelról, aki már mellettem áll, és nézi, ahogy szerencsétlenkedem a felbontással. Csak egy rövid cetlit találok benne, amin Louis szálkás kézírásával ennyi van:

"Ennyivel azért még tartoztam neked. Kösz ezt a három évet. -Louis"

Szomorúan elmosolyodom és lenyelem a torkomban keletkező gumót. Nem csinálhatja ezt velem, ez szinte már érzelmi zsarolás! A kis levelet leteszem a fehér póló és a sötétkék nadrág tetejére. Megtörlöm az arcomat, mivel észrevétlenül könnyek kezdtek csorogni a szememből. Russel felé fordulok és az ölelésébe menekülök a gondok elől. Erős karja körém fonódnak és biztonságban tartanak. Fejemet a nyakába temetem és engedem, hogy a könnyek utat törjenek maguknak. Rush lassan ringatni kezd és a hajamet simogatva próbál elcsitítani, de ebben a pillanatban szinte senkinek sem sikerülne, csak egy embernek. De őt magamra haragítottam. Három évet nem tudok olyan könnyen elfelejteni, akármennyire is próbálkozom. Több időre van szükségem. Azt sem fog jót tenni, hogy minden nap látni fogom a próbán, vagy egészen három hónapig leszek összezárva vele egy buszban. Most legszívesebben elásnám magam mélyen a föld alá, amíg el nem felejtem. Kibontakozok az ölelésből, és a hideg fal mentén lecsúszok a szintén hideg csempére. Annyira ismerős nekem ez. Mindig én vagyok az, akinek összetörik a szíve és aki egyedül marad, de most végre nem maradtam teljesen egyedül. Itt van mellettem egy srác, aki bármit megtenne értem. Mosolygásra késztette a gondolat. Ez vagyok én egy kisírt szemű, mosolygó, meleg énekes, aki elvesztette a legjobb barátját és a szerelmét.

***

A nap ma nem dugja ki a fejét, hanem a felhők mögött marad, amik az eget borítják. Az eső halkan kopog a párkányon. A mellettem fekvő fiú felé fordulok és végignézek arcán. Elmosolyodom, amikor halkan horkolni kezd. Benne még ez is tökéletes. Paul nagyon rendes volt és megengedte, hogy ma még itthon maradjak pihenni. Muszáj megforgatnom a szemet, ha arra gondolok, amikor bejött hozzám a kórházba. Jól lecseszte a fejemet és nem értette, hogy miért játszom mindig a nagyfiút. Vihettem volna magammal testőröket, de minek? Úgysem tudtak volna semmit sem tenni.

A horkolás halk szuszogássá formálódik és lassan megpillantom a sötétkék szemeket, amik a tengerre emlékeztetnek. Beletúrok a kócos tincsekbe és közelebb húzom magamhoz. Lágy csókot hintek ajkaira, majd az ölelésébe burkolózom. Ma tényleg semmi kedvem kimenni a sáros időbe. Ha lehetne egész nap összebújva nézném a tv-t a barátommal. De hiszen ma meg is tehetem! Végre hosszú idő után egy igazán jó nap!

-Ugye ma nem dolgozol?- néztek fel rá. Remélem, hogy együtt töltjük az egész napot.

-Csak miattad szabadnapot vettem ki.- simítja meg az arcomat.

A mutatóujja végigsiklik az alsó ajkamon, mire én egy puszit nyomok rá. Annyira szeretem, amikor ilyen gyengéd és figyelmes velem. Beletúrok göndör tincseimbe és megpróbálom úgy elrendezni őket, hogy ne gátoljanak meg Russel végigmérésében. A fiú feláll és mielőtt belép a fürdőbe visszatekint rám és mosolyogva nyugtázza, hogy tényleg a fenekét nézem. Vörösödve bújok vissza a takaró alá, és abban reménykedem, hogy talán így eltűnik a kínos érzésem a lebukás miatt. Néhány perc múlva hallom, hogy nyílik az ajtó és egy meleg áramlat kíséretében kilép Rush. Megborzongok, amikor leemeli a fejemről a takarót és belecsókol a nyakamba. Nyögdécselve ülök fel és tolom el magamtól. Kipattanok a meleg takaró alól és a konyha felé veszem az irányt. Kiveszek egy kis kaját a hűtőből és leülök az egyik bárszékre. Fél kézzel valahogy nem akar sikerülni, de ekkor megérzem egy kezet a térdem és a derekam körül, majd már fent is vagyok. Mosolyogva fordulok Russel felé, aki már a hűtőben kotorászik és valami ehetőt keres. Ezer éve nem voltam már bevásárolni, ezért az elmémbe hasít a gondolat, miszerint ideje lenne már meglátogatni az egyik közelben lévő áruházat.

-Eljössz velem bevásásrolni?- pillantok a már mellettem ülő fiú felé, aki mosolyogva bólint.

Nem is nagyon menne egyedül. Fél kézzel sajnos nem sokra megy az ember. Elkezdem kanalazni a gabonapelyhet, de egyből ki is köpöm. A tej már rég megromlott. Russel kérdő tekintettel néz rám, mire én az orra alá nyomom a kis tálkámat. Amint beleszagol elfintorodik. A kukához lépek és kiöntöm a romlott kajámat. Egészen tele lettem a reggelivel. Russel szerencsés, mivel az ő joghurtja még nem romlott meg. Mellé lépek és kiskutyaszemekkel nézek rá. Egyből leesik neki, hogy mit szeretnék.

-Neeem, itt én vagyok a vendég, nem kapsz belőle!- meg mindig őt vizslatom, mire rám sem nézve felém nyújt egy kanállal a barackos finomságból. Mosolyogva veszem a számba a kanalat. Végre felém néz, és látom, hogy ő is jó kedvében van. Visszaereszti  kezét, és most a saját szájához emel egy falatot, aztán pedig megint elém tolja a kanalat. Így folytatjuk, amíg ki nem fogy a kis műanyag doboz.

Miután végzünk a "laktató" reggelivel mindketten felöltözünk és a garázs felé vesszük az irányt. Amikor kinyitom az ajtót Rush szája tátva marad és kitágult szemekkel mutogat az Audi R8-am felé. Felnevetek és felé dobom a slusszkulcsot. Még mindig nem tud megszólalni. Felváltva mutogat a kocsira és magára, mire én még mindig vigyorogva bólintok. Megnyomom a garázsnyitót és a műanyag ajtó elkezd felfelé gördülni. Beülök az anyósülésre és várom, hogy ő is beszálljon. Amikor behuppan mellém felsóhajtok. Kezével végigsimít a kormányon, aztán beindítja a kocsit, és máris száguldozunk a közeli Tesco felé. A parkolóban -és az utcán is- mindenki felénk, vagyis a kocsi felé kapja a fejét. Kicsit feltűnő látvány vagyunk, de nekem csak ez a kocsi kellett, amikor megszereztem a jogsit. Russel leparkol a bejárattal szembeni sorba, és máris a nagy üvegajtók felé tartunk. Útközben szerzünk egy kosarat és belépünk a vásárlótérre. Veszünk egy kis piát, vizet sok-sok kaját, és nekem gumicukrot (cicákat nem lehet kapni). Egy fél óra múlva teli kosárral megyünk a kassza felé. Miután fizettünk és bepakoltunk az Audi nem túl nagy csomagtartójába, Russel visszasietett a kosárral és nemsokára már megint úton vagyunk, vissza, a házam felé. Miután Rush beállt a garázsba behordunk mindent.

Rush segítségével felülök a pultra és előkapom a telefonomat. Fellépek az internetre és keresek valami ehető kaja receptet. Találok egy egyszerű paradicsomos tésztát, amire Russel is rábólint.

-Na, tehát vágd fel a fokhagymát, meg a rendes hagymát, de csak a sima hagymát rakd bele a serpenyőbe.- a sötétszőke srác egyből el is kezdi és nemsokára megérzem a piruló hagyma illatát.- Mehet rá a fokhagyma is.- lejjebb tekerem a lapot és olvasom tovább.- Oregánó, bazsalikom, só.- Minden belekerül a kezdetleges szószba.- És most jöhet a paradicsomszósz.- Rush kibontja a tubusos paradicsomot és ráönti a hagymákra és a fűszerekre. Elővessz egy nagy edényt, amibe vizet tölt és elkezdi felmelegíteni, amikor már forr beleönti a tésztát és nyolc perc alatt olaszosra főzi. Lereszel némi sajtot és mindent az asztalra helyez.

Felém fordul és fülig érő mosollyal meghajol. Lassan leugrok az asztalról és helyet foglalok vele szemben az asztalnál. Szedek tésztát, szószt és egy kis sajtot dobok a tetejére.

-Isteni lett! Kár, hogy én nem tudok főzni. Bármikor felgyújtom a konyhát.- mondom kicsit szomorúan. Engem anyukám sosem tanított meg főzni, de annyira nem is vágytam rá, amíg vele laktam.

-Köszönöm, majd megtanítalak!- felhorkanok, de aztán bólintok.

-Sok szerencsét hozzá!

***

A fejemet a vállára a hajtom, miközben a tv-ben a gonosz vámpír még mindig üldözi a platinaszőke csajt, aztán elkapja. A fejemet belefúrom Russel nyakába. Egyszerűen nem bírom a vért, ha én vérzek azt meg pláne nem. A vérről egyből a balesetem jut eszembe, és hirtelen sajogni kezd a vállam. Kicsit elszomorodom, ahogy arra a pillanatra gondolok, amikor megéreztem a lövedéket a vállamban. Talán még sokáig fog kísérteni az emlék, talán még sokáig fog bennem élni. Rush a hajamat kezdi el simogatni, mire felemelem a fejemet. Csillogó kék szemeibe nézek, és egyből elfelejtek mindent. Belül teljesen elolvadok. Közeledni kezd felém, amit én viszonozok és ajakival máris az enyémeket simogatja. Hirtelen már nem érzem magam szomorúnak, csak arra gondolok, hogy itt van ez a fiú, aki először végre igazán boldoggá tett.

***

A zuhany most is jól esik. Óvatosan mosom meg a sérült vállamat. Megpillantom a helyet, ahol a golyó fúródott belém. Kicsit megrándul az arcom, de folytatom a tevékenységet. Egy törülközővel a kezében Russel vár és muitán szárazra töröl mindenütt felsegíti a vállamra a kötést, ami igazából csak egy tépőzáras tartó szerkezet. Felveszek egy boxert és befekszem a puha ágyikómba. Egy rövid zuhanyzás után Russel is csatlakozik hozzám, majd a karjaiba zárva álomra hajtom a fejemet.

Az éjszaka közepén hangos röhögésre leszek figyelmes, ami az utca felől jön. Kíváncsian szállok ki az ágyból és sétálok el az ablakig. Elhúzom a függönyt és egyből meglátom a részeg Louist és Jost, a dobosunkat. Nagy nehezen felérnek az ajtómig, és ráülnek a csengőre. Russel szemei kipattannak és velem együtt siet a földszintre, hogy kinyissuk az ajtót. Nagy nehezen megtalálom a kulcsot, és nemsokára ki is nyitom az ajtót. Louis bágyadtan elmosolyodik és belép a házba.

-Szia Harry!- jön oda hozzám és egy puszit nyom a szám sarkába. Bűzlik az alkoholtól és a cigaretta füsttől. Elfintorodom és leveszem a nyakam köré fonódó karjait.

-Szia Harry!- mondja Josh valamivel józanabbul, mire gyből jobb kedvem lesz.

-Szia, te nem ittál?- fordulok felé.

-Én nem ittam, annyit. Lou viszont nagyon kiütötte magát. Tudod, szakítani nem könnyű dolog.- szakítani?! Hirtelen fel sem fogom, hogy mit mondott Josh.

-Louis szakított Eleanorral?- biztos csak félreértettem.

-De még hogy! Ha láttad volna! Nagyon durva volt! A csaj egyből ordítani kezdett, hogy neki szüksége van rá.- mondja Josh teljesen beleélve magát.

-Annyira nem vagyok rá kíváncsi! Gondolom itt szeretnétek aludni..- néztem az ittas páros tagjaira felváltva.

-Igeeen, de én veled a-akarok aludniii!- mondja Louis.

-Persze! Majd pont te fogsz velem aludni! Gyertek, megkapjátok a vendégszobát, ha úgy megfelel.- nézek vissza a lépcsőről.

-Ha nem gond, én nem aludnék Louis-val, nekem tökéletes lesz a kanapé.- mutogat kedvenc ülőgarnitúrám felé Josh.

-Oké, a szekrényben találsz még párnát, meg egy kötött plédet.- mondom a kis szekrényre mutatva, ami a szoba másik végében áll.- Gyertek fiúk!- mondom Lounak és Russelnak. Rush segít Louisnak feltántorogni a lépcsőn. Bevezetem őt a vendégszobába és ledobjuk az ágyra.

-Velem alszol?- Josh felé nézek, aki csak megrándítja a vállát.

-Nem, inkább nem, jó éjt!- mondom, majd Rush-al kilépnénk a szobából, de az utolsó utáni pillanatban Louis odaszól nekem.

-Kaphatok egy jó éjt puszit?- megforgatom a szememet és visszacammogok hozzá. Felül és a kezemnél fogva lehúz magához. Ajkait az enyémekre tapasztja, de egyből el is húzódik visszadől az ágyra és máris alszik, mintha lelőtték volna.

Visszamegyek a szobámba és befekszem Russel mellé, aki átkarolja a derekamat és közelebb húz magához. Mellkasába fúrom a fejem és megpróbálok elaludni, de valahogy nem akar sikerülni. Csak Louis ajkaira tudok gondolni az enyémeken. És a szomorú tényre, hogy ehhez is részegnek kellett lennie.

Don't let me go - 5. rész

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt! Mint azt olvashatjátok jobb oldalon: egy hétig nem lesz rész. Találkozunk egy hét múlva! Ne felejtsetek el komizni és pipálni! Jó olvasást!

Lily, xoxo

-Csak annyit akarok mondani, hogy sajnálom.- néz rám kiskutyaszemekkel.

-Ezért jöttél ide? Teljesen felforgattad az életemet, és most csak ennyire telik tőled? Rush is itt hagyott.- kezdek ideges lenni.

-Russel elment?- néz rám kikerekedett szemekkel.

-Hát képzeld, nem bújt el a kanapé mögé.- mondom, miközben a kezeimmel hadonászok.

Összehúzza a szemét és mint valami sértődött kisgyerek hátat fordít nekem és kiviharzik az ajtón. Hagyjon itt nyugodtan ő is, már nem számít. Nagy nehezen felállok és én is elindulok a színpad felé. Csak Liam és Louis ücsörög a nagy L alakú kanapén. Nagyban társalognak, de amikor észrevesznek engem egyből befogják a szájukat. Ó, nem átlátszó, dehogy! Megforgatom a szememet, s felsétálok a színpadra, leülök a legszélére és lábamat lógatva az óriási teret bámulom. Sokkal jobb itt lenni, amikor tele van sikítozó rajongókkal. Ők legalább elvonják a figyelmemet. Egy percig még elmerengve bámulom a leghátsó sort, majd összerezzenve figyelek fel Zoe-ra aki kettőt tapsolva igyekszik felém. Ismételten felnézek a plafonra, amit Zo egyből észrevesz és játékosan felemeli a mutatóujját. Végigsimít göndör tincseimen és leguggol mellém.

-Mi a baj Harold?- a hangjában mélyről jövő kedvességet vélek felfedezni. Felkapom a fejem és elmosolyodom. Régen fordultak felém ilyen kedvességgel. Nincs kedvem válaszolni, ezért csak megrázom a fejemet és megölelem.Azonnal visszaölel és megveregeti a hátamat.- Gyere nagyfiú! Próbálnunk kell!

Túl szép volt, hogy igaz legyen! Az embernek nem lehet öt percnél több nyugalma. Nyögve felállok és miután leporolom a gatyámat elindulok a mikrofonom felé. Beállunk a megszokott helyünkre mind az öten, majd folytatódik az unalmas próba. Este hétre érek haza, és hullafáradtan rogyok le az imádott kanapémra. A fejem alá teszem a kezemet és már majdnem elszundítok, amikor megrezzen a zsebemben lévő telefonom. Sóhajtva ülök fel és próbálom meg kioperálni az extra szűk nadrágomból a még mindig rezgő készüléket. Nagy nehezen sikerül komplikáció nélkül kiszednem. Megdöbbenek, amikor meglátom a képernyőn szereplő nevet. Rákoppintok a zöld ikonra és a fülemhez teszem az iPhone-t.

-Harry, segítened kell, nagy bajban vagyok!- a kétségbeesett hang miatt gumó keletkezik a torkomban, amit megpróbálok lenyelni, de csak egyre nagyobb lesz. Mekkora baj lehet, ha pont engem hív?

-M-mi történt?- alig tudok kinyögni két szót. A fejemben elkezdem gyártani a legrosszabb forgatókönyveket. Összeszorítom a szememet és megrázom a fejemet. Nem szabad most másra gondolnom, csak Rushra kell figyelnem.

-Tartozom egy kis pénzzel az egyik régi barátomnak, akinek fegyvere is van.- a szemeim kikerekednek. Furcsán mondja ki a barát szót, ami miatt nekem egyből feltűnik, hogy nem egy kellemes ismerősről van szó.

-H-hol vagy? Mennyi pénz kell?- megdörzsölöm az arcomat és próbálom felfogni ezt a lehetetlen helyzetet.

-A Kings Land-ben vagyok. És 700 font kéne nagyon gyorsan.- a hangja megremeg a nagyon szónál, mire én leemelem az alig használt Audi R8-am kulcsát. Inkább taxizni szoktam, mert féltem a gyönyörűségemet.

-10 perc, és ott vagyok! Kitartás!- Rush nyel egyet és bontja a vonalat.

Megnyomom a garázs távirányítóján a fel gombot és az elektromos garázskapu recsegve ropogva megindul. Bepattanok a kocsiba, és egyből beindítom.. Kitolatok, és elindulok a főút felé. Az első bankba rontotok be, ami a lakásom közelében van. Alá kel írnom egy papírt, hogy kiadják a pénzt, de miután meggyőződtek arról, hogy Harry Styles vagyok a kezembe nyomják az összeget. Belerakom egy kisebb táskába, amit a kocsim hátuljában találok, és százötvennel száguldozok a Kings Land felé. A forgalom és a közlekedési lámpák is nekem kedveznek. Most valahogy minden lámpa zöldre vált és parkolóhelyet is egyből találok. Viszonylag hamar odaérek, de a tízperces határt így is jóval átlépem. Berontok a dupla ajtón és szétnézek. A hely teljesen üres. Minden tiszta por és kosz. A bárpult felé veszem az irányt, ahol megpillantom Russelt. Be van kötözve a szája, és csak mutogatni tud. Kézmozdulatai az ajtó felé vezetnek, de nem tudok elég gyorsan kapcsolni. Csak egy kis idő elteltével veszem ki a kézmozdulataiból, hogy a hátam mögé mutogat. Talán ez a végzetem. Egy lövés dördül el, majd a fájó pont felé kapom a kezem. Megérzem az undorító fémes szagot és elfintorodom. A vállamból ömleni kezd a vér. Az utolsó emlékem az ájulás előttről az, amikor kiszakítják a kezemben szorongatott táskát, majd már csak a fejem koppanására leszek figyelmes a kemény fapadlón.

***

-Harry! Oh, Istenem! Az az idióta Russel tehet mindenről!- hallom meg Louis halk, mérges hangját. Megmozdítom a kezemet és megpróbálom felemelni, de olyan mintha téglából lenne. Megérzem, hogy több helyen idegen anyag van a testemen. A fejem és a vállam van bekötve.

-Ne mondj ilyeneket Lou!- mondja határozottan Liam, mire Louis sóhajt egyet. Megpróbálok megszólalni, de csak halk nyöszörgésre telik tőlem.

-Felébredt?- hallom meg Niall hangját egy kicsit messzebbről. Aranyos ír akcentusa mosolygásra késztet, de nem tudom megmozdítani arcizmaimat. Megpróbálom felnyitni a szemeimet, de olyan, mintha legalább tíz kilónyi súly húzná lefelé. Valaki megfogja a kezemet. Egyből megismerem az apró mancsokat, csak egy emberé lehetnek. Louis. El akarom rántani a sajátjaimat, de nem tudok mozdulni, ezért csak tűröm gyengéd érintését.

Még egyszer meg kell próbálnom felnyitni a szememet. Na, háromra. Egy... kettő... három. A szemem káprázik a fehér orvosi szobától. Először homályosan látok, de aztán kitisztul minden s megjelennek előttem a srácok alakjai. Zayn megkerüli az ágyat és a nyakamba veti magát. Felszisszenek, amikor hozzáér a vállamon lévő kötéshez.

-Aggódtunk érted!- suttogja  fülembe. Válaszul csak hümmögök egyet. El bírom képzelni.

Liam kirohan a tágas szobából és néhány perc múlva visszatér egy fehér köpenyes orvossal. Irtózom tőlük. Az orvos bemutatkozik, és megvizsgál. Szerinte minden rendben van velem. Amikor megkérdezem mikor mehetek haza, csak annyit válaszol, hogy még néhány napot benn kell maradnom, hiába jól vagyok. Amint kimegy a szobából felsóhajtok és hátradűlök a párnámra. Az otthoni ettől sokkal puhább.

Niall lép mellém és egy Nando's-os zacskót tart a kezében. Felém nyújtja, mire felcsillannak a szemeim. Nagyon éhes vagyok. Amikor át akarná nyújtani nem tétovázok a kezénél fogva megpróbálom lehúzni magamhoz és jól megszorongatni fél kézzel. Ez az ötlet kicsit balul sül el, mivel inkább ő szorongat meg engem, mint én őt. Leteszi a takarómra a kaját, amit én egyből elkezdek enni. Nem szeretem annyira a Nando's-t de ebben a pillanatban nagyon jól esik  friss csirkehús.

-Köszönöm Niall. Ma te vagy a megmentőm.- mondom mosolyogva. Niall csak megvonja a vállát és szégyenlősen visszaül a helyére.

A szalvétával megtörlöm a szám szélét és körbenézek a társaságon, akik mindvégig engem figyeltek amíg ettem. Louis a homlokát dörzsölgeti és és felpillant a szemembe, és ekkor a kedvenc részem következik. Eleanor vágja ki az ajtót és tipeg be tűsarkúban. Odasétál hozzám és megsimogatja a fejemet.

-Remélem jobban vagy Hazza!- ne érj hozzám, és ne szólj hozzám!

-Persze, minden tök jó.- mondom, miközben gúnyosan elmosolyodom és visszavezetem tekintetemet a barátjára. Tátott szájjal néz felváltva rám és Eleanorra. A lány többet nem foglakozik velem, hanem inkább barátjára szenteli az időt. Befurakszik ölébe és onnan nézi a műsort.

-Hagyd már abba Louis!- mondja Liam, amikor Lou meg akarja csókolni El-t. Kérdő tekintettel néz fel barátunk csokoládé szemeibe és várja a magyarázatot.- Ha nem tudod, akkor inkább csináld, csak ne itt, ne előtte.- hát persze hogy rám céloz. Nem vagyok én olyan puhány, simán végignézem a smárt.

Liam mellém lépked és leül az ágyam szélére, megfogja egészséges kezemet és megszorítja.

-Ha rajtam múlna, már rég nem lennének itt.- nem hagyhatom, hogy erről kezdjünk el társalogni.

-Mióta vagyok benn?- Li úgy tesz, mintha észre se venné a hirtelen jött témaváltozást.

-Két napja. Nagyon mély altatásban voltál, ezért nem emlékszel mindenre.- bólintok és máris felteszem a következő kérdést.

-Hol van Russel.- félve nézek fel a csillogó barna szemekbe és epekedve várom a választ.

-Az ajtó előtt áll.- mutat a fehér faajtóra.- Arra vár, hogy behívjam, mert fél attól, hogy teljesen megutáltad.

-Ó, Istenem, dehogy utáltam meg! Ugye neki semmi baja sincs?

-Semmi.- kifújom a benntartott levegőt, amiről nem is tudtam. Legalább ő megúszta szárazon.- Behívjam?

-Kérlek.- nézek fel rá félmosollyal.

Az ajtó felé sétál és nagyra kitárja azt. Rush lép be rajta, fekete pólót, szürke farmert és Ray Ban napszemüveget visel. Sötétszőke haja tökéletesen áll. Elkezd az ágyam felé lépkedni és leveszi magáról a szemüveget. A fényben megcsillannak kék szemei. A szívem kihagy egy ütemet, a szám szétnyílik. Mellém lép, és leül az ágyamra. Megfogja a kezem és puha csókot lehel rá. Megmosolyogtat ez a gyengéd gesztus.

-Sajnálom.- néz rám bocsánatkérően.

-Nem kell.- mondom kapásból.

-De igen, nem kellett volna odarángatnom téged.- néz fel szomorúan a plafonra.

-Nem szeretnék erről beszélni.- mondom komolyan.- Még mindig haragszol?- nézek rá kérdőn, miközben megnyalom alsó ajkam.

-Hülye vagy? Ezek után, amit értem tettél? Bebizonyítottad nekem, hogy tényleg akarsz engem. Az ismerőseim közül senki sem ugrott volna, amikor felhívom.- mondja egy szomorkás mosoly kíséretében.

Megszorítom a kezét és annál fogva közelebb húzom magamhoz. Ajkaimat az övéire tapasztom és most végre nem azért csinálom, hogy Louis lássa, hanem azért mert tényleg meg akarom csókolni, és vágyom rám, és talán szeretem. Nagy kezeivel beletúr a hajamba ügyelve a fejemen végigfutó kötésre. A szájába nyögök, de most ez sem számít, csak ő meg én vagyunk. Lassan elhúzódik tőlem és a sérült vállamra teszi gyengéden a kezét. Arcom megrándul, de próbálok nem foglalkozni vele. Még mindig nagyon fáj, már csak az emlék is. A jobbommal felnyúlok az övéért és összekulcsolom kezeinket. Ebben a pillanatban egy nővér ront be a szobába és késői óra lévén mindenkit kitessékel és hazaküld. Rush szájáról még le tudom olvasni, hogy holnap bejön hozzám. Mosolyogva bólogatok és engedem a nővérnek, hogy megmérje a vérnyomásomat. Miután a fiatalnak nem mondható nő elhagyja a szobát álomba merülök, ahol fegyvert szegeznek a fejemhez.

***

Másnap reggel kényelmetlen fejfájásra ébredek ezért megnyomom a nővérhívót. Egy szőke 40-es nő lép be és megkérdi mi a gond. Elpanaszolom neki a gondomat, mire ő két perc múlva a kezembe nyom egy gyógyszert, és egy pohár vizet. Lenyelem a vízzel együtt a kesernyés ízű kapszulát ránézek a nővérre, aki már kifelé tart az üres poharammal. Ránézek az éjjeliszekrényre és megpillantom a telefonomat. Gyorsan feloldom a zárat és megnézem a nem fogadott hívások számát, és a beérkezett sms-eket. Olvasatlanul törlöm ki a Louistól kapottakat és újra elolvasom Rush üzeneteit. Halk kopogást hallok az ajtó felől, aztán Louis dugja be bozontos fejét. Megforgatom a szememet, amikor belép a szobába. Megkerüli az ágyat és leül a székre, amin általában mindig Liam foglal helyet.

-Miért csak te jöttél?- nézek rá "undorodva".

-Mert a többiek még alszanak. És mert én törődöm veled a legtöbbet.- az utolsó mondat hallatán felhorkanok és olyan "komolyan?" fejjel nézek rá.

-Te törődsz velem a legtöbbet.- ízlelgetem a mondatot.. Nekem marhára nem úgy tűnsz, mint aki törődik velem. Félsz, hogy elveszítesz, és nem lesz kinél aludnod?- nézek rá gúnyosan.

-Nem, attól félek, hogy elveszítem a legjobb barátom, akit szeretek.- mondja lehajtott fejjel.